2023. 09. 30. szombat
Jeromos
: 391 Ft   : 369 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Szekeres Imre látogatása Norfolkban

Art of WAR  |  2007. 04. 24., 14:12

Dr. Szekeres Imre személyében első ízben látogatott magyar honvédelmi miniszter az egyesült államokbeli Norfolkban működő NATO-parancsnokságra, ahol a miniszter április 23-án előadást tartott a magyar haderőreformról. Szekeres Imre elmondta, hogy január 1-jétől teljesen új parancsnoki és irányítási rendet alakítottak ki a magyar haderőben: a minisztérium részét képező vezérkar feladata a stratégia biztosítása, és létrehoztak középszintű parancsnokságként egy összhaderőnemi parancsnokságot.

– Ez egy katonaikultúra-váltást jelentett – hangsúlyozta Szekeres Imre a NATO-parancsnokság tábornoki kara, valamint a nemzeti összekötő képviseletek vezetői előtt, hozzátéve, hogy az összhaderőnemi parancsnokság szintjén mind a haderőnemek, mind a fegyernemek együttmüködését biztosítják.

Elmondta, hogy a Magyar Honvédség átalakításának első lépése a honvédelmi minisztériumot érintette, egy egyszerübb, rugalmasabb és hatékonyabb szervezetet hoztak létre, a korábbi 28 szervezeti egység helyett 11 maradt. Mint mondta, a társadalom is elismeri, hogy szervezettebben és gyorsabban végzik munkájukat. „Váltottunk politikai rendszert, váltottunk szövetségi rendszert és mi Magyarországon önkéntes hadsereget hoztunk létre (...) ezek a váltások nagyon mélyek voltak, épp itt az ideje, hogy stabilitás alakuljon ki. Ezután már csak olyan változások lehetségesek, amelyek a NATO transzformációjából eredően szükségesek” – fejtette ki a miniszter, aki azzal a céllal érkezett Norfolkba, hogy megismerkedjen a NATO Átalakítási Parancsnokság, illetve az Egyesült Államok Összhaderőnemi Parancsnoksága munkájával. Annak a felmérése is céljai között szerepel, hogy a magyar átalakítási folyamatokat miképpen segíthetné e két parancsnokság.

Szekeres Imre kitért arra, hogy nagy vita kísérte a profi hadseregre való áttérést, de az erről szóló döntés már nagyon rövid idő – 2-3 év – alatt eredményt hozott. Hozzáfüzte: átalakították a toborzás és a hadkiegészítés rendszerét is. A szervezeti változások megteremtik a képességek kialakításának és bővítésének lehetőségét, továbbá azt, hogy összhangba kerüljenek a feladatok, a pénzügyi feltételek és a magyar honvédség képességei, tudása – mondta.

Szekeres Imre hangsúlyozta: a magyar honvédség nemcsak a hagyományos képességeket kívánja fejleszteni, hanem olyan különleges képességeket is, amelyek révén hozzájárulhat az észak-atlanti szövetség közös müveleteihez.

A Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalása kapcsán úgy tájékoztatott: 17 misszióban, 13 országban 1000 magyar katona szolgál, ez a váltásokkal együtt 3000 katonát jelent. Kiemelte a Balkán stabilitása érdekében Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában állomásoztatott alakulatok szerepét. Kifejtette: Magyarország „természetesen” azt tervezi, hogy bővíti a magyar honvédség részvételét az afganisztáni béketeremtő müveletekben, fenntartja a magas szintü részvételt a balkáni béketeremtésben, és folytatja feladatának teljesítését a NATO keretében Irakban a katonai képzés és továbbképzés terén.

A miniszter hétfőn megbeszélést folytatott Jan Arp altábornaggyal, a NATO-parancsnokság törzsfőnökével.

A honvédelmi miniszter norfolki látogatása során valós amerikai katonai képességekkel is megismerkedik; kedden ellátogat a világ egyik legkorszerübb hadihajójára, a USS Harry Truman repülőgép-hordozóra.

Szekeres Imre ötnapos egyesült államokbeli látogatása során Washingtonban találkozik Robert Gates amerikai védelmi miniszterrel és John Negroponte külügyminiszter-helyettessel. Megbeszéléseket folytat Tom Lantossal és Ike Skeltonnal, a képviselőház külügyi, illetve védelmi bizottságának elnökével, valamint Peter Pace tábornokkal, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 27-én jelentették be, hogy a cseh kormány jóváhagyta 24 db, ötödik generációs F-35A típusú harci repülőgép megvásárlását, mellyel leváltják 14 gépes JAS 39C/D Gripen flottájukat.

  NÉPSZERŰ HÍREK