2023. 11. 29. szerda
Taksony
: 378 Ft   : 345 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tíz fegyver, amellyel a jövő háborúit fogják vívni

Art of WAR  |  2014. 06. 03., 10:39

Halálsugarak, lézerek, fotontorpedók − ismerősen hangzanak, évekkel, évtizedekkel ezelőtt hallhattunk ezekről a távoli jövőt bemutató tudományos-fantasztikus filmekben. Ám egy jó sci-fi mindig a valóságban gyökerezik. Ezt bizonyítja, hogy a fantázia szülte fegyverek közül ma már nem egy a tesztfázisba is eljutott. Következzen tíz olyan fegyver, amelyet eddig csak a moziban láthattunk −  természetesen a megszokott szubjektív szempontok alapján válogatva.

Minden Bombák Atyja

Már a neve is félelmetes annak az orosz bombának, melyet a közelmúltban kezdtek el fejleszteni, és a jól csengő Father of All Bombs, azaz Minden Bombák Atyja nevet kapta. A hatalmas olaj-levegő bombát, amely már a tesztfázisba is eljutott, a légierő kapja majd. A próbák során egy Tu−160 „Blackjack" szuperszonikus nehézbombázó vitte a gigantikus bombát a kísérleti terület fölé, ahol az egy hatalmas robbanás után a célpontnak használt négyemeletes épületet szó szerint a földdel tette egyenlővé. A katonai szakértők úgy vélik, ez lesz a világ legnagyobb nem nukleáris robbanószerkezete. A gigantikus fegyver az olaj-levegő bombák, más néven aeroszolbombák csoportjába tartozik, melyek általában két szakaszban robbannak fel: először egy kis robbanás szétpermetezi a bombában tárolt üzemanyagot, így létrehoz egy robbanóanyag-felhőt, majd begyújtja azt, így fejtve ki teljes rombolóhatását. 

Tu-160

A próbák során egy Tu-160 „Blackjack" szuperszonikus nehézbombázó vitte a gigantikus bombát a kísérleti terület fölé 

Minden Bombák Anyja

Nemcsak apjuk, anyjuk is van a bombáknak, legalábbis a „becenevük” alapján. A bombák anyját az Egyesült Államokban készítették, nevének rövidített változata MOAB, amely a Massive Ordnance Air Burst rövidítése − innen származik a Mother Of All Bombs, vagyis Minden Bombák Anyja elnevezés is. Ezt a bombát speciális MC−130 repülőgépekről dobják le és a levegőben robbantják fel. Müholdas irányítású, amivel igen pontosan lehet célba juttatni nagy magasságról is, jóval a csöves légelhárító fegyverek hatótávolságán kívülről. Áramvonalas kialakítású, és vezérsíkokkal is felszerelték. Hatóanyagáról különböző tudósítások jelentek meg. Egyesek szerint ammónium-nitrát és alumíniumpor keveréke, mások szerint annál erősebb robbanóanyag, ismét más források szerint valamilyen aeroszol. Hatóereje mindenesetre kétszáz méteres körzetben elegendő tankok és felszíni megerősített fedezékek megsemmisítésére, s természetesen nagy területen halálos az élőerőre. Robbanásakor száraz időben a felfelé húzó, majd szétterülő égéstermék atomrobbanáshoz hasonló gombafelhőt hoz létre. Hanghatása is ahhoz hasonló, az amerikaiak azt remélik, hogy az ellenséges katonák már a hírére megadják magukat.

Minden Bombák Anyja

Az amerikaiak azt remélik, hogy az ellenséges katonák már a hírére megadják magukat 

Életre kelt fantázia - a lézerfegyver

A korai sci-fik népszerü fegyverei voltak a lézersugarakkal tüzelő pisztolyok/puskák, nem beszélve az örök kedvencről, a lézerkardról. Az Egyesült Államok légiereje pedig már csak karnyújtásra van attól, hogy egy valódi, müködő és hatékony légi lézerfegyverrel, vagyis ABL-lel (Airborne Laser) lássa el állományát, amelyet a szakértők rendkívül ígéretes konstrukciónak vélnek. Közel egy évtizedes fejlesztés után már a próbaköröknél tartanak a technikusok. Az ABL-rendszert ballisztikus rakéták megsemmisítésére tervezték egy sok megawattos lézersugár segítségével, ami a fény sebességével szel át nagy távolságokat. A nagy energiájú sugár, ami nagyjából egy kosárlabda átmérőjével rendelkezik, addig hevíti a rakéta falát, amíg az szerkezetileg meg nem hibásodik és visszazuhan a földre. Ideális esetben a rakétát kilövő területén landol. Az igencsak méretes fegyvert egy átalakított Boeing 747−400F hordozza, melyben helyet kapott egy nagy energiájú oxigén-jód kémiai lézer, egy kifinomult sugárirányító rendszer „deformálható” tükrökkel, amik pontos célzást és tüzelést tesznek lehetővé a légköri zavarokon keresztül is, valamint egy hadmüveleti központ, ahol folyamatosan nyomon követik és meghatározzák a lehetséges célpontokat. A gyártó szerint ez a nem mindennapi fegyver egyetlen feltöltéssel akár negyven rakétát is képes lesz megsemmisíteni. 

lézerfegyver

Az ABL-rendszert ballisztikus rakéták és repülőgépek megsemmisítésére tervezték 

Bárhol, bármikor lecsaphat… 

A Pentagon nem kisebb célt tüzött ki a tervezők elé, mint létrehozni egy olyan hiperszonikus robotrepülőgépet, amely az USA területéről indítva két óra alatt a Föld bármely pontjára csapást mérhet. Az elvárások alapján a robotrepülőnek fel kell tudni szállnia bármelyik hagyományos kifutópályáról, ötezer-ötszáz kilogrammnyi hasznos terhet, azaz bombákat vagy rakétákat juttatva célba. Ez a képesség felszabadítaná az Egyesült Államokat az előretolt támaszpontoktól való függéstől, képessé téve arra, hogy azonnal és döntő mértékben reagáljon a destabilizációra vagy az ellenséges országok és a terrorszervezetek fenyegetést jelentő akcióira − fogalmazták meg a katonai szakértők. A Fejlett Védelmi Kutatások Ügynöksége, a DARPA mérnökei azt jósolják, húsz évet vesz igénybe a hiperszonikus cirkálóeszköz technológiájának kifejlesztése, ami több mint tizennégyezer kilométeres távra lenne képes eljuttatni a hadianyagokat. 

hiperszonikus robotrepülőgép

Az USA területéről indítva két óra alatt a Föld bármely pontjára csapást mérhet 

Forradalmasítani fogja a hadviselést a gammasugár-fegyver

A gamma-sugárról sokunknak a Hulk címü film jut eszünkbe, amelynek főhősét egy kísérlet során súlyos gamma-sugárzás éri, ami miatt különös változáson megy keresztül. Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma nem akar szörnyeket teremteni, katonai célokból érdeklődik a pusztító gamma-sugár iránt. A nagyfrekvenciájú elektromágneses hullámok fegyverként való alkalmazásának lehetőségét akkor fedezték fel, amikor amerikai tudósok mesterségesen indították el a hafnium bomlását röntgensugarakkal. A kísérlet során hatvanszor annyi energiát nyertek, mint amennyit felhasználtak, és a védelmi minisztérium sietett „megvenni az ötletet”. A fegyver bizonyos elemek atommagjának energiakibocsátását stimulálja, azonban nem alkalmaz maghasadást vagy fúziót. Az energia, amit gamma-sugárzás formájában bocsát ki, erejét tekintve több ezerszerese a hagyományos kémiai robbanóanyagokénak. 

gammasugár-fegyver

A gamma-sugárzás formájában kibocsájtott energia erejét tekintve több ezerszerese a hagyományos kémiai robbanóanyagokénak 

Mesterséges villámcsapás

„Mézerek” gyakran tünnek fel a sci-fi irodalomban és filmekben. Ezek általában nem is hasonlítanak a valóságban fejlesztett eszközökhöz, és sokan kétségbe vonták, hogy bármikor is elő lehet állítani müködőképes mikrohullámfegyvert. Erre cáfolt rá az amerikai hadsereg, hiszen már két ilyen fegyvert is sikerült megalkotnia. A légierő által fejlesztett Active Denial System fejlesztését a kilencvenes évek közepén kezdték. E fegyvert „fájdalomsugár”-nak is nevezik, hatása miatt. Az eszköz egy milliméter vastagságú, kilencvenöt gigaherz frekvenciájú, erős elektromágneses hullámot bocsát ki a célpont felé, aminek hatására az ember bőrében lévő vízmolekulák hőmérséklete megnő. Emiatt a sértett úgy érzi, mintha égetné valami, de nem szenved égési sérüléseket, így e fegyver a jövőben tömegoszlatások ideális eszköze lehet. 

A második a Vigilant Eagle rakétavédelmi fegyver, amely elvileg képes megvédeni a légi jármüveket a földről indított rakétákkal szemben. Az amerikai hadsereg berkein belül kísérleteznek még az úgynevezett E-bombával is, mely becsapódásakor azonnal és csupán pár pillanat erejéig, erős energiaimpulzust bocsát ki, melynek segítségével komoly csapás mérhető az ellenség elektronikai eszközeire. Elsősorban a légi jármüről indítható cirkáló-, valamint a haditengerészet Tomahawk rakétáira terveztek ilyen robbanófejeket. 

mesterséges villámcsapás

A jövőben tömegoszlatások ideális eszköze lehet 

Megépíthetik Tesla híres végítélet-fegyverét

Sokan úgy vélik, hogy Tesla egyik feledésbe merült fegyvere valójában egy részecskegyorsító volt. A tudományos-fantasztikus filmekben ezek a fegyverek pillanatok alatt felgyorsítják a részecskéket fénysebességre, és szédítő gyorsasággal képesek tüzelni. Valóságban ezek nem így müködnek. Bár kétségtelen, hogy lehetséges ilyen fegyverek építése, azok semmiképp sem olyanok, mint például az Enterprise fegyverei. A részecskesugár-fegyverek egy ultramagas energiájú atomokból vagy elektronokból álló sugarat „lőnek ki”, amely elpusztítja vagy megrongálja a célpontot azáltal, hogy szétrombolja annak atomi vagy molekuláris szerkezetét. Egyes változatok megvalósíthatóak, míg mások csupán a fantázia világába tartoznak. A hidegháborúban mind az oroszok, mind az amerikaiak komolyan foglalkoztak a részecskesugár katonai felhasználási lehetőségeivel. Jelenleg az amerikai hadsereg mérnökei a lézer- és részecskesugár-fegyverekre fordítanak különös figyelmet, igaz, az utóbbiak esetében a valódi áttörés még várat magára. A részecskesugarakat jelenleg az élet több területén is alkalmazzák, egyes katonai kutatók már most úgy beszélnek a fegyverekről, mint a lézerek utódairól. 

részecskesugár-fegyver

Ez a részecskesugár-fegyver a fantázia szüleménye, a valóságban az áttörés még várat magára

Elektromágneses ágyút épít a haditengerészet

Az amerikai haditengerészet már évtizedek óta fejleszti saját elektromágneses, azaz railgun-megoldását. A munka egy évszázados ötletre épül, amely számos előnyt kínál a hagyományos fegyverekkel szemben. Ezek között az alacsonyabb költség és a nagyobb hatékonyság is szerepel, de természetesen a fokozott tüzerő sem elhanyagolható tényező. A railgun elektromágneses impulzusokkal gyorsítja fel a vezetőanyagból készült lövedéket, amely súlya, valamint kiemelkedően nagy sebessége miatt a megszokottnál jóval pusztítóbb rombolást vihet véghez. Itt a rakétákhoz fogható sebességeket érhetnek el, akár a hangsebesség hétszeresét is túllépve, ám a költségek terén szinte össze sem hasonlítható a két fegyver, elsősorban amiatt, hogy utóbbinál tömör lövedéket használhatnak. A tervek szerint kétszáz kilométeres távolságra röpítheti lövedékét, percenként akár tíz lövést adva le. A rendelkezésre álló példányokat egyelőre a szárazföldön, Virginia államban tesztelik, az első éleslövészetet pedig 2016-ra tervezik.  

Elektromágneses ágyú

A railgun elektromágneses impulzusokkal gyorsítja fel a vezető anyagból készült lövedéket 

Robotok vívják majd a jövő háborúit?

Bár vannak, akik humanitárius szempontból katasztrófának tartják, a tervezők folyamatosan fejlesztik azokat az automatizált fegyvereket, melyek a jövőben akár a hús-vér katonákat is felválthatják. A technológia részben már létezik, bár egyelőre − talán hozzátehetjük, hogy szerencsére − a robotok csak emberi parancsra képesek kiválasztani és megtámadni a célpontjukat. Automatizált fegyverekkel jelenleg több ország, köztük az Egyesült Államok, Kína, India, Izrael, Dél-Korea és az Egyesült Királyság hadserege is rendelkezik. A robotok némelyike meglehetősen bizarr látványt nyújt, és egészen különleges képességei vannak. Az amerikai hadsereg számára fejlesztett ChemBot vékony nyílásokon, apró falrepedéseken is keresztül tud hatolni, mindehhez pedig egy olyan technológiát használ, amelynek révén képes a szilárd és a félfolyékony állapotok között váltogatni formáját úgy, hogy felülete közben alig változik. A homoki bolha nevü robot, amelyet Afganisztánban tesztelt az amerikai hadsereg, már kilenc méterre vagy akár egy háztetőre is képes felugrani. 

automatizált fegyver

Az automatizált fegyverek a jövőben akár a hús-vér katonákat is felválthatják 

Csapás az ürből

Földi csapásmérést tenne lehetővé az „Isten nyilai" fedőnevü program, melynek keretében hatalmas mühold állna Föld körüli pályára és féltonnás, irányított bombákat tudna dobni egy-két órán belül bárhová. A százkilós rudakat tartalmazó mühold sokaknak a Halálcsillagot juttatja eszébe, ám a világür katonai felhasználását korlátozó egyezmények és a horribilis költségek miatt mindmáig csak a terve létezik. A gigantikus ürfegyver nehézfémből készült, robbanófej nélküli „ürdárdákkal" tudna támadni, melyek óránként több mint tizenegyezer kilométer sebességgel csapódnának be, hatásuk pedig egy kisebb nukleáris fegyveréhez hasonlítana. 

mühold

A hatalmas mühold féltonnás, irányított bombákat tudna dobni egy-két órán belül bárhová 

Tíz gigantikus fegyver, amely ócskavasként végezte 

Kovács Dániel

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
2023-10-09 12:00:02
Magyar-román légi kutató-mentő gyakorlaton vettek részt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár katonái. A 2002. október 17-én Aradon megkötött kétoldalú megállapodás alapján évente megrendezett kutató-mentő gyakorlat célja a békeidőszakban bajba jutott katonai légijármű-személyzetek felkutatása és mentése.
2023-10-06 10:14:31
Jövőbemutató, életmentésre alkalmas technológiát mutattak be a 4iG Csoport tagvállalatai – a Vodafone Magyarország és a Rotors & Cams – október 3-án, a Balatonon. A drónos vízimentést az Internet Hungary-n, Magyarország egyik legfontosabb szakmai konferenciáján szemléltették.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 11. 29., 16:38
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 29., 13:32
Az Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens 17. váltása közös lövészeten vett részt észt partnereivel november 24-én az Erbil melletti „Satur Areal Gunnery” lőtéren. A közös lövészeten arra is lehetőség volt, hogy a magyar és észt katonák kölcsönösen megismerjék és kipróbálják a két nemzet haderejében rendszeresített lőfegyvereket.
2023. 11. 28., 10:50
Akkreditációs látogatás keretén belül fogadta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az új olasz véderő, valamint az új görög véderő-, katonai és légügyi attasét.
2023. 11. 24., 10:45
Delegáció élén Párizsba látogatott dr. Sticz László vezérőrnagy, az Európai Unió EUFOR ALTHEA műveletének következő parancsnoka november 20-án. A látogatás célja a bosznia-hercegovinai francia szerepvállalás és a francia-bosnyák kapcsolatok részleteiben történő megismerése volt.

  JETfly Magazin

A korábban bejelentett 95 darab új Boeing és 15 darab új Airbus repülőgép beszerzésével az Emirates légiflottája 310 szélestörzsű repülőgéppel bővül az elkövetkező években. A flotta kiszolgálására új, hipermodern műszaki bázist is épít a légitársaság.