2025. 05. 01. csütörtök
Fülöp, Jakab
: 405 Ft   : 356 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Szekeres Imre Afganisztánban

Art of WAR  |  2006. 09. 13., 17:59

Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke szeptember 13-án, szerdán megérkezett Afganisztánba, hogy tájékozódjon a Magyarország által fenntartandó tartományi újjáépítési csoport (PRT) munkájának előkészítéséről. A miniszter és kísérete több mint száz holland katonával együtt a holland légierő katonai gépével utazott Kabulba. Szekeres Imrét elkísérte útjára az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának öt tagja, valamint újságírók is. A miniszternek ez az első olyan külföldi utazása, amelyen magyar missziót látogat meg.

A csaknem nyolcórás repülőút az Egyesült Arab Emírségeken keresztül vezetett. A magyar delegációt szerdán reggel a kabuli repülőtéren magyar katonák fogadták. Mindenkire golyóálló mellényt és sisakot adtak, majd a küldöttséget a közép-ázsiai országban tevékenykedő nemzetközi biztonsági erő (ISAF) főhadiszállásra kísérték.

 A honvédelmi miniszter által vezetett delegáció programja során – a tervek szerint – találkozik Hamid Karzai afgán elnökkel, Rahim Vardak védelmi miniszterrel, David J. Richards altábornaggyal, a NATO-vezetésü biztonsági erők (ISAF) parancsnokával, valamint a NATO képviselőivel. Ezeknek a megbeszéléseknek az a célja, hogy felmérje a biztonsági helyzetet és tájékozódjon a teendőkről. Szekeres Imre (a holland védelmi miniszterrel közösen) megtekinti a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) táborhelyét, megismerkedik az ott szolgálatot teljesítő magyar katonák körülményeivel, valamint hivatalosan átveszi a tábort Hollandiától a Baglan tartományban lévő Pol-e-Kumriban. Itt aláírják majd azt a magyar-holland szándéknyilatkozatot, amely a PRT feladatainak október 1-jei átadás-átvételéről szól.

Mint ismert, a kormány június végén döntött arról, hogy Magyarország Hollandiától két évre átveszi a baglani tartományi újjáépítési csoport müködtetését. A PRT-vel kapcsolatos tényleges tevékenység jövő áprilisban indul a szükséges felkészülés és előkészületek után. Szekeres Imre múlt vasárnapi nyilatkozatában hangsúlyozta: látogatása során tájékozódni szeretne a magyar katonák elhelyezésének körülményeiről. Mint mondta, a magyar katonák külföldi szerepvállalása a terrorizmus és a kábítószer terjesztésének megállítása okán magyar nemzeti érdek is.

Az úgynevezett tartományi újjáépítési csoportok (Provincial Reconstruction Team – PRT) az Afganisztánban jelen lévő nemzetközi erők Kabulon kívüli jelenlétének szervezeti formái, céljuk a tartományok stabilizációjának és biztonságának erősítése, illetve a humanitárius tevékenység és újjáépítés feltételeinek megteremtése, koordinálása. A csoportokban civil és katonai erők együttesen vesznek részt. Magyarország 2003 óta vállal szerepet az afganisztáni müveletekben, az újjáépítési csoport vezetésével e szerepvállalást más, hatékonyabb formában folytatja. Az újjáépítési csoport vezetésének elvállalásával nem nő Afganisztánban sem a magyar katonák száma, sem a szerepvállalás költsége, viszont jelentősen növekszik Magyarország nemzetközi súlya és elismertsége a rendezést támogató szervezetekben, az ENSZ-ben, a NATO-ban és az Európai Unióban.

Közösen járőrözhetnek a magyar és az afgán katonák

A tervek szerint közösen járőrözhetnek majd a magyar és az afgán katonák az afganisztáni Baglan tartományban, ahol októbertől Magyarország veszi át a tartományi újjáépítési csoport vezetését Hollandiától – nyilatkozta dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter Halápi Zsoltnak az MTI különtudósítójának szerdán Kabulban. A miniszter minderről azután beszélt, hogy az afgán fővárosban találkozott az ország védelmi miniszterével, akivel egyebek között az újjáépítési csoport leendő feladatairól is beszélt.

Szekeres Imre és kísérete szerdán a NATO vezetésü nemzetközi biztonsági erők (ISAF) főparancsnokságán találkozott David Richards altábornaggyal, az ISAF parancsnokával, az ENSZ kihelyezett kirendeltségének parancsnokával, majd a nap folyamán Rahim Vardak afgán védelmi miniszter is fogadta hivatalában a magyar küldöttséget.

A magyar politikus ismertetése szerint az ősztől a helyszínen müködő magyar diplomáciai testület folyamatosan kapcsolatban lesz az ENSZ-szel, és információkat kap a szükséges segítségekről. Az ISAF parancsnokától Szekeres Imre tájékoztatást kapott a biztonsági helyzetről, valamint az Afganisztán déli részén folytatott katonai hadmüveletekről is. Külön tárgyaltak Baglan tartomány biztonsági helyzetéről is, amelyet Afganisztán legnyugodtabb tartományának tartanak. Szekeres Imre megállapodott arról, hogy közvetlen kapcsolat lesz a magyar alakulat és az ISAF kabuli müveleti központja között, hogy valós időben tudják figyelemmel kísérni a magyarok mozgásait. Megegyeztek az alakulat müködéséhez szükséges légi támogatás módozatairól is. A honvédelmi miniszter elmondta, a Kabulban állomásozó nemzetek parancsnokaitól sok új információt szereztek, amelyeket felhasználnak a magyar csapat biztonságának növeléséhez.

Szekeres Imre az afgán védelmi miniszterrel folytatott tárgyalásairól közölte, a miniszter „30 éve harcol, és azon vezetők egyike, aki már a legkorábbi időponttól kezdve Afganisztán függetlenségéért küzdött és nagyon komoly támogatottsága van az afgán társadalmon belül”. Az afgán miniszter megköszönte a Kabulban állomásozó magyar század kiváló tevékenységét – hangsúlyozta Szekeres Imre. A magyar politikus felajánlotta Afganisztán számára, hogy a Magyar Honvédség által már nem használt fegyvereket, lőszereket, esetleg harcjármüveket is átvehessenek. Ennek részleteiről a későbbiek során fognak megegyezni. Szekeres Imre hangsúlyozta, hogy az afgán nemzeti hadsereg és az afgán rendőrség tagjai is szoros kapcsolatban lesznek a magyar tartományi újjáépítési csoport katonáival. Baglan tartományban jelenleg mintegy ezer afgán rendőr dolgozik, az afgán nemzeti hadsereg pedig a tartomány méreteihez képest viszonylag csekély létszámmal, mintegy 120 katonával képviselteti magát.

Szekeres Imre kijelentette: ha a magyar és az afgán katonák közösen járőröznek, az nagyobb biztonságot jelent a magyarok számára is, hiszen ez a helyiek szemében pozitívabb képet fest a külföldi katonákról. Korábban egyébként a tartományban a hollandok is együtt járőröztek az afgánokkal. A miniszter közölte: egy nap is elég volt ahhoz, hogy érzékelje, milyen komoly feladat Afganisztánban katonai szolgálatot teljesíteni. Mint mondta, „az, hogy gépfegyverek vannak a konvojt kísérő terepjárókon és amikor fel kell venni a golyóálló mellényt és a sisakot az öltönyre, jelzi, hogy itt nagyon feszült a helyzet”.

A miniszter és kísérete a nap nagyobbik részét az ISAF táborában töltötte, ahol állománygyülésen találkozott a kabuli szolgálatukat hamarosan befejező magyar katonákkal is. A sportpályákkal, vetítőteremmel is felszerelt hatalmas táborban egy afgán bazársor is van, ahol a katonák a helyi szokásoknak megfelelően akár alkudhatnak is a szőnyegekre, sálakra, a különböző szuvenírekre és ékszerekre, vagy a híradástechnikai berendezésekre.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
2024-06-20 15:28:26
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
2024-05-28 13:25:58
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
2024-05-24 10:15:38
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

A májusi hónap igencsak gazdag lesz repülős programokban: többek között majálisok, előadások, sétarepülések, repülőnapok, családi napok sora várja az érdeklődőket az ország különböző pontjain, melyek közül biztosan mindenki talál majd kedvére valót!

  NÉPSZERŰ HÍREK