Szentgyörgyi Dezső egyedülálló példája volt a lovagiasságnak – mondta Berec Zoltán ezredes, a kecskeméti repülőbázis törzsfőnöke augusztus 28-án a budapesti Farkasréti temetőben a Magyar Királyi Honvédség egykori vadászpilótájának sírjánál, tragikus halálának negyvenegyedik évfordulóján.
„Szentgyörgyi Dezső a Magyar Királyi Honvédség legeredményesebb pilótája volt, amihez legkevésbé sem volt köze a szerencsének. Egyedülálló példája volt ő a lovagiasságnak. Az ég lovagja volt. Mindig azt mondta: «Nem az embert öljük, a gépet lőjük!” – fogalmazott emlékezőbeszédében Berec Zoltán ezredes.Az egykori vadászpilóta nevét viselő katonai alakulat, a kecskeméti székhelyü MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis törzsfőnöke hozzátette: céltudatos és a nemes küzdelem iránt vágyó ember volt, aki sokat hangoztatta, hogy „tétovázva, habozva csak veszíthetünk”. E gondolat vezette életét.
„Negyvenegy évvel ezelőtt, 1971. augusztus 28-án, már személyszállító pilótaként, Koppenhágában érte a tragikus vég. Gépe leszállás közben egy rendkívül ritka és súlyos légköri jelenségbe keveredett, amely folyamatosan nyomta őket a föld felé. Szemtanúk állítása szerint a személyzet hősiesen igyekezett kikerülni az őket sújtó szélnyírásból, ezzel megmentve az utasaikat és gépüket. Ám magasságukat és sebességüket vesztve tehetetlenül lezuhantak. A balesetről szóló jelentés egyértelmüen kizárja az emberi hiba lehetőségét” – mondta Berec ezredes. Az egykori vadászpilótára katonai tiszteletadással emlékeztek sírjánál, a Farkasréti temetőben. Az emlékezés virágait elhelyezte özvegye, Szentgyörgyi Dezsőné, Tünde asszony, Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke, Asztalos István alezredes, a Puma-század parancsnoka és a kecskeméti repülőbázis számos vadászpilótája, valamint a Magyar Veterán Repülők Szövetségének tagjai is.
Galéria: „A Magyar Királyi Honvédség legeredményesebb pilótája”
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
Újabb két Leopard 2A7HU típusú harckocsi, illetve vezetői oktatójármű érkezett a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz a napokban – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Végéhez közeledik a Magyar Honvédség negyedik NATO Baltic Air Policing (BAP) missziója Litvániában, melynek eddigi eredményeiről, tapasztalatairól egy média nap keretein belül kaphattak egy kis ízelítőt a helyszínre érkező sajtósok, spotterek, bloggerek. Helyszíni beszámolónkat mutatjuk most Olvasóinknak!