2023. 12. 11. hétfő
Árpád
: 381 Ft   : 354 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kitüntetések a Honvédelem Napján

Art of WAR  |  2010. 05. 25., 09:47

A Magyar Honvédelem Napja alkalmából a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén kitüntetéseket és elismeréseket adtak át a Stefánia Palotában. A rendezvényen „Az Év katonája” kitüntető címet húsz honvéd vehette át Dr. Szekeres Imre honvédelmi minisztertől.

A miniszter köszöntőbeszédében elmondta: 1849. május 21-én a honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. „Évről-évre megemlékezünk e hadtörténelmi tettről, de ilyenkor természetesen a XXI. század mindennapjainak honvédjeit is köszöntjük. A magyar katonáknak felemelő érzés május 21-én látni a magyar zászlót. 1848 modern nemzetet alakított, 1849 önvédelemre tanított, napjaink Magyar Honvédsége pedig elmélyíti a nemzetközi együttmüködést. Az önvédelmet a korabeli honvédsereg – fiatal, tizenéves lelkes újoncokból és harcedzett, tapasztalt egykori császári katonákból álló hadsereg – vezette. Egy olyan hadsereg, amely akkor bizonyított, amikor szükség volt rá”, hangsúlyozta a miniszter.

Mint mondta, akkor politikusok és közemberek, civilek és katonák, egyházi és világi gondolkodók, földmüvesek és városi polgárok, magyarok és nem magyarok gondolták úgy, hogy fegyvert vesznek a kézbe és egyesítik erejüket. „Napjaink fenyegetései természetesen mások, mint bő másfél évszázaddal ezelőtt. A 21. századi Európában Magyarországot a hagyományos háború veszélye nem fenyegeti, de az új típusú biztonsági kihívások továbbra is komoly kihívást jelentenek. Így az Önök, katonák és civilek, helytállása a legfontosabb eleme a biztonság garantálásának. A honvédség a legfontosabb eszköze a Magyar Köztársaság kül- és védelempolitikájának. Három földrész 14 országában teljesítünk szolgálatot, szárazföldi erőink több mint tíz százalékát alkalmazzuk békefenntartói és válságkezelői feladatokban. Közel egy ezred védi, biztosítja érdekeinket, Európa, az észak-atlanti térség érdekeit.”, tette hozzá Szekeres Imre.

Beszédében hangsúlyozta, az elmúlt években a Magyar Honvédségben több változás is történt: „Fejlesztettünk, modernizáltunk, képességeket teremtettünk. Erősítettük a Magyar Honvédség társadalmi elismertségét, a katonai hivatás, a pálya presztízsét. Igyekeztünk minél szélesebbre fogni a társadalmi együttmüködést. Partnereket kerestünk, s partnereket találtunk, együttmüködtünk, s velünk is együttmüködtek. A parlamenti pártokkal együtt szinte példa nélküli konszenzust alakítottunk ki a honvédelem ügyeinek eldöntésekor”, mondta, és hozzátette azt is, hogy a honvédségre, annak katonáira, köztisztviselőire és közalkalmazottaira semmilyen árnyékot nem vet „néhány megtévedt katona elfogadhatatlan magatartása.”

A miniszter kiemelte: a Magyar Honvédség megújult, hiszen létrejött egy korszerü, a haza védelmét szolgáló, egyben a NATO feladatokat magas színvonalon ellátni képes haderő. Szekeres Imre azt mondta: május huszonegyedike a katonák, a katonai hagyományok előtti tisztelgés, de mégsem pusztán egy szakma ünnepe, mert ezt az ünnepet mindenki, minden magyar, határon innen és határon túl, a magáénak érzi. „A honvédelem mindnyájunkat összekötő ügye olyan kapocs, amely átsegített és átsegít a nehézségeken”, fejezte be beszédét a miniszter, majd gratulált az elismerésben részesülőknek: a rendezvényen Hunyadi János-díjat vehetett át Isaszegi János ny. mk. vezérőrnagy, Dr. Lakatos László okl. mk. vezérőrnagy, valamint Orosz Zoltán vezérőrnagy. Andrássy Gyula-díjat vett át Bali József szakállamtitkár is a nemzetközi katonai kapcsolatok elmélyítése érdekében tartósan végzett kiemelkedően eredményes tevékenysége jeléül. A rendezvényen átadásra került a Hadik András-díj, a Jósika Mikós-díj, a Mednyánszky László-díj, valamint Babérkoszorúval ékesített szolgálati érdemjelek is. Átadták továbbá a Szolgálati Érdemjel arany, ezüst és bronz fokozatát, valamint az I., II., és III. osztályú honvédelemért kitüntető címeket is, az Aranykor kitüntető cím arany, ezüst és bronz fokozatát, valamint emléktárgyakat.

Május 21. alkalmából húsz katona részesült „Az Év Katonája” kitüntető címben. „Meglepetésként ért a hír, hogy engem is kitüntetnek a címmel, hiszen én csupán tettem a dolgom”, mondta a rendezvényen a honvedelem.hu-nak Csőke Zoltán okl. mk. alezredes, a Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség munkatársa, a kitüntetettek egyike. Mint elmondta, munkaköréhez tartozik a repülőgépek anyagbiztosítása, a Gripenek kiszolgálása, a svéd-magyar bérleti megállapodás ún. kontrollja, felügyelete. „A díj minősít, de követelményt is támaszt a jövőre nézve, hiszen úgy kell helytállnom, hogy méltó legyek rá a későbbiekben is”, tette hozzá.

Az „Év katonája” címmel kitüntetettek között hölgyek is átvehették az elismerést, így például Kolozsiné Turcsán Ibolya százados is, a MH Veszélyes anyag Ellátó Központ beosztott tiszthelyettese. „Nagyon érdekes a munkám, tele van kihívással, nagyon szeretem: feladataim közé tartozik a tervezésszervezés, munkatervek, logisztikai támogatási tervek kidolgozása. Pusztavacson minden katonanőnek nagyon jó”, mondta el érdeklődésünkre a százados. Mint megtudtuk, munkahelyén, a pusztavacsi központban körül-belül harminc nő dolgozik. „Nagy megtiszteltetés e díj, és ezúton is köszönöm a parancsnokaimnak, hogy gondoltak rám. Azt hiszem, minden katona arra vár, hogy az életében ilyen kitüntetés lehessen a kezében”, tette hozzá.

Az Ünnepi Állománygyülésen Tömböl László mk. vezérezredes, a Magyar Honvédség Honvéd vezérkari főnöke pohárköszöntőjében azt mondta: a Honvédelem napja mindazok napja, akik a magyar honvédelem ügyét szolgálják. „1992 óta ezen a napon emlékezünk meg a magyar honvédelem ügyéről; 18 éve ezen a napon a honvédségre irányítjuk a társdalom figyelmét. Megmutatjuk, kik vagyunk melyek a feladatok, akiket végzünk a Magyar Köztársaság érdekében”, mondta, és többek között kiemelte a jövő héten megrendezésre kerülő nemzetközi gyakorlatot, az „Okos Menyétet”. A vezérezredes így folytatta: „1849. május 21-én délelőtt magyar zászló lengett a Budai Várnál. A harcoló katonák között voltak nem magyar ajkúak is, a honvéd sereg soraiban ott harcoltak külföldi bajtársaink, akik a magyar nemzet függetlenségéért fegyvert fogtak és életüket kockáztatták. Ennek a napnak az üzenete az, hogy kötelességünk szolgálni más nemzetek szabadságát és békéjét is. Tudjuk, hogy a Magyar Köztársaság érdekeit szolgáljuk ezzel is, ha kell, országhatárainkhoz közel, ha kell, távol. Ma, a XXI. század békefenntartó müveletiben katonáink mindent megtesznek, ami tőlük telik, hogy a velünk szemben támasztott elvárásoknak megfeleljünk.” Tömböl László kiemelte az Afganisztánban, és más missziókban szolgáló csapatainkat. „Veszélyes küldetésben vannak a békéért tenni akaró afgán erők legnagyobb elismerésére”, mondta. Az „Év Katonája” kitüntetéssel elismert katonák felé fordulva a vezérezredes úgy fogalmazott végül: „E kitüntetés hüen fejezi ki, hogy a katonák egész éven keresztül kitartóan elismerésre méltóan végezték munkájukat.”

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 23., 11:17
Az összecsukható konténereket fejlesztő és gyártó, magyar tulajdonban lévő Continest Technologies Zrt. kanadai leányvállalata, valamint a vízkezeléssel foglalkozó kanadai Innocorps által vezetett Circular City konzorcium nyerte el a Kanadai Védelmi Minisztérium (DND) Védelmi és Biztonsági Innovációs Programja (IDEaS) által kiírt Pop-Up City verseny kétmillió dolláros fődíját – közölte a Continest az MTI-vel.
2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023-11-16 13:09:33
„Bemutattuk, hogy a Magyar Honvédség felkészült, képes angol nyelven műveletet vezetni és olyan új típusú, új gondolkodásmódot igénylő eszközt is rendszerbe tud állítani, mint amilyen a PzH 2000-es” – mondta dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke Bakonykútiban, november 15-én, szerdán.
2023-11-16 10:02:20
Észak-Korea 2023. szeptember 6-án bocsátott vízre egy erősen módosított Romeo-osztályú tengeralattjárót a sinpói Pongdae Tengeralattjáró Gyárban. A Hero Kim-Gun-ok jellegzetessége, hogy alaposan megnagyobbított tornyába tíz rakétaindító csövet telepítettek, amelyekből legalább két különböző típusú fegyver bocsátható fel.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-31 14:21:36
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 11., 13:20
Az olasz harckocsik és önjáró lövegek észak-afrikai bevetéseiről is olvashatunk dr. Számvéber Norbert: Páncélosok a sivatagban – Páncélos-hadviselés Észak-Afrikában, 1940-1943. című könyvében, amelyet december 15-én mutatnak be a Bálna Honvédelmi Központban.
2023. 12. 07., 11:43
„Hát persze, hogy az volt az első feladat hajnali négykor, hogy ússzak át a folyón” – írja naplójában a svédországi SERE Instruktori kiképzésről Ádám János törzsőrmester, az MH Altiszti Akadémia Speciális Felkészítő Részleg kiképző altisztje.
2023. 12. 06., 10:20
A vezérezredes tájékoztatása szerint a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy az alakulatoknak önállóan, akár váratlan helyzeteket is megoldva kellett gyakorolniuk az országvédelmi feladatokat együttműködve a közigazgatással és a NATO-erőkkel.
2023. 12. 05., 15:36
A szakkiképzés területén szolgálók számára megtartott állománygyűlésen Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének arról beszélt, hogy jelentősen változik a Magyar Honvédség kiképzési programja, annak metódusa.

  JETfly Magazin

Olvasóink már jól ismerik a sok-sok éve működő JETfly Webáruházat, melyben repüléshez kapcsolódó relikviákat, illetve ruházati termékeket rendelhetnek meg. A kínálat folyamatosan bővül, mutatjuk a legfrissebb ajánlatokat, melyek a közelgő ünnepek kapcsán is szép ajándékok lehetnek!