Sivatagi rozsdatemető

Vallási és területi viták nyomán kibontakozott az igen hosszúra nyúlt iraki–iráni háború, és az ország más államokkal is konfliktusba keveredett (Izrael, Kuvait, Szaúd-Arábia) A háború megnyerésére és nemzetközi pozíciójának javítására Szaddám elrendelte, hogy az igen ütőképesnek tartott iraki fegyveres erők hagyományos eszközei mellett az országnak rövid időn belül rendelkeznie kell tömegpusztító fegyverekkel is. A program méreteire jellemző, hogy csak atomfegyver-fejlesztésre mintegy 3 milliárd dollárt szántak (és szerencsére így sem értek el eredményt). Ezzel párhuzamosan megindult a vegyi és biológiai fegyverek kutatása és fejlesztése is, mindez természetesen a lehető legnagyobb titokban. A programok rejtésére igen jellemző, hogy az 1991-ben megkezdett ellenőrzések már négy éve folytak mindennemü eredmény nélkül a biológiai fegyverek fejlesztési nyomai után, és az iraki illetékesek mindent sikeresen tagadtak, amikor 1995-ben Szaddám veje, Husszein Kamal, aki egyébként az ezekért a titkos fejlesztésekért is felelős szuperminisztérium feje volt a 80-as években, váratlanul Jordániába szökött, és ott menedékjogot kért az információk kiadásáért cserébe. Az általa elmondottak alapján „tettek látogatást” a fegyverzet-ellenőrök egy látszólag ártatlannak tünő vidéki csirketenyésztő telepen, és gyüjtötték be az azóta „chicken farm documents” (dokumentumok a csirkefarmról) néven elhíresült több száz kilogrammnyi gépelt anyagot az iraki biológiaifegyver-fejlesztés részletes leírásával. Husszein Kamal egyébként családjával néhány hónap múlva visszatért Irakba, mert Szaddám bocsánatot és bántatlanságot ígért kedvenc leánya családjának. Nem sokkal a hazatérésük után az egész családot brutálisan kivégezték egy bagdadi villában…A történetet folytatva az atomfegyver kifejlesztése nem ért célt többek között azért sem, mert 1981. június 7-én az izraeli légierő még azelőtt megsemmisítette az osiraki kutatóreaktort, mielőtt azt beüzemelhették volna. (A támadó rajt vezető ezredes jutalmul később az első izraeli ürhajós lett…) A biológiai fegyvereknél sikeresen kitenyésztették a kórokozókat, tesztelték a célba juttató eszközöket is (Scud rakéták, légibombák, pilóta nélküli repülőgép), de valószínüleg az idő rövidsége miatt a fegyverek soha nem készültek el. A vegyifegyver-programmal azonban egészen más volt a helyzet.Néhány száraz tény a vegyifegyver-program történetéről és méreteiről. Az irakiak a 70-es években végzett kutatás-fejlesztés és laboratóriumi kísérletek után 1981-től kezdték meg az egyszerübb mérgező harcanyagok félipari és ipari méretü gyártásának előkészítését. Végigkutatták a kénmustár előállítását többféle módszerrel is, a termelés hatékonyságának, a melléktermékek okozta problémák és a tisztítás lehetőségeinek elemzésével. Ezzel párhuzamosan kísérleteket végeztek olyan egyéb mérgező harcanyagok ipari gyártásának előkészítésére is, mint a pszichotoxikus anyagok közé tartozó BZ (1982–86), illetve a könnyeztető hatású klórpikrin (1987), klóracetofenon (1987) és CS (1984). A nyolcvanas évek közepétől az idegmérgek lehetséges ipari szintézis útjainak kutatására kezdtek koncentrálni.Egyszerü szerkezete és könnyü előállíthatósága, tárolhatósága miatt az idegmérgek gyártását a tabunnal (N,N-dimetilamid-O-etil-ciánfoszfát, GA) kezdték. A szintézisutak kutatását fokozatosan kiterjesztették más idegmérgekre is, mint a szarin (O-izopropil-metil-fluorfoszfonát, GB), a cikloszarin (O-fenil-metil-fluorfoszfonát, GF) és a VX (etoxi-metil-tiokolin). 1985-től megkezdték az idegmérgek üzemi méretü gyártását és fegyverbe történő betöltésüket. Kifejlesztettek bináris vegyi fegyvereket és keverékanyagokat (pl. GB/GF), amely alkalmas lehetett az ellenség érzékelőinek megzavarására (a legtöbb ma forgalomban lévő katonai detektor nem mutatja ki a cikloszarint).A program méreteire jellemző, hogy az adott időszakban Irak 3859 tonna mérgező harcanyag előállítását ismerte be az ENSZ-ellenőröknek. Ezen belül az arányok az alábbiak szerint alakultak:– kénmustár, HD 2850 tonna – tabun, GA   210 tonna – szarin, GB   795 tonna – VX       4 tonna    ebből fegyverbe töltve 1287 tonna.

A legyártott vegyi fegyverek jelentős részét „elhasználták” az iraki–iráni háború hadmüveleteiben, miközben természetesen a másik harcoló fél is alkalmazott hasonló fegyvereket. Mindebből Magyarországra elég kevés hír jutott el akkoriban, pedig például a vegyi hadmüveletek sérültjei közül néhányat humanitárius felajánlás keretében a szomszédos Ausztriában kezeltek, sikerrel.A 80-as évek közepén az időközben kirobbant kurd etnikai konfliktus „kezelésére” Szaddám elrettentésül parancsba adta északi kurd falvak megtámadását kénmustártöltetü vegyi fegyverekkel. A támadást az egyik hüséges követője és rokona, az erről az akciójáról későbbiekben csak „Vegyész Ali” becenéven közismert tábornok vezette, aki teljes falvakat irtott ki, mintegy 5000 kurd lakost mészároltatott le, a csecsemőktől az aggastyánokig.1990-ben aztán kitört az iraki–kuvaiti háború, majd válaszul 1991-ben az első Öböl-háború, amely a szövetségesek elsöprő győzelmét hozta. Ezekben a konfliktusokban az iraki fél vegyifegyver-alkalmazása nem bizonyítható. A háború végének volt néhány „érdekessége”:1. Az amerikai csapatok Közép-Irakban megálltak a sivatagban, nem hatoltak el Bagdadig.2. Szaddám Huszeint nem mozdították el pozíciójából.3. Végül pedig, nem zárta le a háborút hivatalos békekötés, csak egy fegyverszüneti egyezmény.Mindezek után megszületett az ENSZ Biztonsági Tanácsának 687. számú határozata, amely gazdasági szankciókkal sújtotta Irakot, és kötelezte tömegpusztító fegyvereinek és 150 km-nél nagyobb hatótávolságú ballisztikus rakétáinak teljes, ellenőrzött megsemmisítésére, a kapcsolódó dokumentációk, kutatási anyagok feltárásával és kiadásával együtt. A folyamat ellenőrzésére megalakították és a helyszínre küldték az első fegyverzet-ellenőri bizottságot (Unscom – United Nations Special Commission). Amennyiben a határozatban foglaltaknak az iraki fél eleget tett volna, úgy a szankciókat a teljes együttmüködés 120. napja után feloldották volna. Az Unscom ellenőrei nagyjából hét éven át dolgoztak Irakban, számos részeredményt elérve, de a „teljes” együttmüködés soha nem valósult meg. Az ellenőrök felügyelték a vegyi fegyverek és a ballisztikus rakéták megsemmisítését, végigjárták a fontosabb kutató, fejlesztő és gyártó létesítményeket, oktatási intézményeket, minisztériumokat, de nem jutottak be például Szaddám elnöki rezidenciáira, és számos kérdés nyitott maradt. Az iraki fél ott akadályozta a munkát, ahol csak tudta. Lassították a megbeszéléseket, zárva tartották a fontosabb helyszíneket, elrejtették az illetékeseket. Az elnöki rezidenciákat például nem kell szó szerint érteni, ebből az irakiak csak Bagdadban 13-at jelöltek ki, és némelyiknek több kilométer hosszú kerítése volt, ami mögött bármit elrejthettek.

Sokszor a munkákat azzal is szabotálták, hogy időnként „túlságosan szorgalmasak” lettek. A fegyverzetmegsemmisítéseket természetesen ENSZ-szakértők jelenlétében kellett volna elvégezni, volt azonban, amikor az irakiak azzal a hírrel jelentek meg, hogy pl. az előző napon megsemmisítettek 16 Scud rakétát, és ezeket kérik törölni a nyilvántartásból. A helyszínt csak utólag meglátogató rakétaszakértőknek egy hónapi munkájába került, hogy a megsemmisítés helyén megtalált roncsokból megállapítsák a rakéták pontos számát. Az irakiak ezzel szemben arroganciával, túlkapásokkal és a szokások és hagyományok semmibevételével vádolták az ellenőröket. Ezek és más hasonló folyamatos súrlódások időnként annyira felkorbácsolták a kedélyeket, hogy volt, amikor csak az ENSZ-főtitkár személyes látogatására és közvetítésének eredményeképpen lehetett a munkát folytatni. Az erősödő diplomáciai konfliktus végül oda vezetett, hogy 1998 decemberében az iraki elnök az Unscom-ellenőröket kiutasította az országából.Így az ellenőrök mentek, a szankciók maradtak. A világ országai nem kereskedtek Irakkal, olajat is csak szerény mennyiségben, élelmiszerért, gyógyszerért és egyéb közszükségleti javakért cserébe adhattak el (Oil for food program). A nemrég még igen gazdag ország teljesen elszegényedett, a külföldi munkások eltüntek, a meglévő létesítmények elöregedtek, állaguk leromlott. A legtöbb ipari üzem alkatrész-meghibásodás és cseredarabhiány miatt leállt. A lakosság két részre szakadt: lett nagyon sok nagyon szegény, és maradt néhány nagyon gazdag ember…Eközben az ENSZ központjában sem tétlenkedtek, feloszlatták a hitelét vesztett Unscomot, és ugyanazzal a lendülettel megalapították jogutódját, a vezetőjében és hozzáállásában egyaránt megújított UNMOVIC-ot (United Nations Monitoring Verification and Inspection Commission). Mandátuma változatlanul a fegyverzet-ellenőrzés volt Irakban, amennyiben a diplomáciai helyzet változásával az ellenőrök valamikor majd visszamehetnek.2000-ben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Vegyi és Környezetbiztonsági Tanszéke egyetemi tanársegédjeként kaptam meghívót az ENSZ UNMOVIC-bizottságától egy New York-i interjúra, majd 2001-ben inspektori kiképzésre. A kiképzés végrehajtása és a sikeres vizsga alapfeltétel volt a későbbi ENSZ-feladatokban való részvételhez Irak területén. Az interjú és a kiképzés során személyesen is találkozhattam a bizottság vezetőjével, dr. Hans Blixszel, aki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség korábbi vezetőjeként tett szert nemzetközi hírnévre és elismertségre.Az ellenőrzés 1999–2002 között szünetelt. A diplomáciai helyzet rendeződéseként az UNMOVIC 2002 novemberében megkezdte helyszíni feladatát, amit igyekezett ott folytatni, ahol az Unscom abbahagyta, de sokkal rendezettebb formában, és igyekezett jó viszonyt fenntartani a helyiekkel. Meg kell mondanom, hogy iraki tartózkodásom hónapjaiban (2002. december–2003. március) nem tapasztaltam lényeges konfliktust, és az iraki fél is igyekezett minden kérésünket teljesíteni.

A bizottság munkája az iraki tömegpusztítófegyver-kapacitás megsemmisítésének ellenőrzése, valamint a biotechnológiai, biokémiai, gyógyszer- és vegyipari üzemek, létesítmények, kutatóközpontok, oktatási intézmények, kormányhivatalok és export-import cégek kontrollja volt annak érdekében, hogy bizonyosak lehessünk: az iraki kormány csak békés célokra használja meglévő kapacitásait.A fegyverzetellenőröket négy nagy csoportba osztották, amelyek egymástól független tevékenységet folytattak:• biológiai inspekciós csoport (biological group)• vegyi inspekciós csoport (chemical group)• rakétaszakértő csoport (missile group)• vegyes szakértői csoport (multi disciplinary group)Ezektől függetlenül müködött a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértői csoportja (nuclear group). Vegyészmérnöki és analitikai kémikusi végzettségemnek köszönhetően, valamint hogy vegyivédelmi tisztként az ismereteim kellően szerteágazónak bizonyultak e területen, a vegyi csoportban dolgoztam különféle feladatokban.A vegyifegyver-ellenőr csoport feladatai az alábbiak voltak:• az ország területén esetlegesen elrejtett vegyi fegyverek megtalálása • a vegyipari létesítmények, oktató- és kutatóintézetek képességeinek és tevékenységének ellenőrzéseHans Blix félig tréfás meghatározása alapján mi nem folytattuk az Unscom által játszott „hide and search” (ők eldugták, mi keressük) játékot, a mi munkánk „declare and verify” (ők bevallják, mi ellenőrizzük) volt. Mindezek alapjául az Irak által készített és 2002 őszén Bécsben átadott mintegy 10000 oldal terjedelmü teljes képességbevallási dokumentum (Full, final and complete disclosure) szolgált.Az iraki kormány a fegyverzetellenőrök munkájának segítésére létrehozott és kirendelt egy több száz főből álló különleges jogokkal felruházott szervezetet National Monitoring Directorate (NMD) néven, amely szó szerint mindenhová kísért bennünket. ők voltak az őrzőink (és védőink is egyben), az arab–angol tolmácsok a helyiekkel folytatott megbeszéléseken, az idegenvezetők, a rendfenntartók, az összekötők, és súlyt helyeztek rá, hogy mindig legalább kétszer annyian legyenek, mint mi. Természetesen velünk is dolgoztak arabul beszélő kollégák, de ezt nem mindig kötöttük az orrukra.A vegyifegyver-ellenőr csoport felépítése:• vezető inspektor• kutatóvegyészek• vegyészmérnökök• vegyipari gépészek• ABV-szakemberek (vegyvédelmi tisztek)• analitikai kémikusokEgy időben összesen mintegy 30 ellenőr. A feladat óriási méretére jellemző, hogy csak a vegyi csoport hatáskörébe több mint 200 deklarált helyszín tartozott.A vegyifegyver-ellenőr csoport legfontosabb munkája a deklarált és be nem jelentett helyszínek bejárása, ellenőrzése, a helyszíni vegyi mintavétel és az ezt követő laboratóriumi elemzés volt. Végeztünk hirtelen, előre be nem jelentett ellenőrzéseket, készítettünk interjúkat iraki tudósokkal és vezetőkkel (ez volt a legnehezebben megvalósítható), folyamatosan értékeltük az iraki bevallásokat, napi rendszerességgel elemeztük az adatokat, és jelentéseket készítettünk és küldtünk közvetlenül New Yorkba.

Gyakran vádoltak minket azzal, főleg az amerikai vezetés, hogy nem érünk el eredményeket. Meg kell hogy mondjam, meglehetősen nehéz körülmények között végeztük a munkánkat, és igen kevesen. Összehasonlítva: 2003-tól a hivatalos adatok szerint mintegy 3000 amerikai szakértő kereste a tömegpusztító fegyvereket Irakban, és ők sem találtak semmit. Mi 30-an dolgozhattunk négy hónapig, ők pedig egy év után sem mutattak fel több eredményt. Igen nehéz feladat olyan mandátummal elindulni, hogy bizonyíttassuk be Irakkal, nincs tömegpusztító fegyvere. Egyáltalán: hogyan lehet valamiről bebizonyítani, hogy az nincs? Mindemellett pedig az alig titkolt amerikai elvárás az volt, hogy találjunk valami terhelőt, hogy indok legyen a háború megindítására. Ezek után azért röviden összefoglalom, hogy azért mégiscsak elértünk valamit: elkészült a pontosított iraki tényfeltáró összesített dokumentum:1. Találtunk minimális mennyiségben ugyan, de mégiscsak tiltott anyagokat és eszközöket:• prekurzorokat, olyan vegyi anyagokat, amelyekből mérgező harcanyag közvetlenül előállítható (néhány kilogramm)• vegyi lőszereket (9 db 155 mm-es kénmustárral töltött tüzérségi lőszert)• vegyi rakétákat (12 db 122 mm-es vegyi töltet fogadására alkalmas, de soha fel nem töltött). 2. Tisztáztunk bizonyos elszámolási hiányokat (pl. 4 tonna VX eredete és sorsa).3. Tevékenységünkről részletes jelentést tett dr. Hans Blix a Biztonsági Tanácsnak.Felmerülhet hát a kérdés: mit csináltunk rosszul? Miért tört ki 2003 tavaszán a második Öböl-háború?Én így utólag azt gondolom, hogy az egész forgatókönyv már meg volt írva, mire mi egyáltalán dolgozni kezdhettünk. Sokat rontott a lelkesedésünkön, amikor Bagdadban a CNN-t nézve (természetesen minden este saját magunkat, hiszen mi „csináltuk” a híreket, és ez igen jó érzés volt) azt is láthattuk, hogy a munkánktól és az eredményektől gyakorlatilag függetlenül az amerikai csapatok csak áramlanak az Öbölbe, és csak gyülekeznek. Természetesen nagyon jól hangzott akkoriban, hogy Szaddám diktátori hatalmát mindenképpen meg kell dönteni, mert népét elnyomásban tartja, és támogatja a nemzetközi terrorizmust. Hogy tömegpusztító fegyvereket birtokol, és azzal szomszédait fenyegeti. Ma már tudjuk, és azért akkor is joggal gyaníthattuk, hogy ez nem teljesen igaz. Természetesen Szaddámra igaz, hogy véreskezü diktátor volt, de vajon miért lett a legfontosabb őt eltávolítani, amikor még számos „diktátortársa” élvezheti a hatalmát világszerte? És hogy a terrorizmust támogatta, és befogadta az al-Kaidát? Mi sem állt tőle távolabb! Ma már természetesen van az al-Kaidának iraki szárnya, de akkoriban még nem volt! Tömegpusztító fegyverek meg azóta sem kerültek elő Irak területéről… Úgy tünik tehát, hogy a háború kirobbantását szorgalmazók vagy nagyot tévedtek, és akkor talán bocsánatot kellene kérniük, vagy titkon egészen más célok vezérelték őket. Feltünő például, hogy az iraki olajkészletek felett azóta már amerikai multicégek diszponálnak, hogy a háború konjunktúrát teremtett az amerikai hadiiparnak és gyakorlatilag az egész gazdaságnak, illetve a gazdasági haszon mellett a politikai eredmények is jelentősek, hiszen sikerült egy Amerika-barát kormányt létrehozni Irakban. De vajon meddig? Hiszen annak idején Szaddám is az volt, és például az Irán elleni háborúja kezdetben az USA számára még hasznosnak is ígérkezett. Ezeknek a folyamatoknak az iránya ma még igen tisztázatlan, és mivel ezen cikk írója csak egy egyszerü kémikus, azt hiszem, hogy a téma fejtegetésével már így is általam járatlan utakra tévedtem.