Furcsa fejlemények figyelhetők meg a palesztin fegyveresek ruházkodási szokásaiban. Egyre gyakrabban figyelhető meg ugyanis, hogy olyan egyenruhában hajtják végre akcióikat, amely kísértetiesen hasonlít, vagy akár teljesen azonos az USA hadserege által Irakban használttal. Közismert, hogy a palesztinok nem tartoznak az USA lázas támogatói közé, elsősorban az Izraelnek nyújtott, lassan már emberöltőt betöltő feltétlen támogatásuk és az iraki háború miatt.
Bár a jelenség pontos (pszichológiai) oka egyelőre ismeretlen, sok katonai elemzőnek a Szuchomlinov-jelenség jut eszébe. A jelenség a nevét Vlagyimir Alekszandrovics Szuchomlinov orosz hadügyminiszterről kapta, aki az első világégés kezdetén 1915-ig töltötte be tisztségét. A miniszter állítólag kiválóan mutatott a gazdagon díszített egyenruhájában, s a hadsereg egy részét, elsősorban a tiszteket, tetszetős egyenruhába bújtatta. Ugyanakkor a világháború első éve katasztrofális eredményeket hozott a cári Oroszország számára, ami a miniszter bársonyszékébe került.
A történelem során szinte az összes jelentős kimenetelü háborúban azon országok csapatai diadalmaskodtak, amelyek rosszabbul voltak öltözve. Az időszámítás utáni népvándorlás során a barbár népek diadala Róma felett, a szakadt holland, többnyire zsoldoscsapatok spanyolok elleni győzelme, az angol polgárháború, az amerikai függetlenségi háború, a francia forradalom, a napóleoni háborúk, az amerikai polgárháború, az orosz forradalom, a vietnami és az afgán háború mind-mind alátámasztja ezt a feltételezést. Ezeket a háborúkat mind az a fél veszítette el, amelyik díszesebb egyenruhával rendelkezett.

A tálib harcosok sem éppen az eleganciájukról híresek...
A Szuchomlinov-jelenség olyan közös jellemzőt ír le, amely békeidőben alakul ki hadseregekben. Fegyveres fenyegetés hiányában a hadseregek inkább a megjelenésre fordítják figyelmüket, mintsem inkább továbbfejlesztenék taktikai felkészültségüket. Az előléptetéseknél is inkább azokat részesítik előnyben, akik közelebb állnak a tábornok eszményképéhez. Értelemszerüen azok, akik viszont komoly harctéri tapasztalattal rendelkeznek, ám fellépésük nem megnyerő, háttérbe szorulnak. Amint aztán kitört a háború, gyorsan kiderült, hogy a kinevezett vezetők közül sokan nem tudnak megfelelően teljesíteni, s leváltják őket azokra, akik meg tudják oldani a kívánt feladatot. A tanulság tehát, hogy nem a ruha teszi a katonát, még akkor is, ha a nyilvánosság nyilván az alapján tud a leginkább véleményt alkotni.