2023. 12. 02. szombat
Melinda, Vivien
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Nyugdíjas találkozó a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison - Képgalériával

Art of WAR  |  2011. 06. 10., 10:20

2011. június 9-én tartották a kecskeméti MH Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis nyugdíjas találkozóját. Az ünnepélyes eseményen megemlékeztek a katonai szervezet és jogelődei 60. éves fennállásáról is.

A találkozó az elhunyt pilóták emlékmüvénél vette kezdetét. Hankóczi Gergely őrnagy a bázis  református tábori lelkésze aki Pál Apostol - Római gyülekezethez írott levelének 15. részének első versét olvasta fel ünnepi beszéde alapjául: "Mi erősek, tartozunk azzal, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne megunknak kedvezzünk.", majd a bázis vezetése és a nyugdíjas szervezetek képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit.

A koszorúzást követően a nyugdíjas bajtársakat Kilián Nándor dandártábornok köszöntötte. Beszédében megemlékezett volt bázisparancsnokokról, az állomány munkájáról és arról az időszakról melyben még ők teljesítettek szolgálatot.

A program részeként film és fénykép vetítés volt a múlt és jelen munkájáról. Ellátogattak a statikus bemutatóra, ahol MiG-29-est, L-39 Albatrosz és a JAS 39 Gripent tekinthették meg. Dinamikus bemutatón pedig 3 gép szállt fel és mutatott be repülést a bázis felett. A repülés után mindenki ellátogathatott ahhoz az alegységhez, ahol korábban szolgálatot teljesített.

Cikk: Gyuris Szilvia

Fotó: Gyuris Szilvia és Tóth László

Galéria: Nyugdíjas találkozó a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison - Képgalériával

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
2023-10-09 12:00:02
Magyar-román légi kutató-mentő gyakorlaton vettek részt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár katonái. A 2002. október 17-én Aradon megkötött kétoldalú megállapodás alapján évente megrendezett kutató-mentő gyakorlat célja a békeidőszakban bajba jutott katonai légijármű-személyzetek felkutatása és mentése.
2023-10-06 10:14:31
Jövőbemutató, életmentésre alkalmas technológiát mutattak be a 4iG Csoport tagvállalatai – a Vodafone Magyarország és a Rotors & Cams – október 3-án, a Balatonon. A drónos vízimentést az Internet Hungary-n, Magyarország egyik legfontosabb szakmai konferenciáján szemléltették.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 11. 30., 10:06
A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek.
2023. 11. 29., 16:38
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 29., 13:32
Az Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens 17. váltása közös lövészeten vett részt észt partnereivel november 24-én az Erbil melletti „Satur Areal Gunnery” lőtéren. A közös lövészeten arra is lehetőség volt, hogy a magyar és észt katonák kölcsönösen megismerjék és kipróbálják a két nemzet haderejében rendszeresített lőfegyvereket.
2023. 11. 28., 10:50
Akkreditációs látogatás keretén belül fogadta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az új olasz véderő, valamint az új görög véderő-, katonai és légügyi attasét.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.