2023. 12. 11. hétfő
Árpád
: 381 Ft   : 354 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Hajózni muszáj!

Art of WAR  |  2011. 07. 06., 09:40

„Azokban a hónapokban, amikor megkezdődik a Duna-stratégia végrehajtása és Európa nemzetei megint közelebb kerülnek egymáshoz, nagyon fontos, hogy figyeljünk mindenre, ami a közeledést szolgálja. Meggyőződésem szerint ez a verseny ilyen!” – monda Hende Csaba honvédelmi miniszter június ötödikén, Bánkon, a NAVIGA 2011 – Élethű Hajómodellek Világbajnokságának megnyitó ünnepségén. Tizennégy ország összesen 314 hajója részvételével Magyarország idén először adott helyet ennek a különleges eseménynek. A tavaly augusztus 20-án ismét vízre bocsátott Lajta monitor élethű, méretarányos modellje már az első napon rajthoz állt.

„Navigare necesse est, azaz hajózni muszáj! Muszáj, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, muszáj, hogy találkozhassunk egymással és ki tudjuk cserélni áruinkat, gondolatainkat; valamint akkor is muszáj, amikor a hazát meg kell védeni” – szögezte le beszédében a honvédelmi miniszter.

Hende Csaba honvédelmi miniszterHende Csaba kiemelte: az igazi Lajta monitort, „ezt a kincset, ezt a nemzeti értéket, sok éves hányattatás után elkötelezett emberek áldozatos munkája mentette meg számunkra.”

Dieter Matyisik, a NAVIGA elnöke köszöntőjében tömören úgy fogalmazott: ebben a „csodálatos országban és ezen a csodálatos helyen, remek időben muszáj már elkezdődnie a versenynek.”

Nem kellett sokáig várnia, mert a bírói és a sportolói eskütételt követően, Hende Csaba egy aknamentesítő tüzszerész hajó kolompjának jelével pár perc múlva meg is nyitotta az idei évi világbajnokságot.

A versenyzők és távirányítású modelljeik az egy hetes világbajnokság ideje alatt több kategóriában – többek között motoros és vitorlás modellek – küzdenek meg egymással. A hajóknak a versenybíróság technikai szemléje után minél rövidebb idő alatt kell teljesíteniük az előre meghatározott útvonalat.

A Lajta monitor modelljén és a megszámlálhatatlan hadihajón kívül a világbajnokság további katonai vonatkozása lesz a csapatbemutatón versenyző 1. Modell Hadihajós Alegység is. Ez a kötelék a MH 1. Tüzszerész és Hadihajós Ezred hajóinak müködését modellezi. Ennek megfelelően az alakulat parancsnoka, Hajdu Gábor mérnök ezredes is tiszteletét tette a megnyitón.

Mint ismeretes, az Európai Unió külügyminiszterei által egyhangúan elfogadott Duna-stratégia megvalósításában nyolc EU-tagállam és hat unión kívüli ország vesz részt. Ezek: Ausztria, Bulgária, Csehország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, valamint Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova és Ukrajna. Az elfogadott program fő súlyponti témái: a közlekedés és az energiahálózatok fenntartható fejlesztése, a környezet- és vízvédelem, a társadalmi és gazdaságfejlesztés, valamint az irányítási rendszer fejlesztése. 

Galéria: Hajózni muszáj!

aaaa dddddd
Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 23., 11:17
Az összecsukható konténereket fejlesztő és gyártó, magyar tulajdonban lévő Continest Technologies Zrt. kanadai leányvállalata, valamint a vízkezeléssel foglalkozó kanadai Innocorps által vezetett Circular City konzorcium nyerte el a Kanadai Védelmi Minisztérium (DND) Védelmi és Biztonsági Innovációs Programja (IDEaS) által kiírt Pop-Up City verseny kétmillió dolláros fődíját – közölte a Continest az MTI-vel.
2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023-11-16 13:09:33
„Bemutattuk, hogy a Magyar Honvédség felkészült, képes angol nyelven műveletet vezetni és olyan új típusú, új gondolkodásmódot igénylő eszközt is rendszerbe tud állítani, mint amilyen a PzH 2000-es” – mondta dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke Bakonykútiban, november 15-én, szerdán.
2023-11-16 10:02:20
Észak-Korea 2023. szeptember 6-án bocsátott vízre egy erősen módosított Romeo-osztályú tengeralattjárót a sinpói Pongdae Tengeralattjáró Gyárban. A Hero Kim-Gun-ok jellegzetessége, hogy alaposan megnagyobbított tornyába tíz rakétaindító csövet telepítettek, amelyekből legalább két különböző típusú fegyver bocsátható fel.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-31 14:21:36
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 11., 13:20
Az olasz harckocsik és önjáró lövegek észak-afrikai bevetéseiről is olvashatunk dr. Számvéber Norbert: Páncélosok a sivatagban – Páncélos-hadviselés Észak-Afrikában, 1940-1943. című könyvében, amelyet december 15-én mutatnak be a Bálna Honvédelmi Központban.
2023. 12. 07., 11:43
„Hát persze, hogy az volt az első feladat hajnali négykor, hogy ússzak át a folyón” – írja naplójában a svédországi SERE Instruktori kiképzésről Ádám János törzsőrmester, az MH Altiszti Akadémia Speciális Felkészítő Részleg kiképző altisztje.
2023. 12. 06., 10:20
A vezérezredes tájékoztatása szerint a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy az alakulatoknak önállóan, akár váratlan helyzeteket is megoldva kellett gyakorolniuk az országvédelmi feladatokat együttműködve a közigazgatással és a NATO-erőkkel.
2023. 12. 05., 15:36
A szakkiképzés területén szolgálók számára megtartott állománygyűlésen Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének arról beszélt, hogy jelentősen változik a Magyar Honvédség kiképzési programja, annak metódusa.

  JETfly Magazin

Olvasóink már jól ismerik a sok-sok éve működő JETfly Webáruházat, melyben repüléshez kapcsolódó relikviákat, illetve ruházati termékeket rendelhetnek meg. A kínálat folyamatosan bővül, mutatjuk a legfrissebb ajánlatokat, melyek a közelgő ünnepek kapcsán is szép ajándékok lehetnek!