2025. 03. 19. szerda
Bánk, József
: 399 Ft   : 366 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Ismét ép Gábor Áron kohója

Art of WAR  |  2006. 10. 30., 14:37

Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter október 27-én, hivatalos delegáció élén látogatást tett Romániában, ahol részt vett az 1971-ben restaurált, ám később összeomlott, majd Kovászna Megye Tanácsa által az idén felújíttatott bodvaji vaskőbánya és őskohó értékes ipartörténeti műemlékének avatóünnepségén.

A müemlék arról nevezetes, hogy az 1848–1849-es szabadságharc háromszéki önvédelmi harcainak kiemelkedő egyénisége, Gábor Áron itt öntötte első ágyúit, amelyek olyannyira hatásosak voltak, hogy a régi visszaemlékezések szerint felvették a versenyt a „bécsi arzenál” ágyúival is.

Az ünnepségen mondott beszédében dr. Szekeres Imre hangsúlyozta: a vaskohó nem pusztán ipartörténeti emlékmü, hanem a történelem egyik legfontosabb darabja, hiszen Gábor Áron a magyarság mítosza, aki a hit mellé eszközt is biztosított a harcokhoz.

– Boldog vagyok, hogy a magyar kormány hozzájárulhatott ahhoz, hogy a vaskohó ismét épen álljon. Fejet hajtok a szabadságharc hősies harcainak emléke előtt – jelentette ki a honvédelmi tárca első embere.

Markó Béla, Románia miniszterelnök-helyettese beszédében aláhúzta: a kohó története azt bizonyítja, hogy Székelyföldön volt ipar és gazdasági fejlődés. A miniszterelnök-helyettes a bátorság és a hősiesség ragyogó pillanataként aposztrofálta Gábor Áron történelmi tettét.

Bardócz Csaba, Nagybacon polgármestere elmondta, hogy a vaskohó restaurálásával a helyiek évtizedes álma valósult meg. Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint Gábor Áron ágyúi nem csupán vasból, hanem hitből is készültek és ez a hit „erősebb, mint a vas.” Dr. Csikány Tamás hadtörténész, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hadtörténeti tanszékének vezető tanára rövid visszatekintésében kiemelte: az ágyúk a harcok folyamán nem csupán tüzerejükkel segítették a honvédeket, hanem morális támaszként is szolgáltak. Berencsi Attila, a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Tanácsának elnöke abbéli reményét fejezte ki, hogy miként a „Gábor Áron rézágyúja” kezdetü népdal, úgy a felújított vaskohó is megmarad az utókor számára.

Az avatóünnepségen a 15/2. Székely Határőr Gyalogezred hagyományőrző csapatának, gelencei ütege állt őrt. Az ünnepséget követően dr. Szekeres Imre a bodvaji ipartörténeti müemlék felavatása kapcsán elmondta: – Bízom benne, hogy jövőben folytatódik ez a nemes hagyomány. Itt Székelyföldön sok más hadtörténeti emlékhely van, amelyeket a Kulturális és Oktatási Minisztériummal közösen feltérképezünk és, reményeim szerint, minél hamarabb rendbe is hozunk – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
2024-05-28 13:25:58
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
2024-05-24 10:15:38
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

Az Emirates újabb hét új várost jelentett be, ahová a vadonatúj Airbus A350-es repülőgépeivel repül majd. Az Emirates A350-es repülőgépei három osztályon 312 utas számára biztosítanak helyet, beleértve 32 teljesen síkba dönthető Business Class ülést minibárral és személyre szabható világítással, 21 Prémium Turista osztályú széket, valamint 259 tágas Turista osztályú ülést.

  NÉPSZERŰ HÍREK