Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága június 7-én, szerdán tartott ülésén kinevezése előtt meghallgatta, és honvédelmi miniszternek ajánlotta – 9 igen, 7 nem szavazattal, továbbá 1 tartózkodással – Szekeres Imre miniszterjelöltet. A bizottság első nyilvános ülésén Lázár János elnök előbb ügyrendi kérdésekről tájékoztatta a jelenlevőket, majd ezt követően mutatkozott be és ismertette elképzeléseit a miniszterjelölt, aki végezetül választ adott a képviselők honvédelmet érintő kérdéseire is.
– Felelősségteljes kihívásnak tekintem a honvédelmi miniszteri beosztást, amit úgy fogok fel, mint egy menedzseri, szervezési feladatot, amelyben miniszterként a szervezet müködtetése lesz a teendőm, hiszen a szaktudás a tárcán belül van, s erre támaszkodni kívánok – kezdte elképzeléseinek ismertetését Szekeres Imre, majd így folytatta: a Honvédelmi Minisztérium müködtetése, képviselete, valamint a stratégia alkotása lesz legfontosabb feladatom. Hozzátette: fontos érdekeket kíván képviselni a politikában és a kormányban, azokat az érdekeket, amelyeket a tárcánál fogalmaznak meg.

A továbbiakban a miniszterjelölt szólt a tárca és a Magyar Honvédség müködtetéséből eredő, valamint személyes célkitüzéseiről is. Így mindhárom feladatot a szakemberek segítségével, velük szoros együttmüködésben, bennük bízva szeretné sikeresen megoldani. Kiemelt célként fogalmazta meg az önkéntes haderő beillesztését egy modern állam, társadalom és piacgazdaság viszonyai közé, amelynek tartozéka a honvédelmi tárca korszerüsítése is.

A professzionális haderőépítés szükségességének nevezte a további szerkezeti és müködési módosítás végrehajtását. Ezek között említette többek között a Honvédelmi Minisztérium szervezetének integráltabb és takarékosabb müködtetését, a hatékonyabb feladatmegoldást (létszámcsökkentés 650 főről 500 főre), az objektumok összevonását, egy kiemelt épület – a Balaton utcai – megtartását, valamint a szervezeti és irányítási mód megjelenítését (rövid határidőn belül) az új szervezeti és müködési szabályzatban. A fejlesztések ütemét – nemzeti céljainkat, szövetségesi vállalásainkat – a magyar gazdaság teljesítményére építve, s azzal összhangban kívánja érvényesíteni.

Képviselői kérdésekre válaszolva Szekeres Imre megerősítette, hogy a honvédelem kérdését össznemzeti ügynek tekinti. Bár nem volt katona, a honvédelmi politika megvalósításában korábban is közremüködött, így a NATO-csatlakozási tárgyalások előkészítésében valamint a tárcához kapcsolódó költségvetési kérdések kidolgozásában. Kisebb létszámú, de jól szervezett minisztériumot kíván müködtetni, és kiküszöbölni a háttérintézményeknél meglévő párhuzamosságokat.
A nemzetközi szerepvállalást érintő kérdésekben a Magyar Köztársaság teljesíti vállalásait és továbbra is elfogadható aránynak tekinti az egy időben külföldön szolgálatot teljesítők 1000 fős létszámhatárát. A központi honvédkórház beruházása tovább folytatódik és a munkálatok határidőre befejeződnek, a tábori püspökségek szolgálatára pedig továbbra is számít.

A honvédelmi miniszterjelölt végezetül határidőkhöz kapcsolva összegezte a legfontosabb teendők végrehajtását. Így június 30-ig kerül sor a tárca szervezeti egységének korszerüsítésére, a vezető beosztások párhuzamosságainak megszüntetésére és az új állománytábla kialakítására. Július 31. a határideje a szervezeti és müködési szabályzat elkészítésének és jóváhagyásának. Szeptember 30-ig kell végrehajtani a tárca gazdasági társaságainak átalakítását, valamint december 31-ig a költségvetési szervek és intézmények felülvizsgálatát és a hosszú távú feladatok meghatározását.