A tűzszerészek, akik csak egyszer tévedhetnek

Ha valaki Budapesten járva az Attila út felől kanyarodik a Várba vezető meredek utcára, az első sarkon ne csak a kötelező elsőbbségadás miatt álljon meg egy pillanatra. A lépcsőkkel övezett fehér emlékmü a második világháború befejezése óta szolgálatteljesítés közben hősi halált halt magyar tüzszerész katonák tetteit idézi. Hatvankét éve rozsdásodnak magyar földben a német és szovjet csapatok „itt felejtett” fegyverei és az angolszász légi erődök befulladt bombái.A z 1. Honvéd Tüzszerész és Hadihajós Ezred járőrei évente még mindig több ezer robbanóeszközt hatástalanítanak. Hajdú Gábor ezredes, az alakulat parancsnokának laptopján 2104 bejelentés jelzi, hogy csak 2005-ben a mezőgazdasági munkák vagy családiház-építkezések elkezdésekor az egykori páncéloscsaták környékén milyen gyakran bukkantak nem várt leletre.

A bejelentések több mint egyharmada, egészen pontosan 751 a sürgős kategóriába tartozott, azaz a tüzszerészeknek azonnal meg kellett kezdeniük a veszély elhárítását. A parancsnok elektronikus térképének jelzései hüen tükrözik a második világháború magyarországi harcainak nagyobb csatáit, kirajzolják a védelmi vonalakat. Tavaly a legfertőzöttebb terület Fejér megye volt, ide 370-szer kellett kivonulniuk. Pest megyéből 315, míg a fővárosból 236 bejelentés érkezett. Legritkábban Békés megyébe indult a járőrkocsi, onnan mindössze 20, míg Vasból csak 30 robbanószerkezetet jelentettek.Az ezred tüzszerészei tavaly összesen 210 754 robbanótestet hatástalanítottak, a tüzérségi lőszerek, aknavetőgránátok, bombák tömege meghaladta az 51 tonnát.2006 több szempontból is fontos év volt az ezred életében. Az egyszerre épülő M3-as, M6-os és M8-as autópálya több millió köbméteres földmunkái  során ismét felszínre került számos második világháborús „relikvia”. A hat évtizede földben lapuló szerkezetek hatástalanítása mellett az alakulat szakembereinek fel kell készülniük korunk újfajta veszélyforrásainak felismerésére és elhárítására is. Hamarosan szolgálatba lép a szaknyelven improvizált robbanószerkezetek elleni tevékenységre kiképzett alegység, amelyben sok év kihagyás után ismét csatasorba állnak a speciálisan kiképzett robbanószer-kereső kutyák is.Elfelejtett aknamezők

1992-ben találkoztam először az aknaveszély „kézzelfogható” fenyegetésével. Egyiptomban, az Alexandriát el-Alameinnel összekötő nadrágszíjországúton hívta fel figyelmünket kísérőnk, nehogy engedjünk egy-egy homokban rozsdásodó páncélos csábításának, és letérjünk az egyetlen biztonságos útról. „Itt, a homokban több millió angol, német, olasz akna van még!” – mutatott a bérelt Mercedesünk sofőrje a békésnek tünő tengerparti dombokra. Be kell vallanom őszintén, hittük is, meg nem is, amit Ahmed mondott.Egy immár itthon olvasott újságcikk bizonyította be a sivatagban hallott intelem igazát: egy héttel a páncéloscsaták helyszínén tett kirándulásunk után egy német házaspár robbant fel a tengerparton, amikor a fürdés után kocsijukhoz igyekeztek. (Pár évvel ezelőtt egy magyar turista lábát roncsolta szét az 1942 tavaszán telepített akna).Tíz éve, amikor az Ifor újságírójaként egy hétig a Tuzla környéki településeket jártuk, Hummer terepjárónk néha 10-15 kilométeren keresztül sárga müanyag szalaggal lezárt rétek, erdők mellett haladt. Hatmillió akna van az Ifor ellenőrzése alatt álló területeken – mutatta meg a feltételezhető aknamezők helyét térképén az 1. amerikai páncélosbrigád müszaki tisztje. Minden reggel eligazítás előtt egy rögtönzött kiállítás vitrinje mellett barátkoztunk a bő lére eresztett amerikai kávéval. A tárlókban látható olajzöld színü hengereket, lapos fémtányérokat, barázdált felületü korongokat már az amerikai tüzszerészek szedték fel, hogy hatástalanítás után demonstrálhassák a katonákra – és majd a civil lakosságra – leselkedő veszélyt.

Természetesen a Tüzszerész és Hadihajós Ezred oktatótermében is megtalálhatók a Szerbiában látott típusok, de rajtuk kívül a polcokon még több száz robbanószerkezet, kézigránát, bomba és rakéta segíti a jövő tüzszerészeinek képzését. Kiss Róbert őrnagy a halálfejes táblákkal elzárt világ titkainak szakavatott ismerője. Miközben beszélgetünk, az őrnagy keze önkéntelenül elkalandozik egyik aknatípusról a másikra, és a halálos terhüktől megfosztott vasdarabok immár békésen simulnak lapátnagyságú tenyerébe. A tüzszerészek ugyanolyan megszállottak, mint a többi katonai szakterület profi szakemberei, akik a harckocsik motorjainak, helikopterek, vadászrepülőgépek hajtómüveinek betegségeit ismerik, és ha kell, napokig keresik a hibát, hogy a rájuk bízott technika ismét elindulhasson. Ők többször is próbálkozhatnak az indítással, hogy az emelkedő fordulatszám jelezhesse számukra, sikerült legyőzniük minden hibák okozóját, a fogaskerekek közé bújt Murphyt.A tüzszerészeknek csak egyetlen lehetőségük van, hogy meggyőződjenek munkájuk eredményességéről. Ők csak egyszer tévedhetnek.– Kezdjük az aknákkal való ismerkedést az ellenséges élőerők ellen a közelmúltban telepített típusokkal…– A világ reguláris és irreguláris hadseregeinél a gyalogság ellen alkalmazott korszerü aknák közös tulajdonsága az, hogy nem semmisítik meg az óvatlan, beléjük botló vagy rájuk lépő katonát, hanem – főként a láb roncsolásával – csak harcképtelenné teszik őket. Az ok egyszerü: a halottakat eltemetik, de a sebesülteket szállítani, etetni, ápolni kell, és ez rengeteg energiát emészt fel. A jugoszláv polgárháborúban a szemben álló felek leggyakrabban a müanyag burkolatú vagy fatestü, 200 gramm robbanóanyagot tartalmazó PMA–1 és a 100 gr TNT-t tartalmazó PMA–2 típusú taposóaknákat telepítették a föld alá. Két-három kilós terhelésre a gyújtószerkezet felrobbantja az akna töltetét.Az ugróaknákat föld alá telepítik, s a több irányban is kihúzható botlódrót érintésekor vagy rálépéskor a lőportöltet fellövi az aknát, így repeszhatását derékmagasságban fejti ki.A nagyobb tömegben, meghatározott irányból támadó ellenség megállítására szolgál a lábakon álló, íves felületü irányított repeszakna (pl.Claymore), amely típustól függően akár 100 méteres távolságot is képes „lefogni”. Ennél a típusnál 1-1,5 kg plasztikus robbanóanyagba ágyazzák a söréteket, és a katonák „lőtávolba” érkezésekor elektromosan indítják be.A legendák szerint a szarajevói repülőteret egy hat (!) méter széles betonfalra „sminkelt”, álcázott óriás Claymore védte volna egy esetleges gyalogsági támadás esetén. Sajnos hazai aktualitása is van a típusnak, évekkel ezelőtt az izraeli kivándorlókat a repülőtérre szállító autóbuszt és a kísérő rendőrségi Zsigulit Claymore-sörétek szaggatták darabokra.– Vannak-e az aknatelepítésnek írott szabályai, készülnek-e térképek, feljegyzések a lerakott aknák elhelyezkedéséről és típusáról?– A hadviselő feleknek minden aknamezőről nemcsak törzskönyvet kell készíteniük, de ezeket a dokumentációkat meg is kell őrizniük, és a harcok befejezése vagy az esetleges békekötés után át is kell adniuk a terület új gazdáinak, a mentesítést végző szakembereknek. Sajnos erre az esetek többségében nem kerül sor, hiszen a gyorsan mozgó szabadcsapatok visszavonulás közben számolatlanul telepítik a fémkereső müszerekkel nehezen kimutatható, müanyag testü aknákat. Ha a támadók véletlenül egy másik, „tiszta” völgyben indítanak támadást, lehet, hogy az aláaknázott területre legközelebb már csak az ENSZ békefenntartói vagy az állatokat terelő pásztorok érkeznek.– Az akár nadrágzsebben is szállítható gyalogsági aknák után nézzük az asztal túlsó oldalán sorakozó, harckocsik elleni aknákat…– A tányér vagy doboz formájú robbanótestek közös tulajdonsága, hogy gyalogos katona – vagy civil kiránduló – súlya nem képes aktiválni a 100-150 kilós súlyra beállított gyújtószerkezetet, így a gyutacs csak gépkocsi vagy páncélos terhelésére indítja a robbantási folyamatot. A jugoszláv polgárháború során többféle típust is alkalmaztak a szemben álló felek. Így telepítették a második világháborús német akna „unokáját”, a már hazai gyártású TMM–1-es tányérakna mellett a már sokkal korszerübb TMA–3-ast és TMA–4-est vagy a szükség esetén helikopter ellen is bevethető, döntőpálcás kivitelü TMRP–6-ost. Ez az utóbbi már ütőtányéros kialakítású, tehát egy 50-100 mm átmérőjü acéltányért lő ki, amely a páncélt átlyukasztva a tank vagy helikopter belsejében fejti ki pusztító hatását.

– Az aknamezők telepítése egyszerü müszaki feladat csupán, vagy ennek a hivatásnak is megvannak a mühelytitkai?– Az aknamező soha nem önmagában állítja meg a támadókat. A robbanások zavart keltenek, a lánctalpukból kilépett páncélosok már a páncéltörő rakétások mozdulatlan célpontjai csupán. Ami a szakmai titkokat illeti, valószínüleg minden profi tüzszerésznek megvan a saját módszere, hiszen az aknákat felszedés ellen biztosítani is kell, és sokszor a legfurfangosabb akciófilmkészítőknél is agyafúrtabb megoldásokat találnak ki a specialisták. Lehet, hogy a fáradságos munkával hatástalanított detonátorok csupán az igazi robbanószerkezet álcázására szolgálnak, és a tragédia akkor következik be, amikor a tüzszerészek a jól végzett munka tudatával leveszik a védőfelszerelést.A technika és a tudomány ma már sok terhet levesz a vállunkról, de ez a hivatás még sokáig csak az ember és a robbanóanyag küzdelme lesz. A védőruhák ugyan biztosítanak némi védelmet, de egy közeli robbanás hatását nem tudják teljesen kivédeni. A robbantó robotok gépkarja helyettesíti a kezünket, de a manipulátorokat is szakemberek mozgatják. A számítógépek csak elemezni tudják a megtalált robbanószerkezet fizikai adatait, döntést hozni szerte a világon a tüzszerészeknek kell.Los Angelestől Vlagyivosztokig ugyanazzal a gondolattal hajolunk a megtalált robbanószerkezet fölé: mi ehhez értünk, az a szakmánk, a hivatásunk, hogy megmentsünk civil életeket.– A kilencvenes évek után ugorjunk vissza az időben öt évtizedet. Magyarország felett angol, amerikai, majd orosz és német repülőgépek nyitják ki bombaszekrényüket, hogy halálos terhüket ledobják a kijelölt célpon­tokra. A filmfelvételek tanúsága szerint ezerszámra hullottak a mélybe a különböző méretü bombák, de ahogy nap mint nap tapasztalhatjuk, ezek egy része nem teljesítette be azonnal küldetését, a földbe fúródva várta, hogy talán csak évtizedek múlva kerüljön elő. Mi okozhatja a bombák, tüzérségi lőszerek, aknavetőgránátok „befulladását”?– Az olvasók egy része talán nem tudja, de a harcok során alkalmazott lőszerek, bombák csak a kilövés vagy kioldás után élesednek be, szállítási helyzetben kezelésbiztosak. A repülőgépeket elhagyó bombák különféle módon, de automatikusan lesznek robbanásra alkalmasak. Ez lehet a légáramlattól kipörgő légcsavar, de ismerünk pirotechnikai vagy elektromos élesítést is. A tüzérségi lőszerek élesítőszerkezeteire a kilövéskor keletkező tehetetlenségi erő, majd a röppálya során többnyire a centrifugális erő van hatással.Ha minden a fegyvertervezők elképzelése szerint történik, a lövedék, bomba becsapódáskor a gyújtószerkezet felrobbantja a töltetet. Ez azonban csak a paraméterek optimális megfelelése esetén következik be. Lehet, hogy nem volt megfelelő a bombavetés magassága vagy a becsapódás szöge, és a bomba csak belefúródik a talajba.

– Mi a teendő egy ilyen ártalmatlannak tünő, rozsdás vasdarab megtalálásakor?– A civilek számára szigorúan csak a megtalált lőszer bejelentése a területileg illetékes hatóságok felé. Amikor a tüzszerészek megérkeznek, első dolguka fel nem robbant robbanótest vagy lőszer azonosítása, típusának és lehetőleg az alkalmazott gyújtószerkezetének felismerése. Ez lehet, hogy egyszerüen hangzik, de a harcok hevében, a támadások-ellentámadások során sokszor kerültek az ellenség kezére lőszerraktárak, bombatárolók. Mit tett ilyenkor a területet elfoglaló parancsnok? Ha lehetősége volt rá, felhasználta a zsákmányolt hadianyagot! Ha ez nem ment automatikusan, improvizáltak. A zsákmányolt német bombákat például függeszteni tudták az orosz repülőgépekbe, de az orosz gyújtószerkezetek menete és a bombákban kialakított fészek közé bizony sokszor újságpapírt csavartak a méretkülönbség kiküszöbölésére. El lehet képzelni, 60 év után mi maradt az egykori Pravdából, mennyire rögzíti még mindig a gyújtószerkezetet.Ez még az egyszerübb eset, mert itt csak a korrózióval kell számolnunk, de sok esetben beépítettek becsapódáskor élesedő és csak napokkal később robbanó szerkezeteket vagy elmozdításra müködésbe lépő berendezéseket is. A tüzszerészjárőr miután azonosította a robbanótest és a gyújtó típusát, eldönti, hogy milyen módszerrel hatástalanítja azt. Ez bombák esetében legtöbbször a fenék és orrgyújtó kiszerelését jelenti. A gyújtóberendezések nélkül az akár 500 kilós bomba is már csak szállításra alkalmas acélburkolattal ellátott robbanóanyag, amelyet az erre kijelölt megsemmisítő helyen felrobbantanak.

– Az 51 esztendős tüzszerész múlt fényké­peit nézegetve úgy gondolom, hogy meg kell állnunk egy pillanatra a temetési fotóknál. A Hadtörténeti Múzeum díszudvarának a falán 129 hősi halott tüzszerész neve bizonyítja, hogy ez az egyik legveszélyesebb mesterség. Mit csinálhattak rosszul, miben tévedhettek ők?– A tüzszerészek szerte a világon folyamatosan döntéseket hoznak. Először is, amikor ezt választják hivatásul, majd amikor a szakmai ranglétrán egyre magasabbra jutva már szakismerettel, tudással felvértezve megkezdik a tüzszerész- tevékenységet. Amikor megpillantja a rozsdás robbanószerkezetet, eldönti, hogy képes-e rá, meg tudja-e csinálni. És ha eldöntötte, a legjobb tudása szerint nekilát a hatástalanításnak. Tudja, hogy veszélyes, amire vállalkozott, de segíti a tapasztalat, sokszor már a korszerü technika is. Akiknek a nevét felvésték arra a táblára, egyszer rossz döntést hoztak, rosszul ítélték meg a rájuk váró feladat nehézségét, vagy csak az őrangyaluk nem volt akkor mellettük.