A holtak ütege

Magyar rohamlövegek az Alföldön1944. szeptember 24-én a kora délelötti órákban a szovjet 53. hadsereg 57. lövészhadteste 228. lövészhadosztályának 799. lövészezrede a 18. harckocsihadtest páncélosainak támogatásával benyomult Csanádpalotára. A helységet, amelyet a szovjetek 12 óra után nem sokkal birtokba is vettek, mindössze körülbelül 50 magyar határvadász, csendör és légvédelmi katona védte.Az 53/III. honvéd gyalogzászlóalj részei az Ópécskáról visszavonuló magyar határvadászokkal és csendörökkel együtt 16 óráig tartottak ki a szovjet 228. lövészhadosztály 767. lövészezredével szemben a magyar területen fekvö Nagylakon, majd visszavonultak Makóra.A 8. tábori póthadosztály parancsnoka, dr. Temesy Béla vezérörnagy a bizonytalan helyzet miatt aznap csapatai jobbszárnyát a mezöhegyesi birtok déli szegélyére vette vissza. Este a hadosztályhoz Mezökovácsházára beérkezett vitéz harasztosi Török Pál százados német rohamlövegekkel felszerelt m. kir. 7. honvéd rohamtüzérosztályának 2. ütege. Az osztályparancsnok önéletrajzi összefoglalójában így emlékezik alakulatának 1944-ben történt átképzésére és felszerelésére:„Mivel az én osztályom német anyaggal került feltöltésre, egy tisztekböl és legénységböl álló kerettel május és június folyamán Németországba, Magdeburg melletti német ro[ham]tü[zér] kiképzötáborba Burg bei Magdeburg – Sz. N.] lettem vezényelve 2 külön csoporttal 4-4 hétre [egész pontosan 1944. március 10-töl április 20-ig, majd április 23-tól június 3-ig, azaz hat-hat hétre – Sz. N.], ahol a német anyagra lettünk átképezve. A tábor p[arancsno]ka Hoffmann von Schöhnborn német ro[ham]tü[zér] t[á]b[orno]k volt [helyesen Günther Hoffmann-Schoenborn, akkor még ezredes, késöbb vezérörnagy – Sz. N.] és végig igen jó viszonyban voltunk velük, soha semmi nézeteltérés vagy fegyelmezetlenség nem fordult elö.  A magyar legénység számára szokatlan étkezést feljavítandó, hetenként egy g[ép]k[ocsi]t küldtem Magyarországra, mely hozott szalonnát, sonkát, zsírt, kolbászt, pálinkát és bort, valamint cigarettát, melyböl mindenki, még a német oktató személyzet is megkapta a heti fejadagját.Június végén az egész osztály újra együtt volt Sümegen, és vártuk a német anyagot, mely St. Ka. [Sturmkanone, vagyis rohamágyú – Sz. N.] 40 típusú rohamlövegek voltak. Ezek augusztus végén érkeztek be és átvétel után egyszeri rövid lögyakorlatot tartva, szeptember elején útba indultunk az 1. h[a]ds[ereg] alárendeltségében Rahóra, ahol a leharcolt és lövegeit elveszített 1. ro[ham]tü[zér]oszt[ály]tól átvettük a g[ép]k[ocsi]anyagot és mint h[a]ds[ereg] közvetlen alakulat, soroltunk be az 1. h[a]ds[ereg]be. Rövid partizán-tisztogatási tevékenység közepette kaptam a h[a]ds[ereg] parancsát, mellyel az oszt[ály]t azonnali hatállyal a II. tart[alék]hadtestnek rendeli alá Orosházán…”

 A magyar rohamtüzérosztály három ütege egyenként 10, illetve egy további osztályparancsnoki páncélossal, összesen 31 StuG. III G rohamlöveggel volt felszerelve. Az alakulatot Nagyszölösröl, a magyar 1. hadseregtöl hamarosan átirányították a II. tartalékhadtest alárendeltségébe. Az elsö két üteg szállítmányai szeptember 22-én és 23-án érkeztek be Orosházára. A 7/2. rohamtüzérüteg a 8. tábori póthadosztály alárendeltségébe került, hogy 25-én reggel a hadosztály gyalogságával közösen Mezöhegyes déli részéröl támadva visszafoglalja Csanádpalotát, és így elvágják a szovjet csapatok utánpótlási vonalát.A 7/2. rohamtüzérüteg beavatkozik

Az üteg parancsnoka nemes winckelsteini Köszeghy Barnabás hivatásos föhadnagy volt, aki 1920. február 19-én született Budapesten. Miután 1941. augusztus 20-án a m. kir. Ludovika Akadémián hadnaggyá avatták, szeptember 1-jétöl Pécsett, a m. kir. 11. tábori tüzérosztálynál teljesített szolgálatot. Köszeghy hadnagy – önkéntes jelentkezés és az 1943. júliusi rohamtüzértiszti tanfolyam elvégzése után – 1943. szeptember 1-jén a frissen felállított hajmáskéri 1. rohamtüzérosztályhoz került. 1944. január 1-jével föhadnaggyá nevezték ki. Mivel Köszeghy nösülés elött állt, 1944 márciusában a mozgósított 1. rohamtüzérosztály parancsnoka, vitéz nemes barankai Barankay József százados elvezényelte öt az alakulattól a még nem mozgósított 7. rohamtüzérosztályhoz, hogy a várhatóan rendkívül veszélyes bevetések helyett egyelöre a családjára figyeljen.  Így a föhadnagy 1944. június 24-én házasságot köthetett. Köszeghy hivatalosan csak 1944. szeptember 1-jén került át a sümegi 7. rohamtüzérosztály állományába. A fennmaradt egykorú dokumentumok szerint a föhadnagy alakulata 1944. szeptember 10-én került ki hadmüveleti területre, a magyar 1. hadsereg alárendeltségében. A 7/2. rohamtüzérüteg 25-én reggel 8 órára ugyan készen állt a támadásra, de a 12. gyalog tábori pótezred két zászlóalja addigra még nem rendezte sorait.Szeptember 25-én délelött 10 órakor a 12. gyalog tábori pótezred részei még mindig nem fejezték be a felkészülést az eredetileg 8 órára idözített Csanádpalota elleni támadásra. Ekkor a Földeák felé vonuló szovjet harckocsidandárok szárnyát biztosító négy T–34-es harckocsi betört a magyar gyalogság megindulási állásaiba, és szétszórta a gyülekezö csapatokat. A 7. rohamtüzérosztály 2. ütege parancsot kapott az azonnali támadásra. Köszeghy föhadnagy az osztályparancsnoki „700”-as rohamlövegben harcolt.A magyar StuG. III rohamlövegek egy szovjet páncélost kilöttek, a másik három T–34-est pedig Csanádpalotáig üldözték. A rohamlövegek 20 perc alatt tették meg a mintegy 12 km-es utat. Fél óra múltán beérkeztek a 12. gyalog tábori pótezred katonái is. A támadás során kitünt Bondor Vilmos föhadnagy, a 12. gyalog tábori pótezred egyik századparancsnoka, aki visszaemlékezésében így ír a Csanádpalota elleni támadásról:

„A községböl az elözö este kimenekült levente gyerekek pontos tájékoztatást adtak az ellenség helyzetéröl. A községben nem tartózkodott jelentösebb erö. Egynéhány páncéltörö fegyver a falu északi határában, és harckocsik a fötéren. Néhányan javításra szorultak, mert megsérültek a hernyótalpak.A dolog egyszerünek látszott és az is maradt. Miközben embereim megnyitották a tüzet, a rohamlövegek betörtek a faluba. Én a vezetökocsinak [értsd: az élen haladó rohamlövegnek – Sz. N.] a tetején voltam a behatoláskor. Hamar megtaláltuk a parancsnokságot. Miközben a foglyul ejtett ellenséget betuszkoltuk a falu templomába, nekiláttunk megtisztítani a falut. Ebben nagy elönyünkre volt az, hogy az oroszok többnyire ittasan lézengtek az utcákon.”

Bondor föhadnagy bátorságát egy korabeli dokumentum is megörökítette:

„[…] egy saját rohamlövegre felkapaszkodott és mit sem törödve a legnagyobb ellenséges elhárító tüzzel és az ott lévö ellenséges harckocsikkal, betört az ellenséges állások mögé és ott az ellenséges tüzfegyver-fészkeket hösies bátorsággal egymás után leküzdötte.”

A gyalogsággal együttmüködö rohamlövegek három hullámban támadva, félórás tüzharcban 11 óra 30 percre birtokba vették Csanádpalotát. A házakba húzódott szovjetek elszántan védekeztek, majd felszerelésük zömének hátrahagyásával visszavonultak. A magyar veszteség egy halott és három súlyos sebesült volt. Az egyik rohamlövegnek megsérült a futómüve. A szovjetek négy T–34-est, 13 gépjármüvet, négy páncéltörö ágyút és 23 hadifoglyot veszítettek.Vissza a saját vonalak mögéA 7. rohamtüzérosztály parancsnoka, Török Pál százados visszaemlékezése szerint szeptember 26-ára virradó éjszaka a szovjetek – a körzetbe elörevont 795. lövészezreddel kiegészülve – egyre hevesebben támadták a helységet. Miután kiderült, hogy a magyar alakulatok virradat után már nem tarthatják itt magukat, a 8. tábori póthadosztály parancsnoka 26-án hajnali 2 órakor elrendelte Csanádpalota kiürítését, s a kötelék visszahúzódását a fö ellenállási vonalba, mindezt Királyhegyes felé támadva. A kapott parancs alapján a 7/2. rohamtüzérüteg és a 12/III. gyalog tábori pótzászlóalj hajnali 3 órakor megindult. Királyhegyest hamarosan el is érték.

Az esti órákban a harccsoport továbbindult. Azonban a saját vonalak elött nem sokkal, a Királyhegyesröl Rákosi csárda felé vezetö mintegy 4 km-es útszakaszon a magyarok a szovjet 18. harckocsihadtest T–34 harckocsijai, páncéltörö ágyúk és az 1438. önjáró tüzérezred SzU–85-ös önjáró lövegei alkotta lesállásba futottak, méghozzá kétszer egymás után! A sötét éjszakában 100-200, söt, helyenként 20 (!) méterröl folyt a heves tüzharc. A helyzetet bonyolította a kiterjedt kukoricás, amely korlátozta a terepszakasz beláthatóságát, és igen megnehezítette a tüzvezetést is.A 7. rohamtüzérosztály parancsnokának beszámolója szerint a 7/2. üteg mind a kilenc, még harcképes StuG. III rohamlövege megsemmisült. Szovjet források szerint a StuG. III rohamlövegek közül hármat Ny. F. Prohorov alhadnagy SzU–85-ös önjáró lövege lött ki mindössze 40 méterröl. A magyar személyi veszteség az eddig ismert források alapján (föként Török százados visszaemlékezése szerint) 36 hösi halott volt, közöttük Köszeghy Barnabás föhadnagy, a 7/2. rohamtüzérüteg parancsnoka. Az esetet vitéz Adonyi Ferenc, volt m. kir. vezérkari örnagy „A magyar katona a második világháborúban” címü müvében – elsösorban Török százados alapján – mint „az új holtak ütegének harcát” dolgozta fel.Az „eredeti” Holtak Ütege az osztrák császári hadsereg 8. tüzérezredének föként magyarokból álló 7. lovaglóütege volt, amely 1866. július 3-án a Königgrätz melletti csatában a támadó porosz gyalogság elé vágtatott, s azt 200 lépésröl kartácstüz alá vette. A nyolc lövegböl azonban csak négy jutott lövéshez, s a porosz hátultöltö puskák fergeteges tüzében ezeknek is összesen 10 lövésre maradt ideje. Az üteg parancsnoka, Van der Groeben Ágost százados és 53 társa hösi halált halt. A nyolc lövegböl csak egyet sikerült megmenteni. Groeben századost önfeláldozó tettéért utóbb a Mária Terézia Rend lovagjává avatták.A dokumentumok tükrében

Köszeghy föhadnagy ütege esetében azonban a korabeli dokumentumok tanulmányozása egészen más eredményre vezet. A 7. rohamtüzérosztály vezetö orvosa által kiállított hivatalos veszteségkimutatás szerint a halottak száma jóval alacsonyabb volt. Az ütegparancsnokon kívül – ott és akkor – mindössze hat katona halt hösi halált:– Kisfaludy Árpád hadapród örmester (1921) fejét páncélgránát vitte el;– Babinszky Mihály tartalékos tizedes (1920), – Szabó Géza tartalékos tizedes (1919), – Horváth István honvéd (1921),– Lenicki Pál honvéd (1921),– Kiss László I. honvéd (1920) pedig bennégtek a kilött és kigyulladt rohamlövegekben.További hat rohamtüzér katona megsebesült, ök föleg repeszek által okozott roncsolásokat és égési sérüléseket szenvedtek. A sebesülteket – egyikük kivételével – a szentesi kórházba szállították.Egy StuG. III rohamlöveg személyzete négy föböl állt (parancsnok, harcjármüvezetö, irányzólövész és töltökezelö). Török százados szerint tehát mind a kilenc rohamlöveg teljes személyzete elesett. Az egykorú veszteségjelentésböl egyértelmüen kiderül: a 7/2. rohamtüzérüteg Királyhegyes és a Rákosi csárda között összesen 13 föt veszített. Hová tünt akkor további 23 rohamtüzér katona?A harc helyszínét napokkal késöbb a magyar csapatok visszafoglalták, nyolc rohamlöveget még ott találtak (12 T–34-es harckocsi roncsával együtt).Dr. Temesy Béla vezérörnagy, a 8. tábori póthadosztály parancsnokának egykorú naplója kissé más megvilágításba helyezi az esetet:

„Utóbb tudtuk meg, hogy a Rákóczi [helyesen Rákosi – Sz. N.] csárdánál [a magyar rohamlövegek és a 12/III. gyalog tábori pótzászlóalj katonái – Sz. N.] csapdába kerültek. Azaz egy csomó páncéltörö fegyver és harckocsi tüzébe. Pechre a kiváló parancsnokot [Köszeghy Barnabás föhadnagyot – Sz. N.] kilötték. A hös tiszt az égö kocsiból tüzelt még és kilött még 2 T–34-et. Ezután a rohamlövegek vezetés nélkül maradtak és végeredményben mind ott maradtak. Késöbb, 30-án a helyet elfoglaltuk és akkor megtaláltuk mind a rohamlövegeket. Az egy kiégettet [az ütegparancsnok által használt osztályparancsnoki rohamlöveget – Sz. N.] kivéve nem is voltak jelentösen tönkre téve. Felmerült a gyanúnk, hogy a legénység elhagyta a rohamlövegeket, anélkül, hogy erre kényszerítö ok fennforgott volna. 30-án valamennyi rohamlöveget kivontattuk.A zászlóalj [a 12/III. gyalog tábori pótzászlóalj – Sz. N.] ott Rákóczi [helyesen Rákosi – Sz. N.] csárdánál szintén belekerült a nagy tüzbe, de szerencsére nem sokat szenvedett. A helyet kikerülve, átvágta magát és éjjel bevonult Pitvarosba az ezredhez. 28 föt vesztett, de a vonatjának jó része elveszett.”

A II. tartalékhadtest tüzérparancsnoka, Orbay István ezredes is vizsgálódott az ügyben. Miután megkapta a 7/2. rohamtüzérüteg tevékenységéröl szóló harcjelentést és beszélt a szemtanúkkal is, naplójában az alábbi megállapításokat tette:

1. A 8. tábori póthadosztály parancsnoka, dr. Temesy Béla vezérörnagy szeptember 25-én este az osztályparancsnok, Török Pál százados kérése ellenére sem vonta vissza az üteget Mezöhegyesre.2. Szeptember 26-án a magyar támadó csoportosítás (egy gyalog tábori pótzászlóalj és a rohamtüzér-üteg) bizonyára biztosítás nélkül pihent Királyhegyesen, és felderítés nélkül indult meg Rákosi csárda felé. A magyar csoportosítás körülbelül 18 óra 30 perckor futott bele a szovjetek elsö lesállásába, ennek következtében 19 óráig három kilött rohamlöveget veszítettek, közöttük a „700”-as StuG. III-ast is, amelyben Köszeghy föhadnagy is hösi halált halt.3. A Királyhegyesröl való visszavonulásra a csoport túl késön, 17 óra 30 perc körül kapott parancsot a 8. tábori póthadosztálytól. Emiatt rájuk sötétedett, és Rákosi csárdánál már teljes sötétben, körülbelül 23 óra 30 perckor érte öket a szovjet harckocsik újabb rajtaütése, amelyek mindössze 20 méterröl nyitottak tüzet, és harcképtelenné tették a megmaradt magyar rohamlövegeket is.4. Köszeghy Barnabás föhadnagy, az üteg parancsnoka a vizsgálat szerint túl vakmerö volt.

Orbay ezredes szeptember 30-án délután megszemlélte az újra birtokba vett terepszakaszról bevontatott magyar rohamlövegeket:

„[…] megnéztem a 7/2. ro[hamtüzér] üteg visszahozott lövegeit (6 db), egyet az oroszok elvontattak. Három ki van löve és ki van égve, három azonban saját lábán jött be. Találat nem volt benne. Ez az a csop[ort], melyet sötétben a Rákos[i] csárdánál a meglepés ért, a kezelök kiugrottak és elmenekültek és a löveget [sic] ott hagyták. Borítsunk fátylat a múltra! Négy löveg egy héten belül harcképes lesz.”

Mi a rohamtüzérüteg sorsával kapcsolatban Orbay ezredes vizsgálati eredményeit tekintjük a leghitelesebb beszámolónak.Vitathatatlan helytállás

A tragikus eseményektöl eltekintve a 8. tábori póthadosztály a 7/2. rohamtüzérüteggel együttmüködve 26-án napközben kiválóan jól harcolt. Ugyanis e Csanádpalotát tartó magyar csapatok eredményesen támadtak Királyhegyesre, egy erösebb szovjet harckocsicsoportot szétvertek. Az ellenség bekerítette öket, de kivágták magukat, és mindeközben a szovjeteknek – levéltári források szerint – több száz fönyi véres veszteséget okoztak, illetve 30 hadifoglyot ejtettek. A magyar kezelöszemélyzetü StuG. III rohamlövegek aznap 12 T–34-es harckocsit löttek ki (mint a fentiekböl kiderül, csupán három saját páncélos végleges elveszítése mellett). Igaz viszont, hogy a második meglepetésszerü szovjet rajtaütéskor három másik rohamlöveget a parancsnokuk elveszítése következtében lelkileg megrendült kezelöik pánikszerüen elhagytak, s ezek csak azért kerültek ismét magyar kézbe, mert a honvédek napok múlva visszafoglalták a 7/2. rohamtüzérüteg tragédiájának színterét.E rövid epizód is jó példája annak, hogy háborúban a bátorság és a pánik kéz a kézben jár, s a „kényelmes” utókornak nincs joga ítéletet mondani azok felett, akiknek egy szempillantás alatt kell dönteniük életröl vagy halálról.Köszeghy föhadnagyot az 1944. szeptember 25-én és 26-án teljesített bevetés nyomán – többek között éppen Orbay ezredes javaslata alapján – felterjesztették a „Magyar Érdemrend tiszti keresztje hadidíszítménnyel és a kardokkal” kitüntetésre. Érhetetlen okokból az ütegparancsnokot az elbírálási névjegyzékben mint eltüntet említették.Noha a Honvéd Vezérkar fönöke 1945. január 3-án végül adományozta Köszeghy számára a kitüntetést, azt azonnal „függöben” is tartották. Ugyanis az eltüntek esetében tisztázni kellett, hogy a kitüntetésre javaslatba hozott illetö elesett-e, vagy ha hadifogságba került, nem önként vállalta-e azt. Pedig ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a föhadnagy hat bajtársával együtt Királyhegyes és Rákosi csárda között hösi halált halt.A 7/2. honvéd rohamtüzérüteg hét hösi halottjának temetésére – katonai tiszteletadás mellett – 1944. október 1-jén 16 órakor került sor Orosházán. Orbay ezredes kihasználta a szomorú alkalmat, hogy az üteg 16 arra érdemes katonáját a hadtestparancsnok megbízásából kitüntesse a Magyar Bronz Vitézségi Éremmel.Az osztály tovább harcol

A 7. rohamtüzérosztály a 2. üteg szétverése ellenére továbbra is rendkívül hatékonyan harcolt. Az osztály csupán 1944. szeptember 24.–október 8. között legkevesebb 67 szovjet harckocsit és 14 egyéb páncélozott harcjármüvet lött ki; továbbá hat gyalogsági löveget, két páncéltörö ágyút és 18 géppuskát zsákmányolt. Saját vesztesége nyolc megsemmisült rohamlöveg és 30 gépjármü volt. Tíz súlyosan sérült StuG. III-as rohamlöveget gyári nagyjavításra kellett küldeni, de 12 páncélost viszont sikerült kivontatni, és késöbb bevethetövé tenni. A harcokban 11 tiszt és 80 katona esett el, a súlyos sebesültek száma három tiszt és 45 katona volt.Török Pál százados rohamtüzérosztálya a továbbiakban részt vett még egyebek mellett a kecskeméti páncélosütközetben is, ahol föleg a német 24. páncéloshadosztállyal müködtek együtt. A Budapest körüli súlyos összecsapásokat túlélt állomány – erösen megfogyatkozva – végül a bekerített magyar föváros területén, teljesen leharcolt állapotban, 1945 februárjában került szovjet hadifogságba.