2008. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között kerül sor a hagyományos Tisztavatás megrendezésére. Az állami ünnep keretében 09.45-kor kezdődő avatási ünnepséget a tavalyi évhez hasonlóan haditechnikai bemutató, honvédségi repülőgépek átrepülése, új elemként katonazenekari programok és ünnepélyes őrségváltás színesíti. A tisztavatás idén a 160 éves Magyar Honvédség, a 70 éves önálló magyar légierő, valamint a 200 éves a magyar katonai felsőoktatás ünnepe is egyben.
A katonazenekari felvonulás, az avatási ünnepség és a katonai bemutató keretében 08.00-12.00 óra között az Andrássy út és Hősök tere térségében forgalmi rend változás várható, továbbá a légi bemutató időszakában, honvédségi repülőgépek alacsony magasságú repülése, úgynevezett áthúzása történik. A rendezvény főpróbájára, augusztus 19-én 09.00 és 12.00 között kerül sor.
A minisztérium reméli, hogy az állampolgárok élnek a lehetőséggel, és megtekintik a 160 éves Magyar Honvédség és a 70 éves önálló Magyar Légierő hagyományos ünnepét, a Tisztavatást.
Program:
08.45 katonazenekarok vonulása az Oktogon és a Hősök tere között
09.30 díszelgők bemutatója
09.45 a díszalegység bevonulása honvéd- és rendőrtisztek eskütétele légi bemutató díszmenet
11.10 térzene katonazenekarok előadásában12.00 ünnepélyes őrségváltás