Ünnepélyes keretek között június 2-án került sor a HM Térképészeti Kht. első térképbemutató pontjának avatására, melyet Buga László mérnők ezredes, ügyvezető igazgató adott át az érdeklődők számára. A győri József Attila Művelődési Házban együttműködési megállapodás keretében létrehozott kiállításon a társaság térképészeti termékeinek különlegességei láthatóak, ahol az érdeklődők ízelítőt kaphatnak a térképek műszaki, tartalmi, formai és időbeni sokszínűségéről egyaránt. A közel 100 éves magyar katonai térképészet termékei még soha nem voltak ilyen könnyen elérhetőek a nagyközönség számára.
A HM Térképészeti Kht. célja termékeinek minél szélesebb körü bemutatása és megismertetése, hiszen prof. dr. Klinghammer István akadémikus szavaival élve „A földrajz térbeni történelem, a történelem időbeni földrajz és mindkettő közös nyelve a térkép.” Az emberré válás folyamatában fontos kulturális ismeretterjesztő szereppel bír a környezet és a világ megismerése. A kiállított térképek a történelem különböző időszakainak világképét és technikai ismereteit, tudását mutatják be. Helyet kapott XVII. századból származó fakszimile világ- és Európa térkép, amely mellett jól megfér korunk mítoszoktól mentes, precíz világábrázolása, ezzel is szemléltetve minden odalátogatónak a térképmüvek fejlődéstörténetét.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |