2025. 05. 13. kedd
Imola, Szervác
: 405 Ft   : 365 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Török harckocsik dübörögnek Irakban

Art of WAR  |  2007. 06. 07., 07:33

Ankarából, Törökországból jelentette két biztonsági tiszt, hogy több ezer fős katonai egység lépte át szerda hajnalban Irak északi határát. A katonák kurd gerillákat üldöznek, akik Irakban lévő bázisaikról hajtottak végre támadást törökországi célpontok ellen. A török külügyminiszter tagadja, hogy csapataik átlépték volna az iraki határt.Két magasabb rangú biztonsági tiszt, akik nevük elhallgatását kérték, mivel nem kaptak felhatalmazást a média tájékoztatására, úgy jellemezték az akciót, mint „forró nyomos üldözést”, amit a határok korlátoznak. Azt mondták, az akció nem képezte részét annak a nagyobb méretű behatolásnak, amiről török vezetők az elmúlt hetekben tárgyaltak, miközben a határ mentén felsorakoztatták csapataikat.

A csapatok alig több mint 3 km mélységben hatoltak be Irak területére, és tegnap késő délután még nem tértek vissza. „Ez egy üldözés, és nem behatolás” – mondta az egyik tiszt. Egy másik tiszt telefonon azt közölte az Associated Press munkatársával, hogy „nem egy nagyobb offenzíváról van szó, és a csapatok létszáma sem nagyobb tízezer főnél”. Ugyanakkor azt mondta, hogy a török katonai egység egy távoli, hegyvidéki területre ment. A tisztek bázisa Törökország délkeleti részén található, ahol a hadsereg már 1984 óta küzd a szeparatista kurd lázadókkal, mióta azok fegyvert fogtak. A tisztek kiálltak állításuk mellett, annak ellenére, hogy sem török, sem iraki hivatalos források nem erősítik meg őket.

Törökország magántulajdonban lévő NTV televíziója a külügyminisztert, Abdullah Gult idézi, aki a vele készített interjúban tagadta a határátlépés tényét. „Nincs semmilyen ilyen akció folyamatban, nem léptünk be más ország területére. Ha ilyesmi megtörténne, közzétennénk – mondta Gul. – Harcban állunk a terrorizmussal, és minden szükséges lépést meg fogunk tenni, hogy leküzdjük a terroristákat.”

A Pentagonból több tiszt is azt mondta, nincs olyan információjuk, ami megerősítené a szerdai határátlépés tényét. Egy személyét inkognitóban tartó katonatiszt elmondta, hogy kisebb létszámú török erők rendszeresen átjárnak az iraki határon felderítés és információszerzés céljából, de szó sincs arról, hogy egyidejüleg több ezren lennének.

Bár az amerikai erők 16 500 főt állomásoztatnak Irak északi részén, a többség nem a határ ellenőrzését végzi, hanem közös kiképzést folytat az iraki határőrerőkkel.

A Fehér Ház a hírek megerősítésére azt közölte, „nem volt aktivitás” Észak-Irakban.Gordon Johndroe, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője elmondta: az amerikai kormány helyszínen lévő tisztviselői megerősítették, hogy a mostani tevékenység folytatása Törökország több éve folyó hadjáratának a Kurd Munkáspárt Kurd PKK gerillái ellen.

A legutóbbi nagyobb török behatolás Irak északi részén 1997-ben volt, amikor 50 ezer fős haderő nyomult be a térségbe.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
2024-06-20 15:28:26
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
2024-05-28 13:25:58
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
2024-05-24 10:15:38
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

Magyarország ma már nem mellékszereplő, hanem kezdeményező és megbecsült partner az űrkutatás területén - emelte ki az űrkutatásért felelős miniszteri biztos a HUNIVERZUM - Magyarok a világűrben elnevezésű látogatóközpont megnyitóján hétfőn Budapesten, a Millenáris parkban.

  NÉPSZERŰ HÍREK