Helikopterrel érkezett a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra 2012. november 14-én, Ljubisa Dikociæ altábornagy, a szerb haderő vezérkari főnöke, Böröndi Gábor dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka, valamint a két ország katonai vezetőiből álló delegáció.
A látogatás apropóját az szolgáltatta, hogy Szerbia Magyarország egyik kiemelten fontos stratégiai partnere. A két nemzet katonái éves szinten vesznek részt közös gyakorlatokon, amelyeknek célja, egymás müveleti eljárásainak megismerése illetőleg az együttmüködés fejlesztése.
A delegációt Kilián Nándor dandártábornok úr, a bázis parancsnoka fogadta, majd a program első részében parancsnoki tájékoztató hangzott el. Ennek keretében a delegáció tagjai betekintést nyertek a bázis tevékenységébe, felépítésébe, szerepvállalásaiba valamint tájékozódtak a Gripen képességeiről illetőleg a készenléti szolgálat munkájáról.
Ezt követően a vendégek statikus bemutató keretében ismerhették meg testközelből a JAS-39 Gripen vadászrepülőgépet valamint a már hadrendből kivont MiG-29-es és L-39-es repülőgépeket. A folytatásban a JAS-39 Gripen dinamikus bemutatója következett.
A látogatók bepillantást nyertek továbbá a pilóták munkájába, megtekintették magassági felszerelésüket valamint a Gripen szimulátort.
Szöveg: Tóth Róbert hadnagy
Fotó: Kaszab Tibor százados
Galéria: Szerb Vezérkari Főnöki látogatás az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
Újabb két Leopard 2A7HU típusú harckocsi, illetve vezetői oktatójármű érkezett a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz a napokban – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Az elmúlt években hétszeresére emelkedett a Skandináv térségbe utazók száma a Wizz Air budapesti járatain. A légitársaság utasai közül nemcsak itthonról, de Európa minden pontjáról egyre többen választják a nyári menetrendi időszakban a hűvösebb országokat.