2023. 11. 29. szerda
Taksony
: 378 Ft   : 345 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A hét fotója – amerikai katonák Szaddam palotájában

Art of WAR  |  2008. 07. 07., 09:22

Az Irakot 2003-ban ENSZ határozat nélkül lerohanó, és az országot azóta is megszállva tartó amerikai fegyveres erők előszeretettel használják az azóta már kivégzett Szaddam Husszein egykori elnök palotáit. Az igényesen kialakított és masszív, azaz jól védhető létesítmények némelyike kisebb sérülésekkel vészelte át a bombázásokat, így szinte azonnal „beköltözhetőek” voltak. Az amerikaiak általában különféle irányítási központokat, illetve katonai kórházakat rendeztek be ezekben az egykori, fényűző palotákban.

Mint ismeretes a nagyzási hóbortjairól és üldözési mániájáról is híres Szaddam Husszein számtalan palotát és titkos épületegyüttest tartott fenn saját használatára szerte Irakban. Egyrészt így soha nem lehetett tudni, hogy éppen melyikben tartózkodik, ami az ellene irányuló támadásokat is megnehezítette, másrészt a hírhedt titkosrendőrség is előszeretettel használta ezeket a politikai ellenfelek eltüntetésére, vallatására. Nem véletlen, hogy ezek a paloták a diktatúra gyülölt szimbólumainak számítottak, de most sem jobb a helyzet, hiszen jelenleg a szintén nem túl népszerü megszállok birtokában vannak...

Az amerikaiak vezette megszálló erők szabályos hajtóvadászatot indítottak Bagdad bevétele után a menekülő diktátor elfogása érdekében, így természetesen az összes ismert palotáját is azonnal elfoglalták. Ezeket aztán használatba is vették, hiszen egy részük épen maradt, vagy csak kisebb, könnyen javítható károkat szenvedett a harcok során.

A július 4-i ünnepségek során például az Al Faw nevü palotában nem kevesebb, mint 1215 amerikai katona gyült össze az épület hatalmas központi aulájában. Az ünnepi ceremónián részt vett David Petraeus tábornok, a többnemzetiségü erők parancsnoka is. (Fotó: Multinational Force-Iraq)

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
2023-10-09 12:00:02
Magyar-román légi kutató-mentő gyakorlaton vettek részt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár katonái. A 2002. október 17-én Aradon megkötött kétoldalú megállapodás alapján évente megrendezett kutató-mentő gyakorlat célja a békeidőszakban bajba jutott katonai légijármű-személyzetek felkutatása és mentése.
2023-10-06 10:14:31
Jövőbemutató, életmentésre alkalmas technológiát mutattak be a 4iG Csoport tagvállalatai – a Vodafone Magyarország és a Rotors & Cams – október 3-án, a Balatonon. A drónos vízimentést az Internet Hungary-n, Magyarország egyik legfontosabb szakmai konferenciáján szemléltették.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 11. 29., 16:38
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 29., 13:32
Az Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens 17. váltása közös lövészeten vett részt észt partnereivel november 24-én az Erbil melletti „Satur Areal Gunnery” lőtéren. A közös lövészeten arra is lehetőség volt, hogy a magyar és észt katonák kölcsönösen megismerjék és kipróbálják a két nemzet haderejében rendszeresített lőfegyvereket.
2023. 11. 28., 10:50
Akkreditációs látogatás keretén belül fogadta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az új olasz véderő, valamint az új görög véderő-, katonai és légügyi attasét.
2023. 11. 24., 10:45
Delegáció élén Párizsba látogatott dr. Sticz László vezérőrnagy, az Európai Unió EUFOR ALTHEA műveletének következő parancsnoka november 20-án. A látogatás célja a bosznia-hercegovinai francia szerepvállalás és a francia-bosnyák kapcsolatok részleteiben történő megismerése volt.

  JETfly Magazin

A korábban bejelentett 95 darab új Boeing és 15 darab új Airbus repülőgép beszerzésével az Emirates légiflottája 310 szélestörzsű repülőgéppel bővül az elkövetkező években. A flotta kiszolgálására új, hipermodern műszaki bázist is épít a légitársaság.