A Szabadság vonata elnevezéssel az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit megelevenítő, a HM Hadtörténeti Intézet (HM HIM) és Múzeum, valamint a Magyar Államvasutak által közösen létrehozott utazó emlékkiállítás Nyugati pályaudvaron rendezett ünnepélyes indítására került sor október 24-én.
Az eseményen megjelent dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Mikita János mérnök altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének első helyettese, dr. Holló József, a HM HIM főigazgatója, Heinczinger István, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató helyettese. A vonat indulása előtt rendezett ünnepségen a honvédelmi miniszter megnyitójában többek között szólt arról, hogy az utazó tárlat sokak számára ad lehetőséget arra, hogy történelmi bepillantást kapjanak 1956-ról.

A miniszter méltatta a honvédség és a vasút példás együttmüködését, egyúttal kifejezte köszönetét a Szabadság vonata létrehozásáért. A MÁV 1956-os forradalmi szerepvállalásával kapcsolatban Heinczinger István elmondta, hogy a vasutasok jelentős része átállt a forradalmárokhoz, és sajátos eszközeivel – például sínfelszedésekkel, a belső távirdarendszerével – segítette a harcolókat. Örömmel tettek eleget a Honvédelmi Minisztérium kérésének a múzeumi vasúti szerelvény összeállításával és minden eszközt megragadtak azért, hogy ez a rendhagyó kiállítás minél több helyre eljuthasson.

Ezt követően dr. Holló József bemutatta a múzeumvonatot. A szerelvényében kiállítást rendeztek be, melyen a látogatók korabeli tárgyak, plakátok, fotók, egyenruhák, illetve hanganyag segítségével megismerhetik az ötvenes éveket, a forradalom eseményeit, a forradalom utóéletét. A múzeumvonat egyik kocsijában korabeli filmfelvételeket nézhetnek az érdeklődők.

A múzeumvonat első állomása Salgótarján lesz, ezt követően – az ország tizenhét nagyvárosában történő megállás után – a múzeum utazása november 2-án, Székesfehérváron fejeződik be, ahol még két napig látható lesz a kiállítás a Vasúttörténeti Parkban.