A nyolcvanas évek elején a NATO-tagállamok többsége közösen tervezte az amerikai AIM-9 Sidewinder kis hatótávú légiharc-rakéta váltótípusának kidolgozását illetve, rendszeresítését. A munkamegosztás eredményeképpen az USA vállalta a következő generációs aktív lokátoros önirányítású közepes hatótávolságú AMRAAM kifejlesztését, míg az európai szövetségesek feladata lett volna az AIM-132 ASRAAM (Advanced Short Range Air-toAir Missile) létrehozása.
A munka oroszlánrészét az angol BAe Dynamics és a német Bodenseewerk Geratentechnik GmBH vállalta kisebb mérvü norvég illetve kanadai közremüködéssel. A program azonban a vártnál lassabban haladt, míg az amerikaiak már a kísérleti lövészeteknél tartottak az AMRAAM fejlesztése során, addig szövetségesei még az alapvető koncepciókat sem dolgozták ki a sok nézetkülönbség miatt. Megegyezni a későbbiekben sem sikerült, így 1990-ben mindenki külön útra tért. Kanada, Norvégia és Németország egy teljesen új és különböző alapelvü rakéta kifejlesztése mellett döntött, további partner országok bevonásával, és az USA is saját maga látott hozzá a régi Sidewinder leváltását célzó típus kidolgozásához.Mint ismeretes, napjainkra három azonos kategóriájú fegyver jött létre, az ASRAAM mellett az AIM-9X és a még csak kísérleti stádiumban lévő IRIS-T. Mindez az erőforrások felesleges pocsékolása, ha egységes álláspont alapján sikerült volna egyetlen típusról megegyezni, akkor az mindenki számára megtakarítást eredményez, hiszen nemcsak a fejlesztés költségei oszlottak volna meg, hanem a gyártás is olcsóbb a nagyobb megrendelt mennyiség miatt.Az angol kormány 1992-ben adott fel megrendelést az ASRAAM önálló kifejlesztésére, 570 millió font kötött költségkerettel. A rakéta a Tornado F3, Harrier és Eurofighter gépek jövőbeni közelharc fegyvereként készült, a többi fejlesztéstől eltérő koncepciók alapján. Az 1980-tól már a részlegesen folyó közös munka eredményeit természetesen felhasználták, így a munka viszonylag gyorsan haladt. Az eredetileg német infraérzékelő helyett az amerikai Hughes által kifejlesztett új képalkotó rendszerü berendezést választották, ugyanazt a típust, amelyet később az AIM-9X rakéta orrába is beépítettek. A detektor 128X128 pontból állítja össze a cél képét, így nagy hatékonysággal megoldható az infracsapdák megkülönböztetése, vagyis a zavarvédettség kiváló. Látószöge +/- 90 fok, vagyis nagy szögeltérésü célok ellen is indítható.

Az angol elképzelés egy aerodinamikai szempontból "tiszta" és egyszerü hengeres testü rakéta volt, a törzsvégen elhelyezett kormányfelületekkel, így a kis légellenállás és a kettős üzemmódú (gyorsításnál nagy, utána hosszabb ideig alacsony tolóerőt biztosító) szilárd tüzelőanyagú hajtómü nagy sebesség és hatótávolság elérését tette lehetővé. Így az AMRAAM indítási zónájának jelentős részét átfedte. A többi ország koncepciója szerint ez felesleges, szerintük inkább közvetlenül az indítást követő manőverező képesség javítása a fontos, amihez a tolóerővektoros kormányrendszert alkalmazták.Mindezek ellenére az ASRAAM rakéta részt vett az USA-ban kiírt tenderen, ahol egyébként a kísérlet lövészetei is folytak 1995-től. A Pentagon több, mint tízmillió dollárt szánt az angol rakéta minél alaposabb tesztelésére, mielőtt meghozták volna a több milliárd dolláros megrendelésről (az USAF és az US NAVY összesen több, mint tízezer db új rakétát akart beszerezni) a végső döntést. Nyolc ASRAAM rakétát indítottak részben F-16-osok fedélzetéről, részben földi állványról, négy hajtómüvet fékpadon mértek be, nyolc harci részt robbantottak fel a pusztító erő tanulmányozására. Az elemzések szerint azonban az ASRAAM nem elégítette ki a szükséges követelményeket, így a Pentagon a két hazai pályázó rakétája közül választott.A ráfordítások egy részét kompenzálhatják az exportbevételek, ezért a BAe több szövetséges ország számára is ajánlotta az új fegyvert. A volt Brit Nemzetközösség legfontosabb tagja Ausztrália 1998-ban az ASRAAM rakétát választotta F/A-18A/B Hornet vadászbombázói számára Az integrációt megkönnyítette, hogy a tervezés egyik szempontja szerint az ASRAAM felfüggesztő, rögzítő és csatlakozó egységeinek azonosnak kellett lennie a Sidewinderével.A rakéta csapatszolgálatba állítása azonban késett, különböző "hardver és szoftver" problémák miatt, amelyeket angol részről nem voltak hajlandóak részletezni. Néhány év múlva, amikor a fegyver még mindig nem állt szolgálatban, csak annyi szivárgott ki, hogy bizonyos erős fényvisszaverő felhőfajták előtt lévő célt nehezen követi az infrafej, amelynek jelfeldolgozó programját ezért módosítani kellett. A RAF végül 2002 szeptemberében nyilvánította csapatszolgálatban állónak a rakétát, amelynek fejlesztését nem sikerült az előirányzott összegből befejezni, a tervezett költségeket alaposan túllépték. Időközben a cégegyesülések miatt már az MBDA cég gyártmányaként szerepel az ASRAAM, amely egyelőre a Tornado F3 elfogó vadászok közelharc fegyvereként szolgál. Tervezett képességeinek azonban csak egy részével rendelkezik, mivel nem készült el a szervesen hozzá tartozó sisakdisplay-rendszer, amely a lokátor látószögén kívül eső célok megjelölését teszi lehetővé, így jelenleg az indítási zóna a régi Sidewinderével azonos.

Az ASRAAM egyik különlegessége a LOAL (Lock On After Launch) üzemmód, azaz a rakéta indítható anélkül, hogy az infrafej látná a célt. Ha az ellenséges repülő eszköz felhők takarásában, vagy túl nagy távolságban, de szemben gyorsan közeledik, akkor a radar adatai alapján a rakéta saját inerciális navigációs rendszere segítségével közelíti meg, majd az infrafej már kis távolságban veszi át a rávezetést. Amennyiben a sisakdisplay vagy (és) a nagy kapacitású adatátviteli rendszer is rendelkezésre áll (ez néhány évvel később az Eurofighter esetében realizálódik), akkor mód nyílik majd a hátsó légtérben tartózkodó célok támadására is. Az indítósín elhagyása után, ha megfelelő sebességre gyorsult, az ASRAAM max. 50 g túlterhelésü fordulóra képes, így néhány másodperc alatt már az ellentétes irányban repül. Hatótávolsága ebben az esetben természetesen jóval kisebb, hiszen a forduló a hajtómü égésidejének jelentős részét felemészti.Célközelbe érve a 10 kg-os fokozott repeszhatású harci részt a Thorn EMI által fejlesztett lézeres közelségi gyújtó robbantja fel, vagy éppen ellenkezőleg, nem hozza müködésbe. Ha a rávezetés olyan pontos, hogy közvetlen találat várható (ez csak az utolsó századmásodpercekben dől el) akkor hatásosabb, ha a becsapódást követően a cél belsejében következik be a robbanás, amit az "intelligens" gyújtóberendezés vezérel.A 2,9 méter hosszú, 16,6 cm átmérőjü, 45 cm fesztávolságú, 87 kg indulótömegü ASRAAM infrafeje mélyhüthető, ehhez egyaránt felhasználható nagynyomású argon, nitrogén vagy levegő. Utóbbi az európai országokban egyre terjed, mivel az indítósínbe épített miniatür kompresszor segítségével előállítható, így pótlásáról nem kell gondoskodni. Az ASRAAM őrjáratozás közben akár órákon át folyamatosan tüzkész állapotban lehet, a hütőközeg nem fogy ki.A Royal Ordnance fejlesztette ki a füstmentes hajtómüvet, amelyet enyhén tojás keresztmetszetü acéltestben helyeztek el. Maga a hajtómü háza hengeres, az alul "kihegyesedő" részben találhatók a kormányfelületek vezérlésére és energia továbbítására szolgáló vezetékek. A kormányok mozgatása elektromos, mind a négy felület függetlenül vezérelhető, vagyis a csürőirányú stabilizálást is ezek végzik.A 2002 őszén történt szolgálatba állást követően az ASRAAM rakétákkal először a következő év májusában hajtott végre éleslövészetet a RAF, mégpedig a floridai Eglin légitámaszpont lőterén, ahol két QF-4 Phantom pilóta nélküli gépet semmisítettek meg sikeresen.