A vegyi fegyverek története IV.

A britek 1945-től az ötvenes évek közepéig leginkább a szarinnal kísérleteztek, komoly sorozatgyártásba azonban sohasem kezdtek. Nem csak a közvéleménynek a történelmi események tükrében várható reagálása tartotta vissza a kormányt a vegyi harcanyagok rendszeresítésétől, de pénzügyi akadályok is felmerültek, Nagy-Britannia ugyanis még nem heverte ki a második világháború okozta anyagi károkat.Az amerikaiaknak nem voltak ilyen akadályaik. Haderejüket ugyan 1945 után ismét békelétszámra csökkentették, de a kezdődő hidegháború miatt rövidesen ismét felduzzasztották. A hírszerzés hamar kiderítette, hogy a szovjetek megszerezték a német ideggázok titkát, így a vegyi fegyverek fejlesztését az Egyesült Államok is felfuttatta, a britekhez hasonlóan leginkább a szarinra koncentrálva. Befejezték a Rocky Mountains Arsenal építését, 1950-ben pedig ismét megnyitották és kibővítették a háború végén bezárt Dugway Proving Ground tesztközpontot.

5400 tonna VX, szarin és mustárgáz áll kétmillió különféle tüzérségi lőszer és repülőbomba tartályaiban a Scsucsje falutól alig öt kilométerre található orosz hadiraktárban

1952-ben kísérteties módon megismétlődött a tabun felfedezésének története, de ezúttal egy brit laboratóriumban. A British Imperial Chemical Industries cég vegyészmérnöke, Dr. Ranajit Ghosh rágcsálóirtó szerek fejlesztése közben egy új, nagyon veszélyes idegi ágenst fedezett fel. Az anyagot átadta a brit kormánynak, de mivel nekik már elég volt a tabun és a szarin, az új anyagot továbbadták amerikai szövetségeseiknek. 1956-ban a britek végül feladták a vegyi fegyverek fejlesztését, és le is mondtak támadófegyverként való felhasználásukról.Az amerikaiak Dr. Ghosh formuláját hatékony fegyverré fejlesztették, és a VX jelölést adták neki. A régi G-ágensek gyúlékonyak voltak és gyorsan párologtak, ezért hatásuk rövid távú volt. A VX ezzel szemben viszkózusabb anyag volt, sürü, mint a motorolaj, és a mustárgázhoz hasonlóan hosszabb ideig megállt a talajon kiszórás után. A V betü is az anyag viszkózus természetére utal. Mérgező hatása is felülmúlta a szarinét. Indiana államban, Newport városában rövidesen megkezdődött a VX tömeggyártása, és 1967-re már több ezer tonnás készlet állt az amerikai haderő rendelkezésére. A V-ágenseknek ma több változata ismert, de a VX továbbra is a leggyakoribb.A kutatás másik iránya a célba juttató eszközök fejlesztését célozta. Ennek eredménye egy sor különféle fegyver lett, mint például az M-23 taposóakna, az M-55 irányítatlan vegyi rakéta vagy a Mark 116 légibomba. A vegyvédelmi eszközök fejlesztése új gázálarcokat, védőöltözékeket, mentesítő készleteket eredményezett. Az ideggázok hatását ellensúlyozó anyag, az atropin kutatása is eredményesnek bizonyult, s ennek köszönhetően az amerikai katonák egyéni vegyvédelmi felszerelése részeként atropin-injekciópisztolyokat állítottak rendszerbe. Az atropin egyébként meglehetősen hétköznapi anyag, a nadragulya hatóanyaga, optikusok használják a pupilla kitágítására szemvizsgálatok előtt.

Egy orosz 85 mm-es tüzérségi lőszer belefér egy közönséges aktatáskába, mutatja Richard G. Lugar amerikai szenátor a scsucsjei raktár felmérésénél.

Az amerikaiak hallucinogén harcanyagokkal is kísérleteztek. 1943-ben dr. Albert Hoffmann, a svájci Sandoz gyógyszeripari cég kutatója a búzát megtámadó élősködő gombából, az anyarozsból kivont anyagokat vizsgálta, amikor hirtelen vad hallucinációk törtek rá. Véletlenül sikerült a lizergsavat, a később LSD-nek elnevezett drogot felfedeznie. Az anyagnak akkor nem vették hasznát, évtizedekre elfelejtették, mígnem az amerikai vegyifegyver-fejlesztők ismét elővették, s azzal az ötlettel álltak elő, hogy új harcanyagot fejlesszenek ki belőle, ami nem öli meg az ellenséges katonákat, csupán harcképtelenné teszi őket. Az első, önkénteseken végzett tesztek eredménye ígéretesnek mutatkozott, de az LSD nagyon drága volt ahhoz, hogy ipari mennyiségben állítsák elő, ráadásul nem lehetett permetként szétteríteni. A kutatók végül előálltak egy LSD tartalmú folyékony harcanyaggal, melyet BZ jelöléssel láttak el. A katonák „Agent Buzz”-nak, azaz „bulianyagnak” nevezték. A BZ-vel az ötvenes években több kísérletet végeztek önként jelentkező katonákon. Az eredmény: az anyaggal lepermetezett egység tagjai teljesen értelmetlen tevékenységekbe kezdtek, eldobálták felszerelésüket, felmásztak a fára megetetni a madarakat, vagy egyszerüen hisztérikus nevetésben törtek ki. Egyszer megtörtént, hogy egy katona egy odakínált egy nem létező doboz cigarettát a társának, mire az azt mondta, köszöni, de nem akarja elvenni az utolsó szálat. Ezek a hatások akár két hétig is eltarthattak.

A nagyhatalmak mellett kis országok is dédelgettek vegyifegyver-álmokat. Ez a zárt raktár Albániában áll, Enver Hodzsa egykori arzenálját őrzik benne amerikai felügyelet alatt, 2004 augusztusa óta. Az anyagokat folyamatosan oroszországi megsemmisítő üzemekbe szállítják

A BZ-t csak kísérleti mennyiségben állították elő, végül elvetették, mert egyrészt mégiscsak mérgezőnek bizonyult, másrészről az anyag hatása alá került katonák egyáltalán nem váltak harcképtelenné, csupán kiszámíthatatlanná, és ez a harctéren adott esetben veszélyesebb lett volna, mintha normálisan viselkednek.A nem halálos vegyi harcanyagok ötlete felveti a nyilvánvaló kérdést: miért nem készítettek olyan gázt, amelytől az ellenséges katonák elalszanak? Ez már az első világháborúban is felvetődött, de a kérdést feltenni egyszerübb, mint megoldani. Lehetséges ilyen gázokat előállítani ópoátokból vagy nyugtatószerek módosításával, de nincs mód megakadályozni, hogy egyes személyek túl sokat lélegezzenek be a gázból, és a túladagolás következtében maradandó károsodást szenvedjenek vagy meghaljanak. Emlékezhetünk, mi történt 2002 októberében Moszkvában, amikor csecsen terroristák elfoglaltak egy színházat, és az orosz belügyi kommandók altatógázt juttattak az épületbe. A nyolcszáz túsz közül 115-en életüket vesztették a gáz hatásának következtében. Feltételezések szerint a gáz Valiumot tartalmazott, de az is lehet, hogy BZ volt. Az oroszok hivatalosan mind a mai napig nem ismertették az alkalmazott anyagot.

Vegyi fegyverek VietnambanAz Egyesült Államok a vietnami háborúban alkalmazott egyes „nem halálos” vegyi harcanyagokat. A második világháború során a britekkel közösen igen agresszív növényirtó szert állítottak elő, a 245T kódnevü anyagot, mellyel tönkre lehetett tenni az ellenséges ország mezőgazdasági termőterületeit. Ezeket végül nem vetették be a németek ellen, de a Malájföldön harcoló kommunista partizánok ellen használták a britek a negyvenes évek végén, Vietnamban pedig az amerikaiak a Viet Kong fő élelemforrása, a rizsföldek ellen. 1961 végén három C-123 Provider teherszállító repülőgépet szereltek fel permetezőtartályokkal, hogy a Ranch Hand fedőnevü hadmüvelet során megmérgezzék a rizsföldek termését. Hatféle növényirtó és lombtalanító anyagot használtak, ezeket színkódokkal jelölték: zöld, rózsaszín, lila, fehér, kék és narancs. A Ranch Hand hadmüvelet eredményesnek bizonyult, sikerült a Viet Kong élelmezését megakadályozni, mellesleg úgy tönkretenni Vietnam vetésterületének húsz százalékát, hogy ma sem terem ott semmi. Ugyanezeket az anyagokat alkalmazták a dzsungel lombkoronájának gyors elpusztításához is, hogy az alatta rejtőző Viet Kong egységeket láthatóvá tegyék a légicsapást mérő repülőgépek számára. A permetező egységek tagjai büszkén viselték cinikus jelmondatukat: „Csak mi menthetjük meg az erdőket!”A lombtalanító anyagok legerősebb és leghírhedtebb tagja a narancs jelölésü volt (Agent Orange), mely 245T és kis mennyiségü dioxin keveréke volt. Az anyagot a sürü növényzetre permetezték, amitől az órák alatt lehullott és elrohadt. Olyan sok ilyen anyagot használtak fel Vietnamban, hogy 1968-ban az Egyesült Államokban komoly hiány lépett fel háztartási gyomirtókból. Igaz, a várakozással ellentétben az Agent Orange-nak számos súlyos utóhatása volt. Bevetésének helyszínei körül ugrásszerüen megnőtt a születési rendellenességek száma, az anyagot belélegzett katonák közt pedig emelkedett a rákos megbetegedések száma. Az Agent Orange mindmáig számos vita és per forrása vietnami veteránok és az amerikai állam között. A vietnami parasztok persze nemigen perelhetnek senkit.

Szintén Vietnamban alkalmazták először harcban a CS porított változatát. Először 1965-ben használták a gerillák föld alatti alagútjainak kifüstölésére, később tömegesen vetették be szinte minden harci helyzetben. A lombtalanító szerek és a CS alkalmazása miatt a világ közvéleménye elítélte az amerikaiakat, noha ezekek az anyagoknak a hatása messze elmaradt a valóban veszedelmes ideggázokétól és hasonló harcanyagokétól. Végül azonban nem ezért szüntették be alkalmazásukat, hanem mert elemzők szerint félő volt, hogy felgyorsítják a konfliktus eszkalációját, és rövidesen veszélyesebb anyagok is megjelennek a harctéren. Egyes feltételezések szerint az amerikaiak korlátozott mennyiségben kipróbálták halálos vegyi fegyvereiket is, de erre nincs bizonyíték. E fegyvereket egyébként is egyre jobban elítélte a közvélemény, és mellesleg mivel az Egyesült Államoknak komoly nukleáris elrettentő erő állt rendelkezésére, nem volt szükségük vegyi fegyverekre, ha azokat csak egy hasonló támadás esetére, megtorló jelleggel kívánták bevetni.1968-ban egy súlyos baleset is felborzolta a közvélemény kedélyeit. Egy F-4 Phantom vadászbombázó permetezési kísérletet hajtott végre a Dugway Proving Ground fölött, két VX töltetü szórótartállyal. Az egyik tartály nem ürült ki egészen, és ahogy a repülőgép távozott a célterület fölül, permetcsíkot húzott maga után, mely a kísérleti teleptől északra, Skull Valley közelében egy nagy birkanyájra hullott. Mintegy hatezer birka pusztult el. Az eset országszerte nagy felháborodást keltett, amit megsokszorozott a vietnami háború elleni tiltakozás. 1969-ben Okinawa szigetén szivárgott VX egy titkos fegyverraktárból, ami miatt 23 amerikai katona kórházba került. A japán kormány hivatalosan tiltakozott, amiért tudtuk nélkül tároltak vegyi fegyvereket országuk területén.

Vajon biztonságban vannak a világ vegyi fegyverei? Ez a hütőszekrény az oroszországi Pokrov laboratóriumában antraxot és vegyi ágensek mintáit rejti. Az ablakot csupán egy közönséges riasztó védte, a hütőt magát pedig csak ez az ócska pecsét zárta le. Még szerencse, hogy arra járt az amerikai ellenőrző bizottság!

A tiltakozás, a súlyos balesetek és a harctéri alkalmazással kapcsolatos nem várt fordulatok miatt Richard M. Nixon elnök 1970-ben moratóriumot kényszerült aláírni a vegyi fegyverek fejlesztéséről és alkalmazásáról, bár a védelmi célú felhasználás jogát továbbra is fenntartották. Az Egyesült Államok 1975-ben, ötvenévnyi késéssel végre aláírta a Genfi Egyezmény vegyi fegyverekről szóló passzusát, és rövidesen tárgyalásokba kezdtek a Szovjetunióval e fegyverek leszereléséről. Igaz, ez még messze nem jelentette a vegyi hadviselés megszünését, de hatalmas lépés volt a megfelelő irányba.

A szovjet vegyifegyver-kutatásokA Szovjetunió vegyifegyver-programjáról keveset lehet tudni, hiszen a részletek maguktól értetődően a legszigorúbb katonai titkok közé tartoztak, s tartoznak ma is. Az bizonyos, hogy a szovjetek is legalább olyan mennyiségben termelték az ideggázokat, mint az amerikaiak, hogy nyugati ellenfeleikhez hasonlóan ők is a szarinnal és a szománnal kísérleteztek a legtöbbet, s hogy a hetvenes években sikerült ellopniuk a VX egy variánsának formuláját, melyből egy új, sarkvidéki hidegben is alkalmazható anyagot fejlesztettek ki.Az egyiptomi hadsereg a hatvanas években, jemeni intervenciója során valószínüleg használt szovjet eredetü vegyi fegyvereket, de erről semmiféle részletek, sem bizonyítékok nem ismertek. A hetvenes évek közepén, amikor Vietnam büntető hadmüveletbe kezdett a Laosz területén élő Amerika-barát Hmong törzs ellen, egyes menekültek repülőgépről permetezett vegyi harcanyagok bevetéséről számoltak be. A „sárga esőnek” nevezett anyag fulladást, kémiai égést, vérzést és gyors halált okozott. Több ilyen beszámoló is született, de az elmondott hatások egyetlen ismert vegyi harcanyagra sem voltak jellemzőek. Csak 1981-ben sikerült az amerikaiaknak ebből az anyagból néhány falevélen összegyült mennyiséget szerezniük. A különös anyagban laboratóriumi vizsgálatok ún. mikotoxinok, természetes gombamérgek magas koncentrációját mutatták ki. Ez azonban még mindig nem jelentett bizonyítékot, mert ugyan a mikotoxinok valóban halálos mérgek, ám közel sem olyan veszélyesek, mint az ideggázok vagy akár a már az első világháború idején is ismert harcanyagok. Vietnam és a Szovjetunió egyaránt tagadta a vegyi fegyverek használatát.

Eközben a Szovjetunió egyre gyakrabban gördített akadályt a vegyi fegyverek korlátozását előíró egyezmények ellenőrzésének útjába. A Pentagon legagresszívebb háborús héjái szerint ezzel egy titkos fegyverprogram felfuttatását próbálták elrejteni, és követelték Nixon elnöktől, hogy mondja fel a nemrég deklarált moratóriumot. Ekkor azonban már környezetvédelmi és biztonsági szempontok is gátolták a további fejlesztéseket. Ezekre válaszul született a bináris harcanyagok koncepciója. Már az ötvenes években keresték a módszert, hogyan lehetne e veszélyes anyagokat biztonságosan raktározni vagy hajón szállítani. A megoldás az lett, hogy a harcanyagokat két, önmagában veszélytelen komponensre bontották. Készült olyan 155 mm-es tüzérségi lőszer is, amely a szarint két komponensként, vékony fallal elválasztott tartályokban tartalmazta. Kilövéskor a fal átszakadt, és a gránát pörgése repülés közben összekeverte az anyagokat. A VX-nek is kifejlesztették kétkomponensü változatát, a VC kódjelü anyagot, melyet kénnel kellett elegyíteni. Ez azonban nem vált be, mert a VC csaknem azonos volt a VX-szel, és önmagában is veszélyesen mérgező volt. Az amerikai haderő végül kidolgozta a bináris harcanyagok harcászati alkalmazását, de hiába volt egyre erősebb a szovjetek rejtett programjának gyanúja, az amerikai kongresszus végül nem szavazta meg az új fegyverkezési programot.

Vegyi fegyverek a hidegháború végén és után1979-ben, amikor a Szovjetunió beavatkozott az afganisztáni polgárháborúba, a mudzsahed harcosok rendszeresen kezdtek beszámolni vegyi támadásokról. Bár ők ideggázokat emlegettek, elbeszéléseikben színes ködről és az áldozatok fulladásos haláláról számoltak be, ami inkább fojtógázok használatát valószínüsíti. Az afgán beszámolókat sohasem sikerült bizonyítani. Az oroszok feltehetőleg nem halálos anyagokat használtak, de mint korábban szó volt róla, nagy koncentrációban ezek is képesek ölni.Ezalatt más országok is megjelentek a színen, és létrehozták saját vegyi arzenáljukat. Irak ezek egyike volt. 1980-ban, az iraki-iráni háború kitörésekor Irán hadseregének jelentős számbeli fölényét Irak vegyi fegyverekkel igyekezett ellensúlyozni. Eleinte mustárgázt és Lewisite-ot használtak, később idegi ágensek gyártását is megszervezték, így téve szert tabunra, szarinra és VX-re. Kifejlesztették az úgynevezett „poros mustárt”, mely hasonló volt, mint a mustárgáz, de a folyékony ágenst talkumporban nyelették el, így könnyebb volt kiszórni, és a hatása is koncentráltabban jelentkezett.Az iraki támadások szinte mindig mustárgáz és tabun bevetésével kezdődtek.

Vegyi támadás eredménye Halabja városában

Feltehetőleg e harcanyagok széles körü használata is nagyban hozzájárult Irán 1988-as vereségéhez. A tapasztalatok nyomán Irán valószínüleg maga is felállította saját vegyi arzenálját. Irak a saját területén fekvő kurd települések ellen is mustárgázt és feltehetőleg ideggázokat vetett be, hogy lakóit megbüntesse, amiért Iránt támogatták. 1988-ban Halabjah városában több ezer civil vesztette életét egy ilyen támadásban. Ez az eset azóta is viták forrása. 2003-ban, Irak megtámadásakor az amerikai kormányzat ezt az esetet hangoztatta Szaddam Huszein rendszere bünösségének igazolására. Tény azonban, hogy a CIA néhány évvel a támadás után kelt jelentése szerint nem az irakiak, hanem az irániak pusztították el a várost hidrogéncianiddal, tévedésből. Ennek meglehetősen ellentmond, hogy Iránnak nemigen voltak vegyi fegyverei, hogy nyilván tisztában voltak vele, hogy a várost a velük szövetséges kurdok ellenőrzik, és az is, hogy a hidrogéncianid nem túlzottan hatásos a szabad ég alatt. Későbbi vizsgálatok a városban mustárgáz és ideggázok nyomát mutatták ki, és szemtanúk beszámolói nyomán bizonyosságot nyert, hogy a harcanyagokat iraki repülőgépek permetezték.Ekkoriban lehetett először hallani arról, hogy az iraki vegyi arzenált az amerikaiak szállították. Ez nem teljesen igaz, de van alapja. 1988-ban az amerikai Dow Chemical cég nagy mennyiségben adott el Iraknak olyan rovarirtó anyagot, amelyből lehetséges vegyi harcanyagok előállítása. Az amerikai kormányzat aggódott ugyan a szállítmány sorsa miatt, de nem volt jogalapjuk az üzletkötés megakadályozására. Valójában Irak eközben óriási mennyiségben vásárolt vegyifegyver-programjában közvetlenül felhasználható anyagokat és eszközöket Franciaországtól és a Szovjetuniótól, s ezekhez képest az amerikai „hozzájárulás” szinte eltörpült. Az azonban igaz, hogy az iraki-iráni háború során az Egyesült Államok rendszeresen ellátta müholdas felderítési adatokkal az irakiakat, akik azután ezeket vegyi támadások tervezése során is felhasználták.

Az Öböl-háború1991-ben a szövetségesek körében komoly aggodalomra adott okot Szaddam Huszein közismerten kiterjedt vegyifegyver-készlete. Az Egyesült Államok hadserege ugyanis a hidegháború minden sikeres fejlesztése ellenére keveset foglalkozott az egyéni védőfelszerelések fejlesztésével. A média, különösen a CNN és a BBC rengeteget hangoztatta, hogy a szövetségesek mennyire jól felkészültek a vegyi támadások kivédésére, de ez csak elterelés volt. Eközben az izraeli kormány hadászati rakétákkal végrehajtott tömeges vegyi támadásra készült: a lakosságnak gázmaszkokat, védőöltözékeket osztottak ki, és hangsúlyozták, hogy egy ilyen támadásra „megfelelő választ” adnak, bár nem tértek ki arra, mi is lenne ez. George Bush amerikai elnök ugyanígy válaszcsapást helyezett kilátásba, ha a szövetséges csapatok ellen vegyi fegyvereket vetnek be. A nyilatkozatok során nem erősítették meg, de nem is cáfolták, hogy ez adott esetben nukleáris csapást jelentene. Irak végül nem használta vegyi fegyvereit, vagy legalábbis nincs erre közvetlen bizonyíték. Sokan feltételezik azonban, hogy valójában történt ilyen támadás, de az amerikai és a brit kormányzat letagadta, mert tartottak a konfliktus elmélyülésétől, ha a vegyi támadásra az ígért „megfelelő válasszal” reagáltak volna. Tény, hogy történtek a harctéren érdekes dolgok, s a háborúból visszatért veteránok körében megjelent különös betegség, az „Öböl-szindróma” magyarázatával mindmáig adós az amerikai kormányzat. Az is tény, hogy a harci cselekmények idején többször megesett, hogy a vegyi és biológiai támadásokat jelezni hivatott berendezések jelzéseit egészen valószínütlen indokkal minősítették vaklármának, mint például hogy a repülőtéren felállított szenzorokat a felszálló repülőgépek hajtómügázai hozták müködésbe, ami a berendezést gyártó cég szerint teljes képtelenség. Igaz azonban, hogy ezek a szenzorok – angol nevükön Hyperspectral Imaging Devices, HSI – még ma is eléggé megbízhatatlanok, például nem tudják megkülönböztetni a biológiai harcanyagokat a levegőben szálló pollenektől.

A vegyi fegyvereket megsemmisítő üzem a Johnston atollon

Vegyi fegyverek maA Szovjetunió felbomlása után Oroszország beszüntette a vegyi harcanyagok fejlesztését, és mivel még a meglévő készletek ellenőrzése is nagy nehézségekbe ütközött, 1992-ben egyezményt kötöttek az Egyesült Államokkal vegyifegyver-készletük teljes megsemmisítéséről. Hogy mennyire gondolták ezt komolyan, az persze kétséges. A Ugyanebben az évben két orosz tudós, Lev Fedorov és Vil Mirzajanov azt állították a Moscow News címü, angol nyelvü moszkvai újságnak – ez a Moszkovszkije Novosztyi külföldieknek készülő kiadása – hogy Oroszország új, harmadik generációs idegi ágenscsaládot fejlesztett ki Novicsok (= újonc, új jövevény) néven, s azt sikeresen kipróbálták Üzbegisztánban. Ezek akonitril és foszfát alapú anyagok keverékei, melyeket egyébként a rovarirtó-gyártásban is használnak. A Novicsok kolinészterázt tartalmaz, amely megakadályozza az acetilkolin lebontását, meggátolva ezzel az idegi ingerület-átvitelt. Az új fegyver ellen nincs védelem, hatástalan az atropin is, a fertőzött személy menthetetlen. Az örökítőanyagot is károsítja. A tudósok becslése szerint ötször-nyolcszor veszélyesebb, mint a VX, negyvenezer tonnával minden élet eltörölhető a Földről. Egyes források – kubai emigránsok – szerint a fejlesztésben Kuba is részt vett.A fejlesztésnek három célja volt: megkerülni az érvényes nemzetközi szerződéseket, s kifejleszteni egy olyan anyagot, amelyet a NATO vegyi felderítő berendezései nem észlelnek, illetve ami ellen a létező védőfelszerelések nem is nyújtanak védelmet. Utóbbit azáltal éri el, hogy nem permet, hanem finom por formájában szórják szét, ami nem tapad meg a vegyvédelmi öltözéken, hanem beleszivárog, és a szél révén is könnyen terjed. Egyesek szerint ez a fegyver okozta a hírhedt Öböl-szindrómát, a koalíciós katonák rejtélyes betegségét, de erre semmiféle bizonyíték nincs. Oroszország tagadja az anyag létezését, mindenesetre a titkot kiszivárogtató két tudóst lecsukták...A vegyi fegyverek megsemmisítése ma már nem olyan egyszerü, mint pár évtizeddel korábban, amikor egyszerüen tengerbe süllyesztették a veszélyes anyagokat. Az amerikaiak egy kísérleti égetőmüvet építettek a korábban nukleáris kísérletek színhelyéül szolgáló Johnston atollon, ahol biztonságosan meg tudják semmisíteni a legtöbb ismert vegyi harcanyagot. Ezt az üzem 2005-ben bezárták, de több további égetőt építettek az amerikai vegyifegyver-raktárak környékén, mivel az anyagok szállítása az amerikai törvények szerint nem lehetséges. Ezekkel égetik el a kb. 33,000 tonnányi felhalmozott anyagot, melynek megsemmisítése még ma is tart. A tervek szerint a mintegy 15 milliárd dollárt felemésztő müveletnek 2005-re be kellett volna fejeződnie, de ennek nem annyira technikai vagy anyagi akadályai vannak, hanem egyes környezetvédő szervezetek, élükön a Greenpeace-szel hevesen tiltakoznak az égetőmüvek müködtetése ellen, nem tartva azokat biztonságosnak.

Vegyi támadásra készülő angol katonák 1991-ben Kuvaitban

Oroszország készleteinek megsemmisítése még nehezebb feladat, lévén hogy az orosz államnak nemigen van pénze ilyen égetőmüvek építésére. Az amerikaiak ugyan támogatást nyújtottak egy ilyen üzem felállításához, de ez csak körülbelül évi ötszáz tonna anyagot képes semlegesíteni, és a meglévő mintegy negyvenezer tonnához ez érthetően kevés. Hasonló égetőket Japán is épített Kína területén, ahol ma folyik a második világháborúban lerakott vegyi aknák semlegesítése.Ma úgy tünik, a világ egy időre biztonságban van a vegyi fegyverektől. Ám ki tudja, mikor tünik fel valahol egy újabb kormányzat, amely ismét ezen anyagok gyártásába kezd. Ma még nem tudni, hová vezet a világ egyes háborús tüzfészkeiben egyre növekvő feszültség. Szerencsére az igazán veszélyes vegyi fegyverek gyártásához igen költséges és nehezen álcázható infrastruktúra szükséges, a világ legtöbb állama pedig nem engedheti meg magának ennek fenntartását.