Tíz gigantikus fegyver, amely ócskavasként végezte

Az egér, amely valójában elefánt volt

A Maus névre keresztelt páncélos kétségkívül a második világháború legnehezebb konstrukciója volt. A jól megtermett harckocsit a monumentális fegyverek iránt rajongó Hitler álmodta meg, akinek egy átlőhetetlen páncélt viselő és minden ellenséget elpusztító löveget hordozó fegyver lebegett a szeme előtt. A lehetetlen követeléseknek többek között a kiváló mérnök, Ferdinand Porsche igyekezett megfelelni, miközben a Führer újabbnál újabb ötleteivel nehezítette a munkát. A végeredmény egy száztonnás, tíz méter hosszú, közel négy méter magas páncélszörny lett, melynek frontpáncélját gyakorlatilag lehetetlen volt átütni, százhuszonnyolc és hetvenöt milliméteres lövegei segítségével pedig háromezer-ötszáz méterről képes volt megsemmisíteni bármely ellenséges tankot. A problémát azonban irdatlan súlya jelentette: a mérnökök még az eredetileg repülőgépek számára kifejlesztett, módosított Daimler-Benz MB 509 motor segítségével sem tudták a kellő mozgékonyságot elérni, nem beszélve arról, hogy a méretes „egér” falta az üzemanyagot, aminek a Harmadik Birodalom akkoriban már igencsak híján volt. A monstrum sohasem jutott el a harcoló alakulatokhoz, prototípusait pedig − mivel vontatásuk lehetetlen lett volna − felrobbantották.

A Maus névre keresztelt páncélos kétségkívül a második világháború legnehezebb konstrukciója volt

Nehéz Gusztáv, a legnagyobb vasúti ágyú

Az eredetileg Dora névre hallgató nyolcvan centiméteres vasúti ágyú megérdemelten kapta a már említett becenevét, hiszen ez volt minden idők legnagyobb és legnehezebb tüzérségi fegyvere. A monstrum története 1935-ben, a Krupp-gyárban kezdődött, ahol a mérnökök egy ütőképes, nagy ürméretü vasúti fegyvert kezdtek tervezni. Hitler természetesen el volt ragadtatva a rekordnagyságú ágyútól, melynek hossza kis híján a negyven métert is elérte, magassága pedig több mint tizenegy méter volt. Az emeletes házak méretével vetekedő fegyver legnagyobb problémáját elképesztő, négyszáz tonnás tömege jelentette. Az ágyút nyolc vasúti kocsin lehetett szállítani, két darab ezer lóerős dízelmozdony segítségével. Elsütéséhez háromszázötven ember összehangolt munkájára volt szükség, a teljes személyzete pedig csaknem négyezer főből állt. A hatalmas ágyú nem váltotta be a hozzá füzött reményeket, bizonyítottan mindössze egyszer vetették be Szevasztopol ostrománál. 

Az emeletes házak méretével vetekedő fegyver legnagyobb problémáját elképesztő, négyszáz tonnás tömege jelentette

Spruce Goose, a túlméretezett liba

Amerikában is születtek túlméretezett, de haszontalan jármüvek. Bizonyítja ezt a Hughes H–4 Hercules nehéz teherszállító repülőgép prototípusa, melyet a híres és különc milliárdos, Howard Hughes álmodott meg. Ez volt a valaha megépült legnagyobb repülőcsónak és a legnagyobb fesztávolságú repülőgép, melyet óriási mérete miatt négy darabban készítettek el, majd az összerakása után építették köré a hangárt. Meghajtásáról nyolc darab hatalmas, huszonnyolc hengeres, négykoszorús Pratt & Whitney gyártmányú csillagmotor gondoskodott, melyek egyenként háromezer lóerős teljesítményt produkáltak. Az óriásgép egyszerre hétszázötven katonát vagy két Sherman tankot tudott volna szállítani, mégsem aratott sikert, mivel olyan sokáig tervezték, hogy közben véget ért a második világháború, beköszöntött a jetkorszak, a monstrum pedig első és egyben utolsó felszállásán mindössze huszonegy méteres magasságba tudott csak emelkedni. A Spruce Goose-t azóta csak a filmekben láthatjuk repülni. 

Az óriásgép egyszerre hétszázötven katonát vagy két Sherman tankot tudott volna szállítani

A legendás szovjet óriás

Számos hamis kép kering róla az interneten, de a valóságban is létezett és csakugyan hatalmas volt a Kalinin−7 nevü orosz óriásbombázó. Az 1930-as években a szovjet hadsereg vezetésében merült fel az igény egy óriás repülőgép építésére. Az akkori katonai és polgári légi fölény megszerzése volt a cél. Ekkor született meg Konsztyantyin Kalinin repülőgép-tervező fejében a Kalinin−7, egy óriási, elliptikus szárnyú repülőgép ötlete. A tervezői koncepció a „mindent a szárny” elvre épült, a repülő szárnyfesztávolsága elérte az impozáns ötvenhárom métert, felülete pedig négyszázötvenkét négyzetméter volt. Az óriásgép első repülésére 1933 augusztusában került sor, ám a tesztek során hiba lépett fel és a gép lezuhant. A katasztrófa gátat vetett a konstrukció további fejlesztésének, tervezője, Kalinin pedig áldozatául esett a sztálini tisztogatásoknak, így a nagyszabású projektből nem lett semmi.

A repülő szárnyfesztávolsága elérte az impozáns ötvenhárom métert

Az ágyú, melyet soha nem sütöttek el

Impozáns méretü fegyverek már a kora újkorban is készültek. A Cár-ágyút 1586-ban készítette öntött bronzból Andrej Csohov moszkvai mester. A fegyvert, melynek csaknem hat méter hosszú, nyolcszázkilencven milliméter kaliberü csöve van, kőkartáccsal való tüzelésre szánták. A harmincnyolc tonnás ágyút, mely a maga korában nem kevés elrettentő erővel bírhatott, a Moszkva folyó egyik átkelőjének a védelmére tervezték használni, ám nincs hiteles adat arra nézve, hogy valaha is sikerült volna elsütni a hatalmas szerkezetet. A gazdagon díszített monstrum ma a Kreml egyik látványossága, az oroszok pedig azóta sem szoktak le arról, hogy propagandacélokból látványos, de hasznavehetetlen fegyverekkel álljanak elő.

Impozáns méretü fegyverek már a kora újkorban is készültek

Harckocsi óriás biciklikerekekkel 

Leginkább félkész babakocsira hasonlított az az orosz monstrum, melyet az első világháborús frontokra szántak tervezői, Nyikolaj Lebegyenko, Nyikolaj Zsukovszkij, Borisz Sztyecskin és Alekszandr Mikulin. A rendhagyó formájú harckocsi, mely már méretével és bizarr kinézetével is a frászt hozta volna az ellenségre − nem is beszélve az általa hordozott százhetven milliméteres hajóágyúról − azért kapott ilyen hatalmas kerekeket, mert tervezői bíztak benne, hogy ezzel nő a szerkezet árokáthidaló képessége. A gyenge motor miatt ebből nem lett semmi, viszont az (óriás) kerekek kitünő célponttá tették az ellenséges tüzérek számára. Ráadásul a rossz súlyelosztás miatt a hátsó kerekek lépten-nyomon elsüllyedtek a laza talajban, ahonnan az első kerekek sem tudták kimozdítani a lomha járgányt. Így korántsem meglepő, hogy az amúgy is konzervatív katonai vezetőket nem nyügözte le a formabontó konstrukció és mereven elzárkóztak a hadrendbe állítás gondolatától. A Cár-tanknak nevezett monstrum egyetlen megépült példányát végül elbontották.

A rendhagyó formájú harckocsi méretével és bizarr kinézetével a frászt hozta volna az ellenségre

A Bering-szoroson is át tudott volna kelni

Hidegháborús célok vezérelték a szovjet mérnököket, akik létrehozták az Ob−279 névre keresztelt, négy lánctalppal felszerelt harckocsit. A cél az volt, hogy a formabontó páncélos minden akadályon, adott esetben mocsáron is át tudjon kelni, sőt a tervek szerint akár a Bering-szoroson is, ahonnan közvetlen csapást mérhet az Egyesült Államokra. A nehéz harckocsit ezért kiváló páncélvédettséggel látták el, fő fegyverként pedig egy százharminc milliméteres löveget szereltek bele. Keveset tudunk arról, hogy miért nem állították rendszerbe, valószínüleg a kor technikai színvonalán nem tudták kellően hatékonnyá tenni az újszerü futómüvet, így a harckocsi ma már csak múzeumban látható.

A Bering-szoroson is át tudott volna kelni

A Kaszpi-tenger szörnye

Az ekranoplán, más néven határfelület-repülőgép müködési elv tekintetében átmenetet képez a légpárnás hajó és a repülőgép között. A mérnökök már 1934-ben felfigyeltek a párnahatás jelenségére. Ezt használja ki az ekranoplán, amely így kis magasságban a felszín felett, nagy nyomású gázt juttatva szárnya és a felszín közé, képes aerodinamikai felhajtóerőt létrehozva a levegőben maradni. A szovjet mérnökök Hruscsov ösztönzésére ebben a kategóriában is létrehozták a legnagyobbat. A megbízott tervező, Rosztyiszláv Alekszejev repülőmérnök müve olyan nagyra sikerült, hogy az amerikai hírszerzés „Caspian Sea Monster”-nek, azaz „Kaszpi-tengeri Szörny"-nek nevezte el, s a mai napig a legnagyobb repülő tárgyak egyike. A furcsa szerkezetet 1963-ban kezdték el tervezni, és 1965-ben került vízre. A szörny százméteres hosszával és ötszázötven tonnás tömegével a maga korában kétszer nagyobbnak számított a legnagyobb repülőgépnél. Az ekranoplán nem bizonyult különösebben hasznosnak. Mivel a monstrumból csak egyetlen példány készült, egy 1980-as baleset, melyben a jármü darabjaira esett szét, a projekt sorsát is megpecsételte. 

A maga korában kétszer nagyobbnak számított a legnagyobb repülőgépnél

Máig a legnagyobb helikopter 

Miután a szovjet döntéshozók a fejükbe vették, hogy minden típusú harceszközből náluk kell megépíteni a legnagyobbat, nem meglepő, hogy a világ legnagyobb helikopterén is szovjet felségjel díszeleg. A hatvanas években fejlesztette ki a Mil tervezőiroda a Mi−12 szállítóhelikoptert, amely máig tartja a valaha épített legnagyobb müködőképes helikopter rekordját. A harminchét méteres monstrum, melyet nem kevesebb, mint négy gázturbina emelt a levegőbe, még egy szempontból csúcstartó: közel negyvenötezer kilós súlyt emelt fel kétezer-kétszázötvenöt méter magasra. Számos előnye ellenére a helikoptert fejlesztői túlságosan kockázatos konstrukciónak találták, ezért két példány megépítését követően a programot 1972-ben leállították. 

Túlságosan kockázatos konstrukciónak találták

A bombák cárja

Ahogyan névrokonait, a Cár-ágyút és a Cár-harckocsit, a valaha épített legnagyobb hatóerejü atomfegyvert, a cárról elnevezett hidrogénbombát sem vetették be soha harctéren. A méreteit és hatóerejét ismerve hozzátehetjük: szerencsére. Az Iván fedőnevü bombát 1955-ben kezdték fejleszteni a tudósok, akiket kezdettől fogva az a cél vezérelt, hogy megalkossák a világ legpusztítóbb fegyverét. Először száz megatonnás bombáról szóltak a tervek, ám a későbbiekben, hogy a radioaktív szennyezést csökkentsék, beérték egy ötven megatonnással is. Összehasonlításképpen, akkoriban az Amerikai Egyesült Államok által épített legnagyobb nukleáris fegyver, a B−41-es bomba hatóereje huszonöt megatonna, a legnagyobb felrobbantott amerikai atomfegyver, a Castle Bravo hatóereje pedig tizenöt megatonna volt. A Cár-bomba tömege huszonhét tonna, hossza nyolc méter, legnagyobb átmérője pedig két méter volt. A hatalmas súly miatt maga a fékezőernyő is nyolcszáz kilót nyomott, a méretek miatt pedig a szállítására alkalmas Tu−95-ös bombázót is át kellett alakítani. A hatalmas fegyverrel végeztek ugyan kísérleti robbantást, de hadrendbe soha nem állították. Szerepe elsősorban a Szovjetunió nukleáris képességeinek demonstrálása volt a hidegháború alatt, főként annak csúcspontján, az 1960-as évek elején. 

A hatalmas fegyverrel végeztek ugyan kísérleti robbantást, de hadrendbe soha nem állították