2023. 09. 27. szerda
Adalbert
: 388 Ft   : 368 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Miniszteri látogatás Kecskeméten

Art of WAR  |  2010. 07. 21., 13:19

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter július 20-án délelőtt csapatlátogatásra érkezett az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra, ahol katonai tiszteletadással fogadták.

Az ezt követő állománygyülésen jelen volt – többek között – Orosz Zoltán vezérőrnagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, Domján László dandártábornok, az MK KBH főigazgatója, dr. Szarka Gábor kabinetfőnök, Kovács József vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnoka és Kilián Nándor dandártábornok, a bázis parancsnoka. Hende Csaba beszéde elején kijelentette, hogy igen nehéz feladattal kell megbirkóznia a kormánynak: meg kell újítani a honvédelem egész rendszerét, beleértve a teljes védelmi szférát is. Olyan struktúrát kell megalkotni, amely kiállja az élet és az idő próbáját egyaránt. Leszögezte: biztonságot akarunk teremteni a haderő életében, s ennek érdekében kiszámítható pályára kell állítani a honvédséget. Ehhez gyors, határozott döntésekre van szükség. A hazának nemcsak szeretnie kell katonáit, de meg is kell becsülnie azokat, akik ezt a hivatást választották. A magas szintü teljesítményért, ahhoz méltó ellenszolgáltatás jár, így kiszámítható életpályára van szükség, különösen az olyan speciális területen, mint a légierő.

A miniszter ezután szólt az illetményemelés fontosságáról, a humánszolgálat megújításának szükségességéről, a katonacsaládokról való gondoskodás megerősítéséről. „Tartsanak velem ebben a kemény munkában, hogy rövid időn belül érzékelhetőek legyenek a változások! Bízom önökben, Önök pedig bízzanak bennem” – fejezte be beszédét a miniszter. Hende Csaba ezt követően a katonák kérdéseire válaszolt. Ennek során vázolta a tervezett új közszolgálati egyetem által nyújtandó majdani lehetőségeket, megerősítette, hogy a légierő új feladataihoz meglesznek a megfelelő források is. A miniszter – Lengyelországot példaként hozva fel – szólt az önkéntes tartalékos rendszer jövőbeni szerepéről, és nyomatékosan hangsúlyozta, hogy vége a felelőtlen pénzkidobásnak. „Ez a kormány az eddig eltelt pár hét alatt már bizonyította, hogy prioritásként kezeli a honvédelem ügyét. A gazdasági megszorítások, elvonások ellenére is milliárdokat hagyott a tárcánál a szükséges fejlesztésre, korszerüsítésre.”

A keddi miniszteri programban szerepelt még a repülőbázis és az MH Légijármü Javítóüzem tevékenységéről szóló tájékoztatók meghallgatása, majd a bázis bejárása.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 26-án újabb sajtó-, illetve spotternyilvános eseményre várták az érdeklődőket az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál: a Tiger Meet gyakorlatra kitelepülő Gripen flotta 30-as oldalszámú tagja új dekorációt kapott, melyet a keddi napon mutattak be a Kecskeméti Repülőbázison.