Történelmi pillanat részesei lehettek azok, akik január 21-én délután ellátogattak a Budai Várba, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) márványtermébe. Itt jelentették be ugyanis hivatalosan, hogy a Honvédelmi Minisztérium havilapja, a Magyar Honvéd megújult, s immár mindenki számára elérhető, azaz január 22-től előfizethető és az újságárusoknál is megvásárolható.
Több mint hatvan esztendővel ezelőtt, 1948 decemberében jelent meg a Magyar Honvéd jogelődje, a Néphadsereg címü újság első száma. A lap az elmúlt évtizedekben többször is átalakult. Most történetének újabb jelentős állomásához érkezett, hiszen január 22-én, csütörtökön megkezdődik nyilvános terjesztése is.
Persze téved, aki arra gondol, hogy csak egy egyszerü ünnepség helyszíne volt a HIM márványterme. Hiszen a meghívottakat – az alakulatok parancsnokait, valamint az újság egykori és mai újságíróit és fotóriportereit – egy, az 1950-es éveket idéző szerkesztőségi szoba fogadta. A falakon fényképek – köztük az elmaradhatatlan Lenin-portré –, valamint a Néphadsereg újság korai számainak kefelevonatai, az íróasztalon pedig egyebek mellett pecsétnyomó és a hagyományos, kurblis telefon. A szerkesztőségi szobában egy főhadnagy éppen Farkas Mihály akkori honvédelmi miniszter vezércikkét diktálta egy Remington írógép mögött ülő őrmesternek. Azt a vezércikket, amelyik a lap első, 1948. december 1-jén nyomdából kikerült számában jelent meg. Talán mondani sem kell: a korabeli egyenruhába öltözött hagyományőrzők „produkciója” hatalmas sikert aratott… A teremben elhelyezett tablókon pedig a Magyar Honvéd egykori és mostani fotóriportereinek képiből válogatott kiállítást tekinthették meg az érdeklődők.
A rendezvényen – amelyen részt vett Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, illetve Hegedüs Ferenc nyugállományú ezredes, az 1948-as Néphadsereg újság munkatársa, későbbi főszerkesztője – a résztvevők megtekinthették a Néphadsereg és a Magyar Honvéd újságok történetét bemutató filmösszeállítást, majd a Honvéd Együttes két müvésze, Schmidt Ferenc és Molnár Zoltán zenés összeállítással kedveskedett a katonai sajtó képviselőinek. Énekeltek például a a Kerepesi útról is, ahol a szerkesztőség található.
– A Magyar Honvédségben az elmúlt közel két évtizedben lezajlott változások a katonai médiát is elérték. A kulturális és médiafeladatokkal foglalkozó katonai szervezeteket a nyolc évvel ezelőtt megalakult HM Zrínyi Kommunikációs Kht-ba integrálták, hogy az így létrejött nonprofit társaság a korábbi szervezetek összlétszámánál lényegesen szerényebb létszámmal, ám a kor körülményeinek megfelelő professzionális vezetéssel, szakmai felkészültséggel és koncentrált erőkifejtéssel segítse a haderő-átalakítás belső-, és külső kommunikációját, a médiafeladatok végrehajtását – mondta ünnepi köszöntőjében Orgovány István, a Magyar Honvédot kiadó HM Zrínyi Kht. ügyvezetője.
Hozzátette: a katonai sajtó, így a Honvédelmi Minisztérium hivatalos lapjának elmúlt hat évtizedét is a folyamatos változás és megújulás jellemezte. Az 1948-ban indult Néphadsereg, az 1956-os forradalom időszakában tizenegy számot megélt Magyar Honvéd, a rendszerváltáskor szélesebb nyilvánosságot megcélzó Pont, illetve a belső tájékoztatási feladatokat felvállaló Célpont, az 1990-ben újra indult Magyar Honvéd, a korszerübb külsővel megjelenő Ármádia, és nem utolsósorban a rangos civil magazinok színvonalát elérő, mostanra megújult Magyar Honvéd magazin más-más korban, eltérő politikai környezetben és müködési feltételek között, de ugyanazt a célt igyekeztek szolgálni: hiteles képet adni a honvédség feladatairól, kiképzéséről, alkalmazásáról, belső életéről a szakmai és a civil közönség számára.
Orgovány István kiemelte, hogy a születésnapját ünneplő Magyar Honvéd magazint kiadó HM Zrínyi Kht. ügyvezetőjeként bizton állíthatja: e patinás múltú lap az elmúlt értékteremtő évtizedek után az újabb kihívásoknak is meg fog felelni. Feladata, hogy az önkéntes haderő sajátosságait figyelembe vevő kommunikációs stratégia mentén tájékoztassa a társadalom minél szélesebb rétegeit a haderő feladatairól, a honvédség hazai és nemzetközi szerepvállalásáról, a belső életről és a mai katonáival szembeni elvárásokról.
– „Átalakulás és megújulás”, „tradíció és professzió” – kulcsszavak, amelyek végig kísérték társadalmunk, a hadsereg, a katonai média elmúlt évtizedeit. A szüntelen változás mellett az állandóság, a szakmai értékekhez való ragaszkodás is meghatározó jellemzője volt az elmúlt hatvan évnek, a katonai médiában dolgozók, szolgálók mindennapjainak. Meggyőződésem, hogy a szakma hagyományos értékeinek továbbvitele, és a 21. század info-kommunikációs vívmányainak mesteri alkalmazása biztos alapot jelent a Magyar Honvéd magazin munkatársai részére magasztos feladatuk végrehajtásához a következő hat évtizedre is – mondta Orgovány István.
Dr. Holló József nyugállományú altábornagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Főigazgatója felidézte a magyar katonai sajtó történetének néhány mozzanatát. Beszélt arról, hogy a magyar időszaki sajtó történetét 1705 májusától, a Mercurius Hungaricus megjelenésétől szokás datálni. Elmondta: II. Rákóczi Ferenc volt az első magyar államférfi, aki egy nagy nemzeti küzdelem szolgálatába állított egy sajtóterméket. Fontosnak tartotta, hogy a szabadságharc jelentősebb katonai és politikai eseményeiről – természetesen még latin nyelven – valósághü híradást kapjon az olvasó.
– „Tradíció és professzió” – hangsúlyoztuk az ünnepi rendezvényeinken, amikor a honvédség különböző alakulatait, szervezeteit, intézményeit méltattuk. Úgy vélem, hogy ha a mai ünnepi rendezvényünk apropójául szolgáló Magyar Honvéd magazinról beszélünk, akkor ezúttal is helyénvaló e két szó említése. Helyénvaló, hiszen a Magyar Honvéd és jogelődjei hat évtizede számolnak be profi módon a honvédség mindennapjairól, méghozzá az újságírás és a katonai hivatás tradícióit maximális mértékben alkalmazva – mondta ünnepi beszédében Szekeres Imre, kiemelve: a mindenkori honvédelmi miniszter – lapalapítóként – a Néphadsereg újság első számának megjelenése óta a honvédelmi kommunikáció kiemelt szereplőjeként tartja számon a lapot. Egy kicsit sarkítva azt is lehetne mondani, hogy amiről a Magyar Honvéd nem számol be, az nem is történhetett meg a honvédségben és nemzetközi katonapolitikában.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a lap története elválaszthatatlan a lapalapító törekvéseitől, a mindenkori politikai és katonapolitikai iránymutatástól. A lap valódi tükörképe a mindenkori honvédségnek.
– A Magyar Honvéd és a jogelőd lapok szerkesztőségeinek mindenkori munkatársai – a lapalapító törekvései szerint – hol napilapként, hol hetilapként, vagy havi magazinként, hol nyilvánosan, hol pedig belső terjesztésben megjelenő lapok készítőiként tudósítottak a haza, a nemzet érdekében szolgálók mindennapjairól. Katona- és civil újságírók, fotóriporterek, szerkesztők, és olvasószerkesztők, korrektorok, tördelők, terjesztők és még oly sokan dolgoztak és dolgoznak immár hat évtizede a magas szakmai színvonalú tájékoztatásért, az olvasókért – mondta Szekeres Imre.
A honvédelmi miniszter hozzátette: tavaly januárban a Magyar Honvéd újra váltott. Havonta megjelenő, képgazdag, olvasmányos, kiválóan szerkesztett újságot kapnak az olvasók, amely természetesen tükrözi az új képességekkel rendelkező, három földrészen, ezer katonával nemzetközi szolgálatot vállaló honvédség mindennapjait.
– Kollégáim javaslatait figyelembe véve úgy döntöttem, hogy a Magyar Honvéd havi magazin idén januártól az újságos standokon is megvásárolható, illetve előfizethető legyen a civil olvasók számára is. Így a Magyar Honvéd a legszélesebb olvasói körhöz juttathatja el az információkat, a hazai és a nemzetközi katonaéletről, a haditechnikai újdonságokról, szövetségei rendszerünk biztonságpolitikai törekvéseiről, a magyar hadikrónika jeles napjairól – emelte ki Szekeres Imre.
A honvédelmi tárca vezetője szólt arról is, hogy nemcsak a Magyar Honvéd megújulása miatt jeles nap a mai, hiszen a Magyar Köztársaság kormánya alig egy órával korábban fogadta el a nemzeti katonai stratégiát.
A miniszteri beszéd után a HM Zrínyi Kht. vezetése kimagasló katonaújságírói, szakmai életútja, illetve a társaság feladatainak végrehajtása érdekében huzamos időn át végzett áldozatos munkája elismeréseként Zrínyi-gyürüt adományozott Hegedüs Ferenc nyugállományú ezredesnek, a Néphadsereg újság egykori főszerkesztőjének, Gróf Ferenc nyugállományú alezredesnek, az 1990 tavaszán útjára induló Magyar Honvéd alapító főszerkesztőjének, aki 1996-ig főszerkesztőként dolgozott a lapnál, majd ezt követően 2007-ig a Zrínyi Kht-nél szolgálta a honvédelem és a katonai újságírás ügyét.
Ugyancsak Zrínyi-gyürüt vehetett át Szabó Béla, a Magyar Honvéd újságírója, Kaszásné Bokor Gabriella, a Zrínyi Kht. pénzügyi főmunkatársa, Kenderes Kálmánné, a Zrínyi Kht. kiadói menedzsere és Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője, a tárca kommunikációs és toborzó főosztályának vezetője.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |