2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A minisztérium központi ünnepsége

Art of WAR  |  2006. 03. 17., 09:54

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából, a Honvédelmi Minisztérium Stefánia-palotában rendezett központi ünnepségén részt vett Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, dr. Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára és Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke. A 14-én, kedden délután tartott ünnepi eseményen a honvédelmi miniszter kitüntetéseket, elismeréseket adott át. Az ezt követő állófogadáson Iváncsik Imre mondott pohárköszöntőt.

Az elismerésben részesültek

 Az ünnepségen tájékoztatásul bejelentették, hogy a Magyar Köztársaság elnöke – a honvédelmi miniszter előterjesztésére – a Sándor-palotában tartott ünnepségen, szolgálati nyugállományba helyezésével egyidejüleg, 2006. április 1-i hatállyal előléptette altábornaggyá dr. Holló József vezérőrnagyot. A honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül, 2006. március 15-i hatállyal előléptette nyugállományú vezérőrnaggyá Tüske Gyula nyugállományú dandártábornokot. Felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül, 2006. március 30-i hatállyal előléptette vezérőrnaggyá Madarász Károly mérnök dandártábornokot. Szolgálati nyugállományba helyezésével egyidejüleg, 2006. március 16-i hatállyal kinevezte dandártábornokká dr. Kunos Bálint mérnök ezredest. Szolgálati nyugállományba helyezésével egyidejüleg, 2006. április 15-i hatállyal kinevezte dandártábornokká dr. Magyar István ezredest.

A Magyar Köztársaság elnöke – a honvédelmi miniszter előterjesztésére – beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként, nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta Zámbori Mihály úrnak és Buczkó Imre dandártábornoknak.A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta Benesóczky Imre ezredesnek, Bihari György ezredesnek, dr. Csók István ezredesnek, Fekete István ezredesnek, Kulcsár István ezredesnek, Pásztor Béla ezredesnek.

Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet adományozott dr. Miltényi Dénes Zoltán úrnak, Bánfi Attila alezredesnek, Szabó Zoltán őrnagynak.A Magyar Köztársaság elnöke – a honvédelmi miniszter előterjesztésére – 2006. március 15-i hatállyal eredeti rendfokozatát posztumusz helyreállította Néhai Nagyőszy (Wolf) Miklós altábornagynak.

A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere, a honvédelem ügye érdekében a Kormány Nemzetbiztonsági Kabinet munkáját huzamos időn át segítő kiemelkedő tevékenysége elismeréséül, nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából I. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet adományozott dr. Buzálné dr. Szabó Mária úrhölgynek.Emléktárgyat adományozott Szabó Ferenc rendőr vezérőrnagynak, a Köztársasági Őrezred parancsnokának, az ORFK főkapitány-helyettesének.A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományú klubok elnökségeinek, vezetőségeinek kezdeményezésére, figyelemmel a honvédelem ügye érdekében huzamos ideje végzett kiemelkedő tevékenységére, nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Szolgálati Érdemjel ezüst fokozatát adományozta Szabó Jenő rendőr ezredesnek a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bünügyi igazgatójának, főkapitány helyettesnek.

 I. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet adományozott Bánkúti Géza nyugállományú ezredesnek, az ’56-os Történelmi Alapítvány alapítójának, alelnökének, Boldizs Kálmánné úrhölgynek, Székesfehérvár alpolgármesterének, dr. Horváth Miklós nyugállományú alezredesnek, hadtörténésznek, Kampel Oszkár úrnak,a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának, Kovács Gyula úrnak, a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Nyugat-Dunántúli Igazgatóság igazgatójának, Merczel József úrnak, a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal alelnökének, Pintér Jánosné úrhölgynek, a Budapest, X. kerületi Önkormányzati Iroda irodavezetőjének, dr. Rácz János úrnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal hivatalvezetőjének.

II. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet adományozott Ferencz Péter úrnak, Bélapátfalva polgármesterének, a helyi Védelmi Bizottság elnökének, Hetyei Sándor úrnak, a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság mérnökség vezetőjének, Varjas Imre úrnak, a Fejér Megyei Önkormányzat Ellátó Szervezet vezetőjének.

Emléktárgyat adományozott dr. Balás István úrnak, a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének, dr. Horváth László úrnak, a Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület elnökhelyettesének, Leszkovszki Tibor úrnak, Várpalota polgármesterének, a helyi Védelmi Bizottság elnökének.A honvédelem érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, a magyar sajtó napja alkalmából I. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet adományozott Halápi Zsolt úrnak, a Magyar Távirati Iroda Belpolitikai Szerkesztősége munkatársának, Sarkadi Béla úrnak, a Duna Televízió Híradó felelős szerkesztőjének, Szabó Iréne úrhölgynek, a Népszava főmunkatársának, Vigh Zoltán úrnak, a TV2 Tények szerkesztő-riporterének.II. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet adományozott Haszán Zoltán úrnak, a Népszabadság munkatársának, Kotsis Márk úrnak, a Magyar Rádió volt munkatársának, Novák András úrnak, a Magyar Televízió Híradó szerkesztő-riporterének, Ulf Lindsröm úrnak, a Svéd Biztonsági Beruházási Hivatal sajtótisztjének.III. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet adományozott Erdélyi Angelika úrhölgynek, a Független Hírügynökség volt munkatársának.A honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül díszkardot adományozott Virágh István úrnak, a KIPSZER Zrt. müszaki vezérigazgatójának.Dísztőrt adományozott Frankhauser Péter úrnak, a KIPSZER Zrt. üzemeltetés vezetőjének.

Elöljáró parancsnokai javaslatára, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Szolgálati Érdemjel arany fokozatát adományozta Bálint Lajos ezredesnek, Szlávik Ferenc ezredesnek, Üveges András ezredesnek, Vincze Péter ezredesnek, Antal József Károly alezredesnek, Garay János alezredesnek, dr. Koháry István alezredesnek, Kókai Ernő mérnök alezredesnek, dr. Kollárné dr. Palkovits Orsolya alezredesnek, dr. Lele András alezredesnek, Nemes István alezredesnek, Révész Gyula alezredesnek, Szakács Gyula alezredesnek, Tölgyesi József alezredesnek.A Szolgálati Érdem jelezüst fokozatát adományozta Bíró Sándor alezredesnek, Csökönyi Ferenc mérnök alezredesnek, Fülöp Lajos alezredesnek dr. Gyöngyösi Róbert alezredesnek, Kun Szabó István alezredesnek, Steinbach György alezredesnek, Fábián János őrnagynak, Kerékgyártó Ferenc őrnagynak, dr. Hajdu Hajnalka századosnak, Sereg László zászlósnak.A Szolgálati Érdemjel bronz fokozatát adományozta Joó Sándor alezredesnek, Balaton József őrnagynak, Balázsi János őrnagynak, Kender Tamás őrnagynak, Radványi Attila őrnagynak, Simkó Zoltán őrnagynak, Tircsi Hajnal őrnagynak, Balla László századosnak, Bella László Béla századosnak, Kosik János századosnak, Major Tibor századosnak, Szász Henrietta századosnak, Tóth Imre századosnak, Laki Zoltán hadnagynak, Romhányiné Ilyés Andrea hadnagynak, Czeglédi József törzszászlósnak, Olajos István törzszászlósnak, Básthy Márta Katalin zászlósnak, Füredi Lászlóné zászlósnak, Nagy Attila zászlósnak, Nagy Gábor zászlósnak,Urbánné Tajti Erika zászlósnak, Bíróné Májer Rita főtörzsőrmesternek, Kissné Nagy Éva főtörzsőrmesternek.

Elöljárói javaslatára, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréséül I. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet adományozott Brázda Ödönné úrhölgynek, Domokos Tibor úrnak, Emmer Mária úrhölgynek, dr. Fodor Kálmán úrnak, Gyenes Tamás úrnak, dr. Nyíri Sándorné úrhölgynek, Tiszavölgyi Imre úrnak, Zákány Lajosné úrhölgynek.II. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet adományozott Ábrahám Andrásné úrhölgynek, Janekné Hell Zsuzsanna úrhölgynek, Ilovay Józsefné úrhölgynek, Szalai Dénesné úrhölgynek, Vincze Tibor úrnak.III. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet adományozott Ambrus József Zsolt úrnak, Berényi Szilvia úrhölgynek, Ganzler Ferencné úrhölgynek, Hordós Istvánné úrhölgynek, Jung Mihály úrnak, Magóné Szili Zsuzsanna úrhölgynek, Makkai Istvánné úrhölgynek, Mohácsi Viktória úrhölgynek, Papp László úrnak, dr. Remek Éva úrhölgynek, Szalay Lajos úrnak, Virágh Bálintné úrhölgynek.A nyugállományú katonák és a honvédségi nyugdíjas szervezetek érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül az Aranykor Kitüntető Cím Arany fokozatát adományozta Komáromi István nyugállományú vezérőrnagynak, a Budapesti Nyugállományú Klubok Hátországi Tagozat örökös tiszteletbeli elnökének.

Az Aranykor Kitüntető Cím Ezüst fokozatát adományozta Bocskay István nyugállományú alezredesnek, a Szentesi Fegyveres Erők Nyugállományú Klub titkárának.Az Aranykor Kitüntető Cím Bronz fokozatát adományozta Toronyi György nyugállományú századosnak, a Várpalotai Gábor Áron Nyugállományú Egyesület vezetőségi tagjának.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 22., 13:32
Az Olasz Légierő a közelmúltban búcsúzott a HH-212A helikoptertől, amely több mint 40 év intenzív olaszországi és külföldi szolgálat után vonult nyugdíjba. A HH-212A típus hadrendbe állítása óta több mint 180 000 órát repült, és több száz életet mentett meg.
2024. 03. 11., 11:50
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái többhetes elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátították el a Spike LR2 típusú páncéltörő rakéta használatát és karbantartását, a tatai laktanyában, illetve a Magyar Honvédség Központi Gyakorlóterén, a Bakonyban.
2024. 03. 18., 15:07
2024-ben az EUFOR parancsnoki teendőit ellátó nemzet, így magyar csoport biztosítja a misszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét. Beszélgetés a misszióra való felkészülés részleteiről és a külföldi szolgálat körülményeiről Dajka Attila alezredessel, az EUFOR Helikopter Alegység parancsnokával és dr. Forgács Levente hadnaggyal, az alegység egyik orvosával.
2024. 03. 07., 11:04
Semmi, mert egy hasonló méretű, ARV vontatókocsi siet segítségére, hogy biztonságos helyre szállítsa. A pótolhatatlan eszköz kezelését öthetes kiképzés alatt sajátították el a hódmezővásárhelyi és tatai honvédek, tudásukról pedig a március első hetében rendezett táborfalvai vizsganapokon adtak számot.
2024-02-15 15:16:26
Új-Zéland Védelmi Minisztériuma bejelentette, hogy a Lockheed Martin Marietta-i üzemében lefestették az első C-130J szállító repülőgépüket, mely tervezetten idén érkezhet Új-Zéland légierejéhez.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 27., 10:10
„Több évtized után indul újra a fegyvertervező és -gyártó mérnökképzés hazánkban” – többek közt erről állapodott meg dr. Czermann János a Neumann János Egyetem képviselőivel.
2024. 03. 19., 12:55
Március elején több magas szintű delegáció látogatott a nápolyi Szövetséges Összhaderőnemi Parancsnokságra. A látogatások célja az volt, hogy megtárgyalják és kidolgozzák a NATO déli szomszédságával (Közel-Kelet, Észak-Afrika és a Száhel régiók) kapcsolatos partnerségi terveket.
2024. 03. 11., 10:30
A hatvanas években három komolyabb, halálos áldozatokat követelő tűzeset történt az amerikai haditengerészet repülőgép-hordozóin.
2024. 03. 07., 11:37
A római katolikus temetőben a csata emlékére állított obeliszknél a város és a honvédség képviselői koszorúztak.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.