Az augusztus 2-án, szerdán, Táborfalván megtartott záró gyakorlattal befejeződött a Tartományi Újjáépítő Csoport (PRT) felkészítése. Az eseményen jelen volt dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, a tábornoki kar több tagja, köztük Győrössy Ferenc altábornagy, a szárazföldi erők parancsnoka, valamint Gyarmati István, a miniszter tanácsadója.
A gyakorlat során a katonák bemutatták a PRT általános müködését, a ténykedést a tábort ért támadás elhárítása során, valamint MEDEVAC hívását. A minisztérium és a vezérkar képviselői megszemlélték a katonák egyéni fegyverzetét és felszerelését, valamint technikai eszközeit is.

A gyakorlat végeztével a honvédelmi miniszter újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: Magyarországot fontos érdek füzi az afganisztáni újjáépítéshez, hiszen a terrorizmus, a nemzetközi fegyver- és kábítószer kereskedelem ellen ott kell felvenni a küzdelmet, ahol az keletkezik. Szekeres Imre továbbá szólt arról, hogy a Magyar Köztársaság az afganisztáni jelenlét mellett továbbra is a balkáni rendezésben érdekelt a leginkább – földrajzi, politikai és történelmi okok miatt. A Balkánon – tette hozzá a miniszter – a jövőben azonban nem nagyobb létszámú katonai jelenlét a cél, inkább egy zászlóalj szintü erő nemzeti vezetését vállalnánk. A PRT záró gyakorlatán látottakról úgy nyilatkozott, hogy személyesen is meggyőződött arról: a katonák teljes mértékben felkészültek feladataik ellátására.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Magyar Köztársaság kormányának 2115/2006 számú határozata alapján Magyarország átveszi Hollandiától az afganisztáni Baglan tartományban müködő Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) müködtetését. A Honvédelmi Minisztérium az Egészségügyi-, a Földmüvelésügyi-, az Oktatási-, a Külügy- és a Pénzügyminisztériummal, illetve számos civil szervezettel együttmüködve, a kancelláriaminiszter felügyeletével hajtja végre feladatait. A PRT fő feladatai közé tartozik Baglan tartomány infrastrukturális fejlesztési lehetőségeinek felkutatása; részvétel a biztonsági szektor reformjában, valamint az újjáépítési programokban; a régióban müködő kormányzati, nem kormányzati, illetve a nemzetközi szervezetek munkájának segítése; az újjáépítéshez szükséges biztonsági környezet létrehozásának elősegítése; együttmüködés a tartományban müködő nemzeti kormányzati és nem kormányzati, továbbá nemzetközi szervezetekkel.

A PRT október 1-ig – több lépcsőben – települ ki Afganisztánba, komplex feladatai azonban 2007. április 1-étől kerülnek teljesen magyar hatáskörbe. A kontingensben 29 alakulat katonái vesznek részt, akik közül már többen szolgáltak Afganisztánban. A magyar katonák a Pul-i-Khumriban található holland táborba költöznek be. A PRT parancsnoka Zsigmond Kálmán ezredes, az MH 25. Klapka György Könnyülövészdandár parancsnokhelyettese.
