Vadászpilóták lennének

 Igen. Olvastam, hogy toborzás lesz, és előadást tart a honvédelmi miniszter.– Tényleg, ott egy plakát…– …mehetünk vadászpilótának! – Kanadában van a képzés, királyság! Bekukkantunk? – Zsír. Úgyis hattól van csak a szeminárium!

Ebben megállapodva, a két fiatal elindul a veszprémi Pannon Egyetem „B” épületének bejárata felé. Még látják a tükröződő üvegajtóban, amint a Légierő Zenekar karmestere a zenészek felé fordul, majd a szikrázó napsütést, zöldes-barnás árnyalatok váltják fel. Az aula üvegkupoláján keresztül beszürődő fény, múzeumi megvilágítást kölcsönöz a távolabbi folyosórész kiállított képeinek. Elsőként ez a látvány ragadja meg figyelmüket és minden mást figyelmen kívül hagyva sétálnak oda a fényképekhez. Hosszasan merengenek a missziós fotókiállítás képein, felváltva mutatják egymásnak kedvenceiket.

 – Igen, komolyan érdekel ez a lehetőség – hallatszik a hátam mögül. Megfordulva látom, hogy két lány beszélget egymással. Egyikük kezében a NATO kanadai pilótaképző program részletes ismertetője és egy Gripen típusú vadászgépet ábrázoló szórólap. Barátnője pedig éppen a szimulátort büvöli óvatos mozdulatokkal.

– Azért eléggé komolyak a feltételek… – mondja a másik, kissé tamáskodva.

– Jövőre diplomázunk, nyelvvizsgám van, nincs priuszom, az orvosi vizsgálaton meg úgyis kiderül minden – hangzik a válasz. Ennyiben maradtak.

– Jaj, most lezuhantam? – kérdi pár másodperc múlva, tágra nyílt szemekkel a „szimulátor-pilóta”, a képernyőre meredve.

– Sajnos fejjel lefelé próbáltál meg leszállni, ez még a „Topinak” se menne. De sebaj, próbáld meg még egyszer…

– Jó kép lett? – fordul oda haverja mobilja felé vigyorogva a zömök fiú. Kezében gépkarabély, arcán a büszke elégedettség, amint meglátja képmását.

– Várj, csinálok még egyet…ez az…maradj így…szuper! – készül el az újabb fotó. Persze nincsenek egyedül, számtalan „katonás” kép készül a haderőben rendszeresített fegyvereket bemutató standok előtt. Szigorú arc, ujj a ravaszon, szem a célon… Az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred látványosan berendezett pultja mögött álló katonák sokat mondó mosollyal nézik ezeket a jeleneteket. Nyilván ugyanígy tennének az afganisztáni missziót megjárt CIMIC-esek is, csakhogy ők most a bevezető előadására koncentrálnak. Képekkel füszerezett beszámolójuk legalább annyira érdekes, mint informatív. A hallgatóság nyilván nem sokat tud Afganisztánról, ezért némileg meghökkentően hat számukra, hogy egy jól kiképzett, civilekkel foglalkozó tisztnek naponta három-négy liter teát kellett meginnia, mivel ezt diktálják a helyi szokások. Kiderül, hogy arrafelé messze legnépszerübb színész maga Rambo, akit az ottaniak szerint a valóságban így hívnak. (Rambo tehát több filmjében bokszol is…)Fülem megüti egy sok mindenről árulkodó mondat: „Volt szerencsém a karácsonyt is misszióban tölteni…” Igen, egyebek mellett ebből is kitünik, hogy dr. Szekeres Imre nem alaptalanul hangsúlyozta egyetemi „alma mater”-ében megtartott előadásában: a magyar katona szakmailag kiválóan képzett, feladatát magas színvonalon látja el és emberileg is komoly tartása van. Stílszerüen: „zsír”.