Villámok cikáztak a sötét égen. A monostori erődben lévő Bevetés-század ennek ellenére nyugodtan töltötte az éjszakát, hiszen semmi jel nem utalt arra, hogy a készülő viharon kívül más is fenyegetné a tábort. Aztán valamikor az éjszaka közepén megszólaltak a szirénák; a légiriadó hangjaira a fiatalok – az őrség gyors reakciójának következtében perceken belül – az óvóhelyen gyülekeztek. Itt a parancsnok, Oláh László alezredes, kiadta a parancsot: az ellenség váratlan támadása miatt a századnak a lehető leggyorsabban fel kell szerelkeznie, és végre kell hajtania az ellencsapást…
Az ifjak hamarosan meg is kapták egyenruháikat és egyéb nélkülözhetetlen felszerelésüket (például kesztyüt, iránytüt, elemlámpát), hogy azután másnap reggel elkezdődhessen a legjobbak bevetése. A döntő.
A fenti „háborús” kerettörténet szolgált alapjául a komáromi erődben rendezett Bevetés-próbák idei döntőjének (május 11–13.). Három korosztály mintegy száz versenyzője, négy-négyfős csapatokban küzdött meg a végső dicsőségért. Bizony küzdeni kellett a nyárias meleggel, a gyorsan rohanó idővel, a többi csapattal és elsősorban az akadályokkal. Ez utóbbiból akadt bőven – úgy tünik, a HM Zrínyi Kht. szervezőcsapata kifogyhatatlan a változatosabbnál változatosabb ötletekből… Volt olyan csapat, melynek tagjai a csaknem tízórás időkorlátú verseny alatt sem tudták teljesíteni az összes feladatot, pedig a legtöbben az egyes akadályok közötti távot futólépésben tették meg. Az íjászat, az UAZ kerekének cseréje, illetve a sebesültszállítás nem okozott különösebb nehézséget a rutinosabbaknak, ellenben például a GPS-el történő tájékozódás már nem ment teljesen gördülékenyen…
A legnehezebb feladat talán az úgynevezett 44-es bázison várta a csapatokat, ahol airsoft fegyverekkel kellett leküzdeni a profikból álló „ellenséget”, akik ráadásul előre megszállták a stratégiai pontokat. A két fiú és két lány alkotta tüzcsoportok szinte méterről-méterre tudtak csak haladni, mivel az ellenség robbanó csapdákat is elhelyezett a komplexumban. Persze az ehhez hasonló, úgynevezett „nagy feladat” csak akkor várt a csapatokra, ha több kisebb feladat végrehajtása után, a különböző színü kis kártyákból legalább két azonos színüt gyüjtöttek. Ehhez azonban – szó szerint – kúszni-mászni, ugrani és futni kellett; aknát keresni, ördöglakatokat szétszedni, aknavetőt összeszerelni, szennyezett terepszakaszt leküzdeni. Taktikai érzék, kitartás, tudás, ügyesség, bátorság – minden olyan képességre szükség volt tehát, amelyek a katonákat is jellemzik.
Mert ugyan a komáromi három napnak a középpontjában a verseny állt, a Bevetés-klub valójában mégsem erről szól. Sokkal inkább arról a feledhetetlen élményről, amelynek során az ország különböző részeiből összegyült fiatalok megízlelik a katonaélet szépségeit, nehézségeit és egy valódi Bevetés-csapattá kovácsolódnak. A verseny lebonyolításában segédkező (toborzó) katonák és hagyományőrzők közvetlen, baráti kapcsolatba kerültek a fiatalokkal, és egyebek mellett talán ez is záloga lehet annak, hogy akik idén még „csak” versenyeztek, azok a következő években talán hivatásuknak választják a honvédelmet.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen Palásti Ferenc dandártábornok, a HM személyzeti főosztályának vezetője adta át a díjakat az érmes helyen végzett csapatoknak és felkészítő tanáraiknak. Az első korcsoportban (7-8. osztályosok) a „Lugosi Honvédek” (Nyírlugosi Általános Iskola), az „XXX” (Hahót, Vörösmarty Mihály Általános Iskola) és a „Sörmen” (ÁMK, Kistokaj) volt az első három helyezett. A második korcsoportban (9-10. osztályosok) az esztergomi „Dobó-Go” (Dobó Katalin Gimnázium) szerezte meg az első helyet, megelőzve a mohácsi „Vadkanokat” (BMO Radnóti Miklós Szakközépiskola és Szakiskola) és a makói „Medvebocsokat” (Juhász Gyula Református Gimnázium). A harmadik korosztályban (11-12. osztályosok) a fővárosi „Tankok” (Dózsa György Gimnázium) csapata diadalmaskodott a miskolci „DVSZI 2” (Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola), illetve a „Soproni Ászok” (NYME Róth Gyula Gyakorló Szakközépiskola) előtt.