2023. 06. 08. csütörtök
Medárd
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Egyre több fiatal szeretne katona lenni

Art of WAR  |  2009. 05. 14., 19:17

A gazdasági válság munkahelyeket érintő hatása egyre jobban érezhető a Magyar Honvédség toborzóirodáiban is: az elmúlt hónapokban megduplázódott azok száma, aki szerződéses katonának jelentkeznek – tudta meg a honvedelem.hu a nyugat-magyarországi és a kelet-magyarországi hadkiegészítő parancsnokságainak illetékeseitől.

A veszprémi székhelyü MH Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság toborzó és érdekvédelmi osztályának megbízott osztályvezetője, Soós Gyula őrnagy elmondta: a parancsnokság alárendeltségébe tartozó toborzó és érdekvédelmi irodában tavaly október végén, november elején vették észre, hogy a szokásosnál jóval több a szerződéses katonai szolgálat iránt érdeklődő nő és férfi. S ez a „felfokozott érdeklődés” idén is folytatódott. Amíg tavaly egész évben 1603-an érdeklődtek a katonai szolgálatról, addig idén – május első hetéig bezáróan – 1264-en kerestél fel a dunántúli megyék székhelyein található toborzó irodákat.Mindez vélhetően azt jelzi, hogy egyre többen a Magyar Honvédségnél – mint biztosnak hitt munkahelynél – kívánnak elhelyezkedni.

A megbízott osztályvezető hozzátette: idén a legtöbben a székesfehérvári és a győri toborzó irodán érdeklődtek a szerződéses szolgálatról. De sok érdeklődő volt Veszprémben és Kaposváron is. Szombathelyen és Szekszárdon viszont viszonylag kevésen látogattak el az irodába.

A Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság toborzó irodái elsősorban a legnagyobb dunántúli alakulathoz, a Tatán található MH 25. Klapka György Lövészdandárhoz toboroznak (itt 143 üres, szerződéses legénységi beosztás feltöltetlen jelenleg is), de a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél, illetve a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél is várják a szerződéses katonákat. Előbbi helyőrségben 28, Győrött pedig 42 legénységi állományú beosztást szeretnének feltölteni.

A legnagyobb probléma azonban az – tudtuk meg Soós Gyula őrnagytól –, hogy a feltöltetlen beosztások több mint feléhez speciális képesítés, például „C” kategóriás jogosítvány kell. Ezzel viszont sokan nem rendelkeznek, így e beosztások feltöltése vélhetően a jövőben is problémás lesz.

Soós őrnagy elmondta azt is, hogy aki most jelentkezik valamelyik toborzóirodán szerződéses katonának, az a leghamarabb már csak július első felében juthat el az alkalmassági vizsgálatra. Azaz szeptembernél hamarabb nem tudja megkezdeni szerződéses katonai szolgálatát.

A szolnoki székhelyü MH Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság alárendeltségébe tartoznak a Dunától keletre található megyék, valamint a fővárosi (amely egyben a Pest megyei is) toborzó irodái. A tíz megyeszékhelyen található irodákat január óta a tavalyinál mintegy kétszer többen keresik fel – árulta el a honvedelem.hu érdeklődésére Vitár Zsolt alezredes.

A kelet-magyarországi hadkiegészítő parancsnokság toborzó és érdekvédelmi osztályvezetője hozzátette: idén eddig megközelítően kétezren érdeklődtek a szerződéses katonai szolgálatról. Nagyjából annyian, mint tavaly egész évben. Minden természetesen betudható a gazdasági válságnak – tudtuk meg Vitár alezredestől – aki úgy véli, hogy ez a tendencia kitart majd az év végéig.

A legtöbben egyébként a fővárosi, a szegedi és a debreceni toborzó irodákban érdeklődtek a szerződéses katonai szolgálatról.

A kelet-magyarországi toborzó irodák elsősorban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár helyőrségeibe keresik a legénységi állományú szerződéses katonákat. Debrecenben mintegy 100-110 hely, Hódmezővásárhelyen pedig 240 hely feltöltetlen jelenleg is. A Szolnokon található három alakulathoz és a fővárosi székhelyü MH Támogató Dandárhoz pillanatnyilag 100-100 szerződéses katonát várnának, míg Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Müszaki Zászlóaljnál 120 katonának tudnának munkát biztosítani.

Problémát jelent azonban az, hogy a feltöltetlen beosztások mintegy kétharmada gép-, és harcjármü vezetői, vagy szerelő, amelyekhez viszont nélkülözhetetlen a legalább „C” kategóriás jogosítvány megléte. Éppen ezért az osztályvezető úgy vélte, hogy a speciális beosztások feltöltése hosszabb időt vesz majd igénybe, míg a „normál” helyekre szinte azonnal megtalálják a jelentkezőket.

Vitár alezredes elmondta: pillanatnyilag egy-másfél hónapos várakozási idővel kell számolniuk az alkalmassági vizsgálatoknál a jelentkezőknek. Mindez sajnos azt jelenti, hogy az újoncok a leghamarabb szeptemberben kezdhetik meg szerződéses katonai szolgálatukat, mégpedig három hónapos alapkiképzéssel a szentendrei MH Központi Kiképző Bázison.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.

  JETfly Magazin

Az utazás mindig élményekkel teli kaland, amikor végre kiszakadhatunk a mindennapok rutinjából és átadhatjuk magunkat a felfedezés örömének. A Budapest Airport számára épp ezért fontos, hogy a repülőtéri folyamatok mindenki számára stresszmentesek legyenek.