A honvédelmi miniszter, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, illetve a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete és a Honvédszakszervezet – mint a honvédelmi ágazatban reprezentatív szakszervezetek –, valamint érdekképviseletet ellátó egyesületként a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének vezető tisztségviselői szeptember 18-án, a minisztérium Manfred Wörner termében kézjegyükkel látták el a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum működtetésének folytatásáról szóló dokumentumot. Az eseményen jelen volt Iváncsik Imre államtitkár, aki a miniszter teljes jogú képviselőjeként, megbízottjaként irányítja a HÉF munkáját.
Elhangzott: Havril András vezérezredes, vezérkari főnök teljes jogú képviselője, megbízottja Mikita János mérnök altábornagy, a vezérkari főnök első helyettese. Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter ez alkalomból hangoztatta: a minisztérium vezetése korrekt partneri együttmüködésre törekszik az érdekvédelmi szervezetekkel, melyek tagsága a haza védelmére, a honvédség nemzetközi feladatainak teljesítésére szerződött. Mint mondta, a HÉF munkavállalói oldalának képviselőitől – a kormány törekvései alapján – máris több fontos témában vár konkrét javaslatokat. Nevezetesen: közösen kívánják kialakítani a köztisztviselői, közalkalmazotti elismerési, teljesítményértékelési rendszert, a nyugdíjrendszer tervezett változtatásához kapcsolódó javaslatok megfogalmazását. Ugyanakkor – tette hozzá – a kormány elhatározott szándéka, hogy az országnak legyen jól szervezett, erős honvédsége. S hogy ezt a feladatot a minisztérium vezetése eredményesen végrehajthassa, a döntések előkészítésének minden fázisában konzultálni fognak az érdekvédelmi szervezetek képviselőivel. Az együttmüködéshez pedig minden szükséges információt partnereink rendelkezésére bocsátunk – jelentette ki Szekeres Imre.

A munkavállalói oldal képviseletében mondott válaszbeszédében Mészáros Géza, a Hosz elnöke hangsúlyozta: az érdekegyeztetésben részt vevők szándékai megegyeznek a tekintetben is, hogy az érdekegyeztetés a felek számára korrekt módon folytatódjék. Minden fórumon minden lehetőséget felhasználunk a párbeszéd fenntartásához, természetesen jelezve a tagságot érintő kérdéseket, illetve azok megoldását szolgáló javaslatainkat – mondta a Hosz elnöke.
