MBDA ASTER

Az új európai fegyverrendszer fejlesztésénél éppen az volt az egyik cél, hogy minél egyszerübben, alig néhány katona által legyen üzemeltethető, természetesen a többi fontos tényező, azaz a szimultán célleküzdés képessége mellett. Ugyancsak alapfeltétel volt a komplexum mobilitása, részegységeinek légi szállíthatósága.

A követelmények egységesítése után 1984-ben megkezdődött az EUROSAM részletes tervezése.

Az egyszerüsítés miatt egy a légvédelmi rakétáknál addig nem alkalmazott irányítási módot alkalmaztak, az aktív radar lehetővé tette a hagyományos értelemben vett földi tüzvezető lokátorrendszer kiváltását.

A francia Thomson CSF fejlesztette ki a komplexum többfeladatú földi radarját. Az Arabel egyidejüleg akár 120 légi cél észlelésére is képes, ezek közül 50-et követ, azaz elvégzi a megbízható "track" képzést, és a legfontosabb tíz ellen képes az úton lévő rakéták számára pályakorrekciós jeleket szolgáltatni. Teljesen hasonló képességekkel rendelkezik az olasz Alenia által kifejlesztett Empar radarrendszer is, a gyártóknak ugyanis nem sikerült megegyezniük a fontos összetevők egységesítéséről. A későbbiekben a két cég is a többnemzetiségü MBDA tagjává vált, de ezt jóval megelőzően még 1988 októberében a francia és az olasz hadügyminiszter egyezményt írt alá a légvédelmi rendszer gyártásáról, így a következő évben megalakulhatott az Eurosam GIE vállalkozás.

Párhuzamosan két különböző kategóriájú változat fejlesztése folyt, az ASTER NAVAL hadihajók légvédelmére készült, míg az ASTER GUARD szárazföldi rendszer lett, amelynek minden összetevőjét terepjáró teherautókra telepítették.

A szárazföldi változat fantáziarajza

Kétféle rakétát terveztek a francia Aerospatiale mérnökei, az ASTER 15 max. 30 km távolságú és 10 km repülési magasságú légi célok megsemmisítésére szolgál, míg az ASTER 30 max. 80–100 km-re és 20 km-es magasságban lévő repülő eszközöket támadhat.

A kilencvenes években a megváltozott igények miatt több módosítás vált szükségessé, ezek alapján megváltozott a komplexumok elnevezése is. A kisebb hatótávú ASTER 15-öst napjainkban SAAM (Surface to Air Anti Missile) néven hajófedélzeti légvédelmi eszközként alkalmazzák. A PAAMS (Principal Anti Air Missile System) mindkét rakéta típussal rendelkezik és már korlátozottan területvédelemre is alkalmas, míg a SAMP-T az ASTER 30-assal szárazföldi telepítésü ugyancsak területvédelemre, aminek lehetőségeit kibővíti  összetevőinek széttelepíthetősége. A többfeladatú Arabel radartól ugyanis körkörösen akár tíz km-re is elhelyezhetők az indító berendezések.

A komplexum radarjának hatótávolsága 100 km, de egy mindössze 0,5 négyzetméteres radarhullám visszaverő keresztmetszetü csökkentett észlelhetőségü célt is felderíthet 50 km távolságból. Az Arabel antennája azimut szerint 360 fokos látószögü, azaz körben forog, míg helyszögben (függőleges síkban) 75 fokig képes a célok észlelésére. Kiegészítésképpen rendszeresítették az egyedi kialakítású Zebra Zenith radart is, amely lefedi a holtzónát, azaz antennája felfelé irányul.

Az ASTER 15 és 30 makettje

A szárazföldi komplexum elemeit a franciák Renault TRM 10000 6X6 kerékmeghajtású teherautókra szerelik, míg az olaszok az Iveco Astra típust választották saját célra, illetve az esetleges exportra. A terepjárók közös jellemzője, hogy tüzelési helyzetben hidraulikus talpakkal vízszintes helyzetben rögzíthetők. A rakétakomplexum egy radarjármüből, 4-6 indító berendezésből, egy ugyancsak mobil harcálláspontból, valamint kiszolgáló jármüvekből áll. A magas fokú automatizálás következtében a harcálláspont létszáma mindössze kettő fő, és hasonlóan kevés katona kell a többi összetevő müködtetéséhez is.

Az ASTER rakéta több szempontból is különlegesnek számít. A kétfokozatú kialakításból több előny is származik, a cél megsemmisítését végző második fokozat kisebb, könnyebb, jobb manőverező képességü, viszont harci része szokatlanul kisméretü, ezenfelül a rakéta költségei magasabbak, mint a többi más irányítási rendszerrel illetve egyfokozatú meghajtással rendelkező típusok esetében.

Az ASTER 15 gyorsító fokozata 200 kg tömegü, stabilizáló vezérsíkjai az indító konténer elhagyása után előfeszített rugók segítségével nyílnak ki. A függőleges startot követően a kormányzás a szilárd tüzelőanyagú hajtómü két fúvócsövének elfordításával történik, ennek elektromos szervói érdekes módon amerikai importból származnak, a Moog cég fejlesztette illetve gyártja. Kis céltávolság és magasság esetén a rakéta alig több, mint egy másodperccel az indítógomb megnyomása után már vízszintesen száguld, és ezt megelőzően kombinált manővert végez. A teherautóra szerelt, hidraulikusan függőleges helyzetbe állított indítóállvány ugyanis a cél irányától független orientációjú, így ahhoz, hogy a rakéta a megfelelő irányba távolodjon, először a két fúvócső aszimmetrikus kitérítésével hossztengely körül a megfelelő mértékben el kell forgatni, csak ezt követően történhet meg a vízszintes repülésbe történő átmenet. A három másodperces égésidő alatt a 21 tonnás tolóerő akár 3 Mach sebességre is felgyorsíthatja a fegyvert, majd azonnal bekövetkezik a kiégett fokozat leválasztása. Mivel a továbbrepülő rakétát semmiféle mechanikus rögzítés nem köti a gyorsító fokozathoz, az egyszerüen elmarad mögötte. Ez érdekes és egyedi megoldás, a rögzítést mindössze a két fokozat egymáshoz illeszkedő kúpos felülete biztosítja. A szétválást követően beindul a 100 kg tömegü, 2,7 méter hosszú és 0,18 méter átmérőjü második fokozat menethajtómüve, amely kis tolóerővel a sebesség fenntartását végzi. A rakéta saját inerciális navigációs rendszere segítségével repül a cél felé, de másodpercenként kap frissített pozícióadatokat az Arabel lokátortól is, aminek alapján helyesbítheti a "találkozási" pontot. A cél közelébe érve bekapcsol a rakéta miniatür fedélzeti radarja, amely elvégzi a cél befogását, majd átveszi a végső megközelítés irányítását. Az irányítás elve tehát nagyon hasonló a repülőgép fedélzeti aktív lokátoros önirányítású rakétáknál alkalmazott módszerhez, további hasonlóság, hogy a franciák a Mica légiharc rakéta aktív radarját vették alapul az ASTER berendezésének fejlesztésénél. A fedélzeti robotpilóta kormányparancsai a rakéta törzsvégén kereszt alakban elhelyezett aerodinamikai felületek mozgatását végző elektro-mechanizmusokhoz érkeznek. Amennyiben a légi cél manőverezik, akkor a végső megközelítés közben nagy szögsebességgel lehetséges csak követni. Az ASTER tervezői ezért kidolgozták a kombinált aero- és gázdinamikai kormányrendszert, amelynek utóbbi eleme csak a végső tizedmásodpercben lép müködésbe. A franciák által "Pif-Paf" néven említett rendszer a kis karcsúságú, nagy húrhosszúságú szárnyakban a súlypontnál elhelyezett pirotechnikai eszközöket tartalmaz, amelyek a szükséges manőver irányával ellentétes oldalon müködtetve 50 g túlterheléssel "lökik" a rakétát a cél irányába, így az nagy valószínüséggel a rádiófrekvenciás közelségi gyújtó müködési távolságán belülre kerül, azaz felrobbantja a fókuszált repeszhatású harci részt.

A nagyobb hatótávolságú ASTER 30 elsősorban a gyorsító fokozat tekintetében különbözik. Ez jóval nagyobb, 345 kg tömegü, és hosszabb égésideje alatt 4,5 Machra gyorsítja a szétválás előtt a továbbrepülő rakétát. A nagyobb sebesség annak is köszönhető, hogy a rakéta az indítást követően nem fordul azonnal a cél irányába, hanem ívelt pályán nagy magasságba emelkedik, ahol a ritkább levegőben tapasztalható kisebb légellenállás miatt jobban gyorsulhat.

A gyorsító fokozat leválását követően csak akkor indul be azonnal a második fokozat hajtómüve, ha a cél kevesebb, mint a maximális hatótáv felénél repül. Ha nagyobb távolságot kell elérni, akkor a rakéta a gyorsító fokozat leválását követően "vitorlázik", és csak akkor indul be a menethajtómü, ha már biztosan elérhető távolságba került a cél. A második fokozat rakétája a rendelkezésre álló információk szerint teljesen azonos az ASTER 15-össel, de nagy valószínüséggel különbözik a fedélzeti energia ellátó rendszere, hiszen többszörös ideig kell müködnie.

A tervek szerint az ASTER 30-rendszert alkalmassá teszik a "Scud" kategóriájú ballisztikus rakéták megsemmisítésére is. Ehhez módosított közelségi gyújtó szükséges, amely képes az iszonyatos relatív sebesség mellett is biztosítani a harci rész kellő pillanatban történő felrobbantását. Mindez különösen fontos, ugyanis, mint már említettük az ASTER rendszer rakétája szokatlanul kisméretü harci résszel rendelkezik.

A rakéták kísérleti példányaival 1995-ben kezdődtek meg a próbalövészetek, először csak egyszerüsített gyorsító fokozattal. 1997 májusában került sor az első realisztikus cél megsemmisítésére, egy a tenger felett alig néhány méteres magasságban 0,8 Mach sebességgel repülő MM38 Exocet rakétát 9 km távolságban sikerült eltalálni. 1997 decemberében egy "repülőgép" volt a kijelölt célpont, a C-22 pilóta nélküli gép 11 km magasságban közeledett 0,84 Mach sebességgel, amikor az ASTER 30- rendszer rakétája 2,68 Machhal repülve 30 km távolságban eltalálta. A telemetrikus rendszer adatai alapján az elhaladási távolság négy méteren belül volt, ami bőven elégséges a közelségi gyújtó müködéséhez.

1999 januárjától az Ile d Oléron hadihajó fedélzetéről folytatódtak a kísérletek, míg olasz részről a "Carabiniere" fregattot használták hasonló célra.

A tesztek még nem fejeződtek be, amikor 2001 decemberében bevethetővé nyilvánították a rendszert, ugyanis ekkor indult a "Charles de Gaulle" repülőgép-hordozó az Afganisztán elleni akcióra. A hajón két nyolcas indítóberendezést láttak el az ASTER 15-rendszerrel, és hasonló komplexumokkal szerelik majd fel a "Horizon" osztályú fregattokat, illetve az angol Royal Navy Type 45 rombolóit. A fegyverrendszert ugyancsak megvásárolja Szaúd-Arábia, ott a francia "La Fayette" osztályú F 3000S fregattokat szerelik fel vele. A szárazföldi változat rendszeresítésére 2007-től kerül sor, erre is vonatkozik az a hárommilliárd euró értékü szerződés, amiről 2003 november 12-én írtak alá szerződést francia, angol és olasz részről. Ez több, mint húsz hajó fedélzeti, valamint 18 szárazföldi komplexum legyártását illetve szolgálatba állítását tartalmazza, 1400 db ASTER rakétával.