A hónap végén esedékes rigai csúcsértekezlet előtt rendkívül feszített Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár programja. A szövetség első embere Németországban, Oroszországban, majd az Egyesült Államokban folytatott tárgyalásai, illetve a pozsonyi és prágai villámlátogatása után november 13-án, hétfőn Budapestre utazott, ahol találkozott Gyurcsány Ferenc kormányfővel, majd dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel. A plenáris üléseket követően a megbeszélések témáit a felek délutáni nemzetközi sajtótájékoztatójukon ismertették.
– A budapesti eszmecserére a rigai NATO-csúcsértekezletre való felkészülés jegyében került sor – kezdte tájékoztatóját Jaap de Hoop Scheffer. A november 28–29-i esemény kapcsán, az első megbeszélésen, a miniszterelnökkel főként politikai kérdéseket érintettek; a nyugat-balkáni helyzet, továbbá a katonai szövetség Oroszországgal, illetve az Európai Unióval ápolt kapcsolata került napirendre. A témák sorában szerepelt még a NATO-tagságra pályázó országok ügye (kiemelt tekintettel Ukrajnára és Grúziára), valamint a szövetség számára katonai és politikai szempontból egyaránt fontos partnerekhez (Ausztrália, Új-Zéland, Japán, Dél-Korea) való viszony alakulása.

A honvédelmi miniszterrel a rigai csúcs katonai aspektusait tekintették át, de szó esett hazánknak az afganisztáni, iraki és koszovói NATO-müveletekben való szerepvállalásáról, melyről Jaap de Hoop Scheffer elismeréssel szólt.
– Bár a Magyar Honvédség eredményei figyelemre méltóak, egyáltalán nem vagyok elégedett a honvédelemre fordított költségvetési források nagyságával – fogalmazott a főtitkár, ugyanakkor megjegyezte: a NATO huszonhat tagállama közül mindössze hét költi az előírt összeget, a GDP (bruttó hazai össztermék) két százalékát védelmi kiadásokra. Azért bír nagy jelentőséggel e követelmény teljesítése, mert a rigai értekezleten olyan új katonai projektekről tárgyalnak majd a résztvevők, amelyek további költségekkel járnak– mutatott rá zárszavában Jaap de Hoop Scheffer.

– A Magyar Köztársaság egyetért a NATO hosszú távú átalakításával és a főtitkár ezzel összefüggő javaslataival. Érdekünk, hogy mindez gyorsan és határozottabban valósuljon meg – tette világossá hazánk álláspontját a szervezeten belül zajló, az új kihívások által generált változásokról Szekeres Imre, aki az ország nemzetközi prioritásairól szólva elmondta: a Balkán stabilitásában vagyunk érdekeltek, ezért azokat a törekvéseket, amelyek ennek megvalósításához szükségesek, támogatjuk. A gyorsreagálású erők kérdésében szintén azonos véleményt képviseltek a felek, így az ezzel összefüggő magyar vállalásokat (MEDEVAC-képesség biztosítása, a Mistral légvédelmi rakéták alkalmazásának lehetősége, egy zászlóalj-szintü harccsoport, illetve két víztisztító szakasz felajánlása) 2007-re teljesíti a kormány, annak ellenére, hogy a források szükösek – hallhattuk. A Honvédelmi Minisztérium javaslata alapján a költségvetés erre vonatkozóan a védelmi kiadásokon felül vállalt kötelezettséget – hangsúlyozta Szekeres Imre.
