Kétezer-tizenegy nehezebb és összetettebb év volt az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred számára, mint a korábbi esztendők – mondta el Szilágyi Zsolt alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka.
2011-ben 2680 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tüzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére, amely jelentős emelkedés a 2010-ben regisztrált 2099-hez képest. Ilyen magas számmal az elmúlt öt évben nem találkoztak – mondta Szilágyi Zsolt alezredes, hozzátéve: a legtöbb bejelentést még mindig Fejér és Pest megyékből, illetve Budapestről kapták – vagyis azokról a területekről, ahol a második világháborúban komolyabb hadmüveletek zajlottak –, a legkevesebb riasztás pedig Békés és Tolna megyékből érkezett.
Az alakulat megbízott parancsnoka hangsúlyozta: emelkedett az úgynevezett „A” kategóriás, azaz soron kívüli esetek száma is. Amíg 2010-ben 706-szor, 2011-ben már 977 alkalommal kellett olyan robbanószerkezetekhez kivonulniuk, amelyek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet. A leggyakrabban – hasonlóan az elmúlt esztendőkhöz – gyalogsági lőszerek, valamint tüzérségi eszközök és aknavetőgránátok kerültek elő; összesen 139 607 darab robbanószerkezetet semmisítettek meg a tüzszerészek.
A közszolgálati munkával párhuzamosan több kiemelt feladata is volt az alakulatnak 2011-ben. Ezek közül a legjelentősebbnek a kazettás bombák megsemmisítése számított, amit hazánk a nemzetközi egyezményeknek megfelelően, Közép-Kelet Európában elsőként hajtott végre, március végén. Szintén kiemelt feladatnak számított a tüzszerészek számára a Győrben található autógyár bővítése: az elmúlt évben szinte nem volt olyan hét, amikor egy-két alkalommal ne „vendégeskedtek” volna az építési területen, hogy elszállítsák, illetve hatástalanítsák a munkálatok során előkerült második világháborús robbanószerkezetek tucatjait.
Ugyancsak jelentősen növekedett a mentesített területek nagysága is. 2010-ben 130, tavaly pedig már 377 hektárnyi területen végeztek tüzszerész-mentesítést. Elsősorban volt katonai lő-, és gyakorlótereken – mondta a parancsnok, majd arról beszélt, hogy 2011-ben a tüzszerészek munkáját gyakran kellett segíteniük az alakulat hadihajósainak is. Ugyanis a csapadékszegény időjárás, valamint a folyók és a tavak alacsony vízállása miatt – főleg az év második felében – a korábbinál jóval gyakrabban kerültek elő robbanószerkezetek a vizekből és vízpartokról. Márciusban például a Margit-híd felújítása során találtak a Dunában egy 105 milliméteres, német gyártmányú aknavetőgránátot, amelyet az alakulat búvártüzszerészei és egyik hadihajója segítségével emeltek ki.
Az ezred hadihajós alosztályának tevékenységéről szólva Szilágyi alezredes elmondta: 2011 májusában az újpesti Hadikikötőben, katonai tiszteletadás mellett ünnepelték meg a Lajta monitor vízre bocsátásának 140. évfordulóját. Emellett, szeptember hónapban, a szerb hadihajósokkal közös éleslövészeten vettek részt a Tisza folyón található titeli lőtéren. Az Iron Cat 2011 névre keresztelt gyakorlat nagyon fontos lépés volt a magyar hadihajósok életében – emelte ki az alakulat megbízott parancsnoka, hozzátéve: évek óta készültek arra, hogy a vízről hajtsanak végre éles lőgyakorlatot, amire Magyarországon nincsen lehetőségük. A tervek szerint a szerb−magyar hadihajós együttmüködésnek idén is lesz folytatása: ősszel a szerbek érkeznek Magyarországra, hogy szárazföldi körülmények között végrehajtott éles lőgyakorlaton vegyenek részt.
Szilágyi alezredes elmondta: az ezred katonái 2011-ben is részt vettek a Magyar Honvédség afganisztáni misszióiban. A tartományi újjáépítési csoport váltásaiban folyamatosan jelen vannak a tüzszerészek, márciusig pedig két rajjal müködtek közre a kabuli nemzetközi repülőtér (KAIA) tüzszerész-biztosításában.
Az idei feladatokról szólva a megbízott parancsnok kiemelte: a 2011-es statisztikai adatokat látva felkészültek arra, hogy a tüzszerész-tevékenység továbbra is tömegmunka lesz. Természetesen ennek idén is szeretnének megfelelni, akárcsak a missziós feladatoknak.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |