2025. 07. 13.
Jenő
: 400 Ft   : 342 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Roma fiatalok pályára irányító tábora

Art of WAR  |  2006. 07. 07., 08:21

A Honvédelmi Minisztérium romaügyi referatúrája szervezésében az idén mintegy 40 roma fiatal vehet részt úgynevezett pályára irányító táborban, Táborfalván. A július 5–13. között zajló rendezvény szerdai megnyitóján Palásti Ferenc dandártábornok, a HM Személyzeti Főosztály vezetője és Szabó István mérnök ezredes, a tábor ellátásáért felelős MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár napokban kinevezett parancsnoka látogatta meg a tábor lakóit. Köszöntőjében Palásti tábornok kiemelte: a tábor részben szórakozás, részben komoly munka, amelynek keretében a 17–21 év közötti fiatalok belekóstolhatnak a katonaélet mindennapjaiba.

Jóni Tibor alezredes, a honvédelmi tárca romaügyi referense elmondta, hogy a roma fiatalok számára a szerződéses katonai szolgálat remek kiemelkedési lehetőséget biztosít. A tábor első napján a résztvevők elfoglalták körleteiket, megkapták egyenruhájukat, és megismerkedtek az alapvető alaki katonai szabályokkal is. A rendezvény csúcspontjaként a fiatalok a jövő hét elején kétnapos túlélőversenyen vesznek részt.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
2024-06-20 15:28:26
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
2024-05-28 13:25:58
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
2024-05-24 10:15:38
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

  NÉPSZERŰ HÍREK