Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke vezetésével magyar delegáció vesz részt az Európai Unió Katonai Bizottságnak (EUMC) vezérkari főnöki-szintű ülésén 2006. november 6-án, Brüsszelben. Az ülésen részt vevő 25 tagállam, valamint a csatlakozó Románia és Bulgária vezérkari főnökei a tervek szerint tájékoztatást kapnak, és eszmecserét folytatnak az európai katonai együttműködés legfontosabb műveletei és képességfejlesztési kérdéseiről.
Az EU által vezetett müveletekről a müveleti parancsnokok személyesen tesznek helyzetjelentést. A jelentés egyik fő szempontja lesz, hogy a politikai helyzet javulásával összhangban, a megfelelő szintü politikai és katonai döntéseket követően hamarosan megtörténik a Bosznia-Hercegovinában ? többek között magyar részvétellel ? sikeresen zajló ALTHEA-müvelet átalakítása. Ennek keretében jelentősen csökkeni fog és alapvetően manőverező jelleget ölt az eddig elrettentést demonstráló katonai erő. A tervezett változás érinti a Magyar Honvédség eddig felvállalt feladatrendszerét is, és annak módosulását eredményezi.
A tagországok első számú katonai vezetői áttekintik a hosszú távú előrelátást biztosító és a kapcsolódó képességfejlesztési terv helyzetét. Egyúttal átfogó képet kapnak az EU 2010-re tervezett fő célkitüzésének újabb fontos elemeként elkészült Haderő Katalógus tervezetéről (Force Catalogue ’06), amelyet a november 13-i védelmi miniszteri ülésen készülnek bemutatni, majd év végéig a legmagasabb politikai szinten elfogadni. A katalógusban szerepelnek a Magyar Köztársaság által az EU részére tett felajánlások is.
A tervezett és előkészített napirendi pontokon túlmenően a vezérkari főnökök megvitatják azt a képzési és kiképzési létesítmények megosztásának lehetőségeiről szóló francia javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy EU-keretek között a tagállamok önkéntes alapon tágabb teret biztosítsanak a közös katonai-szakmai képzés megvalósításának.
A vezérkari főnöki ülés során ünnepélyes keretek között adja át hivatalát Rolando Mosca Moschini vezérezredes, a Katonai Bizottság leköszönő olasz elnöke az idén májusban megválasztott francia Henri Bentégeat vezérezredesnek.