Poszttraumás képzés az amerikai hadseregben

James L. Campbell tábornok, a hadsereg vezérkarfőnöke nyitotta meg a kiképzés első foglalkozását. Beszédében hangsúlyozta: a kiképzési programtól azt várja, hogy a katonai vezetők gondolkodásmódjában kulturális váltás következzen be. A vezetőknek képessé kell válniuk arra, hogy észrevegyék, attól, hogy a katonáikon nincs látható sérülés, még nem jelenti azt, hogy nem érte őket trauma, és mentálisan ne sérültek volna.

„Le akarjuk ezt vinni egészen szakaszszintig, és arra szólítom fel a vezetőket, hogy tartsanak egészen közeli kapcsolatot beosztottaikkal – mondta a tábornok. – Én például elviszem magammal az itt tanultakat, és otthon az irodámban el fogom mondani egy alezredesnek, két őrnagynak és két tiszthelyettesnek. Ez az a módszer, ahogyan ennek a kiképzésnek folynia kell.”

Dr. Elspeth Cameron Ritchie ezredes, pszichiáter, a hadsereg egészségügyi tanácsadója, aki ezt a láncrendszerü kiképzést szorgalmazta, bevezető előadásában elmondta a vezetőknek, hogy különbséget kell tenni a poszttraumás harctéri stressz és a kisebb mérvü agyi károsodás között, bár a katonák akár egyidejüleg is elszenvedhetik mindkettőt.

„A poszttraumás harctéri stressz és a kisebb mérvü traumatikus agykárosodás vagy agyrázkódás nem látható háborús sérülések, néha észre sem vesszük őket. Ezért különösen fontos, hogy minden katona képes legyen felismerni ezeket a háborús sérüléseket, tudjon segíteni a társának és saját magának. Továbbmenve, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy minden katonai vezető képes felismerni az agyrázkódás, a kisebb mérvü traumatikus agykárosodás és a poszttraumás harctéri stressz jeleit, és segíteni tud azokon, akik a gondjaira vannak bízva.”

Dr. Ritchie ezt követően bemutatta a felsőbb katonai vezetőknek azt a standardizált írásos anyagot és a hozzá tartozó audiovizuális terméket, amely elmagyarázza a poszttraumás harctéri stresszt, a kisebb mérvü traumatikus agykárosodást és azokat a jeleket, amelyekre figyelni kell.

A videó szerint az agyrázkódás olyan gyakori lett az iraki hadszíntéren, hogy akár a konfliktus egyik legjellemzőbb, nem látható harctéri sebesülése is lehet. A sérülések durván kétharmadát robbanás okozza, és a sérültek közel 40%-a az eszméletét is elveszti.

„Okozhatja gépjármübaleset, nagyobb robbanás vagy sportbaleset, de bármi is idézi elő, minden ilyen sérülést ki kell vizsgálni. Azt ajánljuk mindenkinek, aki robbanás részese volt, vagy bármilyen ütés érte a fejét, hogy menjen el a helyi segélyhelyre – mondta dr. Ritchie. – Minden katona, aki szédül, homályos a látása, csillagokat lát, vagy csak bizonytalanul mozog, a lehető leghamarabb ki kell vizsgáltassa magát.”

A kezelés az agyrázkódásból való felépüléshez egész egyszerüen néhány napos pihenésből áll. Fontos, hogy a katonák ne hanyagolják el a vizsgálatot és a kezelést, és mindig jelentsék elöljárójuknak, ha valamelyik társukon észreveszik, hogy szédül. A gyógyulás kulcsa az idő, a tudás és a szakértelem.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen veszélyeket rejt, ha a katona felgyógyulása előtt lép szolgálatba, és ismét elszenved egy robbanást vagy egy balesetet. Ez esetben már visszafordíthatatlan, maradandó agykárosodás is felléphet a katonánál.

A katonák egészségügyi kartonján mindig fel kell tüntetni az ilyen eseteket időponttal együtt.

A poszttraumás harctéri stresszről szólva elmondta, hogy nem létezik olyan kiképzés, amely fel tudná készíteni a katonákat a háború valóságára. A legtöbben jól viselik, de egyeseknél az átélt élmények újra és újra előjönnek. Rémálmaik vannak, hangosan felugranak, vagy éppen álmatlanságban szenvednek.

„A mentálhigiénés szolgálatoktól tudjuk, hogy a harctérről visszatért katonák 20-30%-a számol be pszichés tünetekről. Alvási problémáik vannak, depressziósok, és párkapcsolati gondokkal küzdenek – mondta dr. Ritchie. – A legtöbb katona vissza tud állni a normális, egészséges életre, de néhányuknál ez több időt vesz igénybe.”

„Néha még a legkeményebb katonák is érintetté válnak, úgyhogy személyre szabottan kell segítséget nyújtani számukra. Fontos tehát, hogy a vezetők és a katonák ismerjék e betegségek tüneteit, figyeljék saját magukat és társaikat egyaránt.”

A hadsereg számos lehetőséget biztosít a katonáknak, akik poszttraumás harctéri stresszben, kisebb mérvü traumatikus agykárosodásban vagy más viselkedészavarban szenvednek. Ilyenek a lelkészek, a szervezett stresszkontrollcsoportok, egészségügyi és viselkedéstudománnyal foglalkozó klinikák, valamint a hadsereg telefonos lelkisegély-szolgálata.