2023. 12. 01. péntek
Elza
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Több jut a kutyákra, mint a katonákra

Art of WAR  |  2007. 06. 19., 15:13

Éles vita támadt a brit parlamentben, miután a Daily Mail napilap megjelentette Kirsty Walker cikkét arról, hogy a brit kormány milyen keveset fordít harcoló katonáinak ellátására. Mike Penning ellenzéki konzervatív képviselő, aki korábban a Grenadier Guardnál szolgált, szót emelt a katonák érdekében. Tarthatatlannak ítélte, hogy a katonák, akik életüket áldozzák hazájukért, rosszabb ellátásban részesüljenek, mint a kutyák. Míg a katonák napi étkezésére a kormány 1,51 fontot (azaz körülbelül 566 forintot) szán, addig a kutyákéra 2,63-at (985 forintot). Ennyi pénzből nem lehet biztosítani a kalóriadús étkezést a frontokon szolgáló katonák számára.

A képviselő elmondta, hogy sok édesanyától hallotta: kénytelenek élelmiszercsomagokat küldeni éhező fiaik számára. „Amikor katona voltam, nekem is küldött édesanyám süteményt – de csak figyelmességből.” Amíg az amerikai katonák a legjobb minőségü ételt kapják, addig a britek olcsó kolbászt és sült krumplit – tette hozzá.

A védelmi minisztérium azzal védekezett, hogy messze nem költenek annyit a kutyákra, mint ahogy azt a képviselő állítja. „A kutyák költsége az állat méretétől és a munkájától függ. A lőszerkereső kutyák napi ellátására 78 pennyt (292 forintot), az őrjáratozókéra 1,20 fontot (449 forintot) költünk. A kutyák komoly munkát végeznek, és valóban mindent megteszünk azért, hogy erre képesek is legyenek” – hangsúlyozta a szóvivő. A brit hadseregben egyébként jelenleg 998 eb szolgál.

A harcoló alakulatok tagjainak naponta 4000 kalóriát kell biztosítani – ezt olyan egységcsomagban kapják, ami például hagymalevest, forró csokoládét, főtt rizst, aszalt gyümölcsöt, sült szalonnát és zöldségeket tartalmaz. Egy civil férfi javasolt napi kalóriaigénye egyébként átlagosan 2500 kalória. A katonák csak azért kapnak többet, mert müveleti területen vannak. Amíg a fronton az amerikaiak önmelegítő csomagolásban kapják az ételt, a britek vagy megmelegítik maguknak, ahogy tudják, vagy hidegen eszik azt meg.

A tárca szerint a nagy-britanniai laktanyákban igyekeznek biztosítani az egészséges étkezést, de a katonák saját bevallásuk szerint is inkább esznek gyorsétteremben, mivel a laktanyai koszt szinte ehetetlen, ráadásul nagyon kevés. Az elmúlt hónapokban egyre több főtiszt panaszkodik arról, hogy rossz a katonák egészségügyi ellátása, lakhatatlanok a barakkok, gyenge a kiképzés, és nincs megfelelő felszerelés.

A hadsereg létszáma kétszáz év óta először kisebb 200 ezernél, miközben 5500 brit katona vesz részt az Operation TELIC-ben Dél-Irakban, 7700 pedig az Operation Herrickben Afganisztánban.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
2023-10-09 12:00:02
Magyar-román légi kutató-mentő gyakorlaton vettek részt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár katonái. A 2002. október 17-én Aradon megkötött kétoldalú megállapodás alapján évente megrendezett kutató-mentő gyakorlat célja a békeidőszakban bajba jutott katonai légijármű-személyzetek felkutatása és mentése.
2023-10-06 10:14:31
Jövőbemutató, életmentésre alkalmas technológiát mutattak be a 4iG Csoport tagvállalatai – a Vodafone Magyarország és a Rotors & Cams – október 3-án, a Balatonon. A drónos vízimentést az Internet Hungary-n, Magyarország egyik legfontosabb szakmai konferenciáján szemléltették.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 11. 30., 10:06
A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek.
2023. 11. 29., 16:38
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 29., 13:32
Az Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens 17. váltása közös lövészeten vett részt észt partnereivel november 24-én az Erbil melletti „Satur Areal Gunnery” lőtéren. A közös lövészeten arra is lehetőség volt, hogy a magyar és észt katonák kölcsönösen megismerjék és kipróbálják a két nemzet haderejében rendszeresített lőfegyvereket.
2023. 11. 28., 10:50
Akkreditációs látogatás keretén belül fogadta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az új olasz véderő, valamint az új görög véderő-, katonai és légügyi attasét.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.