A túlélés tízparancsolata

Bizonyos szempontból ez névleges rendelkezés volt, mivel a 62. árkászzászlóaljat 1918. november 6-án a délszláv hatóságok megszüntnek nyilvánították. Állománya egy része már korábban az olasz fronton hadifogságba esett, a zászlóaljjal visszavonulók pedig visszatértek új, függetlenné vált hazáikba.Hasonlóképpen megszünt a nem sokkal korábban létrehozott gázvédelmi szolgálat. A Magyar Királyi Honvédségnek (az I. világháború előtt) nem voltak vegyiharc-csapatai; magyarok mindössze a közös hadsereg vegyiharc- és lángszórós zászlóaljaiban szolgáltak. A békeszerződés érvénybe lépése után három aktuális feladat várt megoldásra:1. Megsemmisíteni a világháborúból visszamaradt vegyi harcanyagokat.A békeszerződés katonai rendelkezései V. fejezetének 119. cikke kimondta: „Minthogy lángvetőket, fojtó, mérgező vagy hasonló gázokat, valamint ezekkel rokon folyadékokat, anyagokat és eljárásokat használni nem szabad, azoknak előállítása Magyarországon és behozatala Magyarországra szigorúan tilos.”Már 1919-ben elkezdődött a gyártási kapacitás felszámolása. A készletek megsemmisítése három fázisban történt:a) Az újpesti Chinoin és a pestlőrinci lőszergyár telepein többvagonnyi vegyiharc-anyagot ártalmatlanítottak. b) A polgári termelésben is hasznosítható alapanyagokat (nátriumcianid, klór) eladták.c) A kész gázlövedékeket szétszerelték vagy elásták. Így például 1921-ben az Ostffyaszszonyfán lévő katonai tábor területén, illetve a Sárvár melletti ún. Tiloserdőben nagy mennyiségü vegyi lövedéket ástak el.

2. A meglévő védőeszközöket lehetőség szerint kivonni a megsemmisítési kötelezettség alól és elrejteni. A magyar politikai és katonai vezetésnek az volt a szándéka, hogy lehetőség szerint minél több, a békediktátum által tiltottnak minősülő hadianyagot és katonai felszerelést megtartson. Ennek egyetlen módja a rejtés volt. Raktárakban, vasúti szerelvényeken, polgári objektumokban és egyéb lehetséges helyeken próbálták tárolni a tiltott anyagokat, több-kevesebb sikerrel. A gyakori mozgatás, a karbantartás hiánya vagy elégtelensége sokszor használhatatlanná tette az elrejtett anyagokat.3. A vegyi harcra, a vegyivédelemre történő titkos felkészülés.1920 szeptemberében értekezletet tartottak a Honvédelmi Minisztérium 25/b osztályán a tüzérség vegyi lövedékeinek ügyében. Megállapították, hogy szükséges lenne egy kísérleti laboratórium, egy kísérleti gyár, továbbá legalább egy szerelő- és töltőüzem. Az értekezletet követően csak évek múlva indult meg a fejlesztés. Ennek több oka volt:a) a békeszerződés előírásainak betartását ellenőrző bizottság jelenléte;b) az anyagi források szükössége;c) az ország nemzetközi elszigeteltsége.Mindezek ellenére több tényező is siettette az előrelépést. Horthy Miklós az alábbi feljegyzést tette: „Nem tudok katonát elképzelni, aki lehetőnek tartja, hogy mozgósítsunk… Nem tudok szervezőt elképz(elni), aki szükséges tömeggyártást lehetőnek mondja, mikor Dorog, Pécs, Diósgyőr, Salgó(tarján), Szeged néhány kilom(éterre) (az) ellenségtől. Nagyhatalom kezdem(ényezés) ódiumát nem vállalja – mi igen, megrohanással. Repülők, gáz, rep(ülők), gáz, rep(ülők), gáz.”A fenti idézet jól demonstrálja, hogy megvolt a legfelső elhatározás a vegyi fegyverek elsőkénti alkalmazására a magyar politikai célok érdekében. Ugyanakkor a szomszédos kisantant országok rendelkezésre álló készletei a védelem kiépítését sürgették. A fejlett iparral rendelkező Csehszlovákia vegyipari bázisain képes volt vegyi lőszerek előállítására. A harmincas években nagy készlettel rendelkeztek, amit az igazol, hogy 2000 darabot Japánba is exportáltak. Románia az 1920-as évek második felében ingerlő és hólyaghúzó mérgező harcanyagokat gyártott, és 1928-ra kb. 200000 darabos vegyilőszer-készlettel rendelkezett. A magyar katonai felderítés az 1930-as évek elején jelezte, hogy Jugoszlávia szintén képes fojtó és hólyaghúzó mérgező harcanyag gyártására és tüzérségi lőszerbe történő betöltésére.Mindezek alapján elengedhetetlenül szükségessé vált: – vegyiharc-csapatok létrehozása, kettős feladatkörrel: vegyi fegyverek alkalmazása és az ellenük való védekezés; – a hadsereg felkészítése a vegyi fegyverek alkalmazási viszonyai között vívandó harctevékenységre; – a polgári lakosság védelme az ellenség által alkalmazott vegyi fegyverek hatásai ellen.A feladatok teljesítése érdekében gyakorlatilag mindent elölről kellett kezdeni. Ennek során értékelni kellett az I. világháború tapasztalatait, megteremteni a kutató, a kiképző- és a gyártóbázist, gyakorlóteret és hadiüzemeket. Első lépésként a felkészítésben, kiképzésben fontos szerepet játszó szabályzatok kiadására került sor. Az 1926-ban megjelent Harcászati Szabályzat az alábbi szöveget tartalmazta:„…a nemzetközi egyezményekkel az államok ugyan kölcsönösen kötelezték magukat a mérges gázok alkalmazásának mellőzésére, de azért mégis okvetlenül ismernünk kell a gáz alkalmazásának és a gázvédelemnek alapelveit, hogy a meglepetésnek elejét vegyük.”Rövidesen megkezdték a gázvédelmi szolgálat állományának felkészítését és a beosztások feltöltését. 1927-ben megszünt az antant helyszíni katonai ellenőrzése. A korábban tervezett fejlesztések megvalósítása elől komoly akadály hárult el.

1928-ban megalakult a Magyar Mercur Ipari és Kereskedelmi Rt., amely a magyar védőeszköz-gyártás fellegvára lett. Első termékük a 28 M keretgázálarc, amely a kor színvonalán álló, korszerü védőeszközként a személyi védelem alapját képezte. (Bőrvédő eszközökkel csak a vegyiharc-alegységeket tervezték ellátni.) Ugyanebben az évben Budapesten az egyesített hidászszakaszok kötelékében létrejött a gázvédelmi tanszakasz. Felépítéséről, tevékenységéről sajnos nincsenek adataink. 1929-ben Örkénytáborban gáztanfolyamot szerveztek, amelyen elsősorban a tiszti szakállomány vett részt. A következő évben Sodró László százados vezetésével itt, később Piliscsabán több tanfolyamot vezettek be.1930-ban a katonai vezetés határozottabb lépéseket tett a vegyiharc-csapatok felállítása érdekében. Az ekkor megjelent „Vezetés kézikönyve” (szerzője Berger Károly, aki később Beregffy néven vált hírhedtté) már tartalmazta gázszázad, lángszórós és ködszakaszok felépítését és lehetséges feladatait. A felkészülés részeként Sodró László századost németországi tanulmányútra rendelték ki, ahol a ködösítéssel és a vegyi harccal kapcsolatos tájékozódás volt a feladata. Ennek keretében gáziskolát végzett, és csapatgyakorlaton vett részt, a csapatlátogatások mellett. Hazaérkezése után javasolta: – gázvédelmi iskola és tanszázad felállítását; – gyakorlótér kijelölését és kiépítését (Piliscsaba lőtér területén); – tanfolyamok levezetését a következő elgondolás szerint:1. gáz-szakelőadói tanfolyam (4 hét) a vegyes dandárok (a későbbi hadtestek) müszaki parancsnokai és szakelőadói részére – az ő feladatuk lenne az alárendelt alakulatok gázvédelmi kiképzéseinek irányítása;2. ezredek, önálló zászlóaljak állományából vezényelt 1-1 főtiszt részére 2 hetes tanfolyam – feladatuk lenne alakulatuk gázvédelmi kiképzésének tervezése, szervezése;3. minden zászlóaljtól 1-1 altiszt részére 1 hét időtartamban, a gázvédelmi kiképzés gyakorlati végrehajtására történő felkészítés érdekében;4. polgári szervek részére levezetendő speciális tanfolyamok szakterületüknek megfelelően: – orvosoknak (4 hét) elsősegélynyújtás gáztámadások esetén, gázsérültek gyógyítása; –  ipartelepek vezető mérnökeinek (4 hét) az ipartelepek gázvédelmének megszervezése, gázvédelmi szolgálat ellátása; – tüzoltóknak a beosztott állomány gázvédelmi kiképzésének megszervezése, valamint a tüzoltóság képessé tétele közremüködésre gáztámadás során fertőződött területek fertőtlenítésében.A javaslatok elfogadásáról nincs megbízható információnk, de bizonyos részeinek megvalósulása a támogatást feltételezi.Sodró László századost 1932. október 1-jei hatállyal kinevezték a Gázvédelmi Iskola parancsnokává, amely Budapesten, a Haller úti Nádasdy laktanyában alakult meg. A felkészítés rendszere az idő rövidsége miatt a „tanítva tanulás” elvén alapult. A parancsnok összeállította és sokszorosította a kiképzési segédleteket, majd elvégezte az oktatói állomány felkészítését. Ezt követően az oktató tisztek kiképezték az iskola altiszti karát, ők pedig a legénységi állományt. A bevonulási sorrendet ennek figyelembevételével határozták meg: először az oktatói tiszti állomány érkezett be, két hónap múlva az altisztek és újabb két hónap elteltével a legénység.Ez idő alatt szállították le a felszerelést a szakkiképzés végrehajtásához. Néhány tétel ezek közül: „1. gázálarc szürőbetéttel és gázálarc-bevizsgáló készülék  …  4. terepfertőző kanna  5. gázfelderítő készülék  6. klórmész fahordókban  …10. ködgyertya  …15. Wind-féle szélmérő”A felszerelést áttekintve megállapítható, hogy az iskola a kiképzés során a szüken vett vegyiharc-felkészítést hajtotta végre. Ezen belül szerepet kapott az egyéni védőeszközök alkalmazása, ködösítés, „vegyi fertőzés”, mentesítés és időjárás-figyelés.

A következő évben a gázvédelmi tanszakaszt is a Gázvédelmi Iskola alá rendelték, és megkezdődtek a szaktanfolyamok. A kiképzés célja a vegyes dandárok állományába tervezett vegyiharc-századok katonáinak felkészítése volt. Az ide beosztásba tervezett tiszti, altiszti és legénységi állomány részére 3x2 hónapos tanfolyamokat szerveztek. Itt kell feltétlenül megemlíteni, hogy a Gázvédelmi Iskola volt az első, speciálisan vegyi kiképzéssel foglalkozó katonai szervezet a Magyar Királyi Honvédség állományában.1935-ben a Gázvédelmi Iskola kitelepült Piliscsabára, az ún. Északi Táborba. A kiköltözés időpontja nem egyértelmü; valószínüleg fokozatosan történt és áthúzódott 1936 első felére is. A visszaemlékezők szerint a téli időszakban a Nádasdy laktanyában, nyáron pedig már az új települési helyen folyt a kiképzés. Az iskola parancsnoka, Sodró őrnagy emlékiratában ezt írta: „1936-ban megalakult Piliscsaba-táborban a gázvédelmi zászlóalj.” Ugyanakkor az 1935-ben bevonult újoncok visszaemlékezései és egyes fennmaradt okmányok az 1935. évi kitelepülést igazolják. Mindezek alapján az a legvalószínübb, hogy 1935-ben egy előkészítő részleg ment ki Piliscsabára, amely megteremtette az elhelyezési és munkafeltételeket, valamint megkezdte a kiképzést, és a Nádasdy laktanyában visszamaradó csapat csak 1936-ban fejezte be a kiköltözést.Az eredményes munkát igazolta, hogy a következő évben igen jelentős feladatot hajtottak végre. Ebben az időszakban a vegyi harc (és benne a vegyivédelem) eszközrendszere gyors fejlődésnek indult. A csapatokat ellátták az új típusú gázálarccal. A kiképzéshez és a gázálarcok mérethelyességének ellenőrzésére kifejlesztették a 35M gázkamra-elgázosító berendezést. A gázálarcok karbantartására, fertőtlenítésére rendelkezésre álltak a rendszeresített eszközök (fertőtlenítőszekrény, egységcsomag, karbantartó szerelék). A vegyiharc-szakállományt felszerelték a teljes bőrfelületet befedő bőrvédő eszközökkel.Míg az I. világháború időszakában a felderítés alapvetően a katonák érzékszervei által történt, most megjelentek az első kimutató eszközök (kémlelőporszóró készlet, indikátorpapíros gázkimutató készülék), amelyek már jóval kisebb koncentrációban is jelezték a mérgező harcanyagok jelenlétét. Érdekességként azonban meg kell említeni, hogy pl. az 1964-ben kiadott VV/1 szakutasítás (és később az újabbak) is még tárgyalta a vegyi fegyverek alkalmazására utaló jeleket: olajos cseppek a növények levelein, felrobbanó lövedékek tompa hangja, beteg állatok stb.; tehát a szubjektív érzékelésen alapuló felderítési mód még évtizedekig használatos volt.A gázfelderítő járőr felszerelésébe tartozott: – kémlelőporszóró készlet; – „alfa” indikátorpapíros gázkimutató készülék; – jelzőzászlók; – klórmészhátiláda 10 kg klórmésszel; – 5 literes petróleumoskanna; – kenőszappan; – fakalapács.A gázmentesítő járőrnek az alábbi szakfelszerelése volt: – klórmészkihordó láda vagy -szóró taliga; – ásólapátok, csákányok, gereblyék; – kémlelőporszóró készlet; – forrasztópáka; – kannák, vödrök; – háti permetezőfelszerelés; – klórmész (100-200 kg); – petróleum, benzin (40-40 l); – törlőrongy, kenőszappan.A járőrök felszerelésüket vasalt faládában, országos jármüvön (szekér) szállították.A harmincas évek végén megjelent a 38M fürdetőfelszerelés. Ez szintén országos jármüvön szállított szakfelszerelés volt, amely szivattyúból, kazánból, sátorból, fürdetőállványból és zuhanyzórészből állt. Vízellátása külső vízforrásból történt.A vegyiharc-zászlóalj megalakításaA hadsereg kiépítésének jelentős állomása volt 1938, amikor Magyarország a bledi konferencián megkapta a fegyverkezési egyenjogúságot, így lehetővé vált a nyílt haderőfejlesztés. Ebben az évben a péti gyár mellett, az ún. Táborhelyen megkezdte a gyártást a kénmustár-előállító üzem, megteremtve ezzel a vegyi fegyverek gyártásának (és esetleges alkalmazásának) feltételeit.Az előző évben megalakított zászlóalj elnevezése is megváltozott Magyar Királyi 101. Honvéd Gépkocsizó Vegyiharc-zászlóaljra. Szervezetébe a parancsnokság mellett két vegyiharc-század és egy lángszórós szakasz tartozott. A zászlóalj folytatta az előző évben elkezdett intenzív kiképzést, amely kibővült a lángszórós felkészítéssel.

Megteremtették az éles mérgező harcanyagokkal történő kiképzés feltételeit, megépültek a vegyiharcanyag-raktárak. Olaszországból megérkezett az első kénmustárszállítmány.1938–1939 során a zászlóalj szervezete egy vegyiharc-századdal bővült. A felvidéki bevonulás előtt mozgósították a 3. századot, majd Budapestre küldték. Mivel a fegyveres konfliktus elmaradt, néhány légoltalmi bemutatót követően a századot visszavezényelték Piliscsabára, és ismét békeállományra csökkentették.1940-ben, az erdélyi bevonulás előtt a zászlóalj teljes állományát mozgósították, és Mezőtúr közelébe szállították. Itt felkészültek a román erődrendszer (a Carol vonal) leküzdése során vegyiszennyezett terep felderítésére, a szennyeződés mentesítésére, esetlegesen a román fél vegyi fegyver alkalmazása esetén annak viszonzására az úgynevezett „terepfertőző” eszközökkel. (A „terepfertőzés” abban az időben nem biológiai eszköz alkalmazását, hanem maradó hatású vegyi harcanyaggal, elsősorban kénmustárral történő terepszennyezést jelentett.) Felkészültek továbbá ködösítőeszközök alkalmazására, a csapatok, fontos objektumok, hídátkelőhelyek köddel történő álcázására és lángszórók bevetésére az erődök ellen. A második bécsi döntés eredményeként a harci alkalmazásra nem került sor. Helyette a zászlóalj a román erődvonal leszerelésében vett részt Nagyvárad és Máramarossziget között. A feladattal az év végére végeztek, és bevonultak békehelyőrségükbe. Az 1940-es békehadrendben a vegyi csapatok területi elhelyezkedése változott. A II. hadtest vegyiharc-százada Győrből Esztergomba diszlokált, valamint a Felvidék visszacsatolása után megszervezett VIII. hadtest állományában, Szatmárnémetiben alakítottak egy vegyiharc-századot.a II. világháborúAz 1941. áprilisi délvidéki bevonulás az előző évihez hasonló feladatot adott a vegyiharc-zászlóaljnak. Ezúttal Szabadka és Újvidék körzetében végezték a szerb tábori erődrendszer bontását és az aknamezők felszedését. A kiképzési feladatkör új elemmel bővült: több alkalommal tartottak erődök leküzdése, valamint használaton kívüli erődök leszerelése témakörben gyakorlati bemutatót a Ludovika Akadémia hallgatói és különböző tiszti csapatok részére.A Szovjetunió elleni támadást követően, 1941. augusztus 23.–szeptember 1. között szakembereket vezényeltek a keleti frontra ellenőrzés végrehajtására. Feladatuk: meggyőződni arról, hogy a gázálarcok szürőbetéteinek új típusra történő cseréje megtörtént-e. A cserét az tette szükségessé, hogy az előrenyomuló német (és magyar) csapatok több – a visszavonuló Vörös Hadsereg által hátrahagyott – raktárban nagy mennyiségü cinkarzenid port találtak. Értékelésük szerint ez alkalmas lehetett vegyi fegyverként történő alkalmazásra, mivel a terepre kiszórva, folyadékkal (eső, harmat) egyesülve mérgező arzénhidrogén szabadul fel. Ez súlyos májkárosodást, ezáltal a csapatoknál komoly veszteséget okozhatott volna. A régebbi gázálarc-szürőbetét nem védett ellene, ezért a Mercur Gázálarcgyár „rohammunkában” gyártotta le az új típusú betéteket, amelyeket azonnal kiszállítottak a csapatokhoz.1942-ben a keleti frontra vezényelt 2. hadsereg kötelékében több vegyiharc-alakulatot találhatunk. A hadsereg-közvetlen alakulatok közé tartozott a 101. vegyiharc-zászlóalj 2. gépkocsizó vegyiharc-századának III. szakasza, valamint 4. lángszórós százada.A zászlóaljnál a békehelyőrségben ezalatt folytatódott a kiképzés, a hadköteles állomány felkészítése. Ezenkívül egymást követték a különböző szakmai tanfolyamok (gázvédelmi, karpaszományos stb.). A kiképzés érdekes színfoltja volt a Várpalotán  és Piliscsabán végrehajtott vegyi harc köd- és rohamkiképzés, amelyet egy tartalékos és egy felvidéki póttartalékos század részére vezettek le. Nem állt le a szervezeti fejlesztés. Létrehozták a 3. vegyiharc-századot, amelyet távlatokban zászlóaljjá kívántak fejleszteni, ezért raktáraiban még két század anyagát tárolták.

A vegyi fegyverek elleni védelem szükségessége egyre szélesebb körben vált nyilvánvalóvá. Ennek jellemző példája a „Gáztízparancsolat” összeállítása, amely 1942-ben a Magyar Katonai Szemlében jelent meg. Szerzője (B. Szabó László) azt ajánlotta, függesszék ki a katonák elhelyezési körleteiben, hogy minden nap emlékeztesse őket a gázvédelem fontosságára, valamint a legfontosabb tennivalóikra gáztámadás esetén.„Gáztízparancsolat:1. A gáz a halál lehellete, orvul tör az életedre!2. Gázveszélyben a nyugalom legbiztosabb oltalom!3. Gázálarcod hü barátod, gondját viseld, tisztítsd, ápold!4. Rossz gázálarc halált hoz rád! Élni akarsz? Cseréld ki hát!5. Gázálarcban nyugodt légy, lélegzetet lassan végy!6. Ha álarc nincs, vizes kendő néhány percig elegendő!7. Gázfelhőből széllel szemben távozz gyorsan, érdekedben!8. Míg a gázszüntető jelet hallod, le ne vedd a gázálarcod!9. Gáz-sebcsomag legyen nálad, sérülésnél felhasználhasd!10. Gázfegyelem, szív és lélek, gázveszélyben megóv téged!”1943-ban radikális változás történt a vegyi csapatok szervezetében. Felállították a Vegyi Harc Müszaki Parancsnokságot mint a legfelső szakmai irányító szervezetet. Parancsnokának Sodró László ezredest nevezték ki. A parancsnokság „feladatköre magasabb fokú vezetés és irányítás, valamint ellenőrzés volt, mentesítve a képzéssel kapcsolatos részletfeladatoktól. Ebben az időben kiképzett parancsnokok zászlóalj- és gáziskola-vezetésre már rendelkezésre állottak” – írta a korabeli parancsnok. A fentiekből kiderül, hogy a zászlóalj hajtotta végre a saját állomány kiképzését, míg a továbbra is fennálló gáziskola végezte a szakmai alap- és továbbképző tanfolyamok levezetését.A következő év újabb átszervezést és „éles” szakfeladatot hozott a vegyi csapatok számára. A szervezeti módosítást egyrészt az tette lehetővé, hogy a II. világháborúban szándékosan egyik fél sem alkalmazott vegyi fegyvert. (A „szándékosan” kitétel azért fontos, mivel szállítmányok, raktárak rombolása során több esetben is előfordult mérgező harcanyaggal történt szennyezés, de ezek inkább a baleset kategóriába sorolhatók, hiszen minden alkalommal ellenséges támadás következménye volt a mérgező harcanyag szabadba jutása.) Másrészt ebben az időszakban fokozódott az ország bombázása, s mind több erőt igényelt a károk felszámolása, a gyors mentés megszervezése és a lehetséges mértékü helyreállítási munkák elvégzése.Ugyancsak ebben az időszakban került sor az egyetlen „éles” háborús szakfeladat végrehajtására. 1944 nyarán megkezdték a háború időszakában felhalmozott kénmustárkészletek Németországba történő kiszállítását. Ennek során az egyik hordózott anyagot szállító vasúti szerelvényt a Fejér megyei Szár vasútállomáson légitámadás érte. „Annyi volt a kifolyó mustár, hogy a sínkoronákon folyt át”– írta Szilágyi Lajos, a mentesítési feladatra kivezényelt szakasz parancsnoka. A nyári melegben veszélyes mérgező harcanyagfelhő keletkezett. Több környező települést kellett kiüríteni, miközben elvégezték a napokon át tartó vegyimentesítést. A feladat nem volt ismeretlen a katonák számára, hiszen a korábbi kiképzések során több alkalommal hajtottak végre a gyakorlótéren hasonlót.Új vegyiharc-alakulatként állítottak fel a ködösítőszázadok. Feladatuk a fontosabb ipari objektumok köddel történő álcázása légitámadások időszakában. Ezt gyürüs vagy rácsszerüen telepített hordós ködösítőkészletekkel oldották meg. Hét század felállítását tervezték, de a valóságban a 202. és a 203. harci ködösítőszázad megalakítása valószínüsíthető. A századok a szőnyi, illetve a Várpalota déli kőolajfinomító, illetve a Péti Nitrogénmüvek álcázására települtek. Péten próbariadót tartottak gyakorlás, illetve bemutató céljából, tényleges harci alkalmazására azonban nem került sor. Esetükben a felkészítés újszerü eleme – a szakkiképzésen túl – a légvédelemmel történő együttmüködés megszervezése volt. A ködfejlesztés, az összefüggő ködfüggöny kialakítására időre volt szükség, tehát a támadó légi kötelékek helyzetének, várható beérkezési időpontjának ismerete döntő fontosságú a sikeres alkalmazás érdekében.A vegyiharc-zászlóaljak 1944–1945. évi története már a magyarországi harcokhoz kapcsolódik. A 101. gépkocsizó vegyiharc-zászlóalj a viszszaemlékezések szerint a Kárpátokba vonult ki müszaki feladatokra, majd Budapest környékén tünt fel. Bizonyos források szerint 1945. január folyamán a Budapest felszabadítására indított Konrád fedőnevü ellentámadások során Csabdi-Vasztélypuszta térségében felmorzsolódott, míg máshol az olvasható, hogy 1945 tavaszán Mosonmagyaróvár környékén szétszóródott, illetve részei fogságba estek.A 102. fogatolt vegyiharc-zászlóalj 1944 áprilisától szintén a Kárpátokban végzett erődítési munkálatokat, majd 1944 októberében Debrecen körzetében vetették be, végül Budapesten megsemmisült.A 103. fogatolt vegyiharc-zászlóalj 1945 márciusában Kőszegen átállt.A 104. fogatolt vegyiharc-zászlóalj tevékenysége jelenleg nem ismert.Szolgáltak és védtekA húszas években elkezdett szervezőmunka és a tervszerü felkészítés eredményei a következő évtizedben kamatoztak. A harmincas években kiépültek a vegyiharc-szervezetek, feltöltötték a vegyiharc- (védelmi) beosztásokat a parancsnokságok, csapatok törzseiben. A Gázvédelmi Iskola gondoskodott a tiszti, altiszti (később tiszthelyettesi) állomány szakmai felkészítéséről, míg a megalakuló vegyiharc-zászlóaljak végezték a hadkötelesek kiképzését. A vegyiharc-zászlóaljak állománya részt vett a II. világháború harcaiban; müszaki erődítések építésével, tüzoltási, müszaki mentő munkával óvta a civilek és a katonák életét. Bár megnevezésük „vegyiharc”-zászlóalj volt, támadó céllal sohasem alkalmaztak vegyi fegyvert; szorosan vett szaktevékenységet (a kiképzési feladatot kivéve) egy esetben hajtottak végre.A magyarországi harcok végére megsemmisült a nagy erőfeszítések árán, évtizedek áldozatos munkájával létrehozott vegyi szolgálat. Szervezetszerü kötelékeit a háború felőrölte, kiképzett állománya szétszóródott a nagyvilágban, szerencsés esetben az országban. A felhalmozott szaktudás és tapasztalat azonban nem veszett kárba. A szakemberek közül többen szolgáltak az 1945 után felállított Demokratikus Honvédség, majd a Magyar Néphadsereg állományában.