2023. 11. 29. szerda
Taksony
: 378 Ft   : 345 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Közelebb az oroszokhoz

Art of WAR  |  2010. 01. 25., 10:43

A lengyel védelmi minisztérium határozata értelmében az amerikai Patriot típusú légvédelmi rakétakomplexumokat az oroszországi Kalinyingrádtól mindössze 100 kilométerre fekvő Mor±g városa mellett fogja elhelyezni. A vezetés véleménye szerint ezen a helyen tudják a legjobb feltételeket biztosítani az amerikai katonák, valamint a technikai kiszolgálás számára. Mindezen tények mellett a lengyel katonai vezetés azt bizonygatja, hogy a légvédelmi rakétakomplexumok Oroszországhoz közel történő telepítése nem stratégiai céllal történik.

Az amerikai rakéták lengyelországi telepítésének lehetőségét két Varsó és Washington között létrejött megállapodás tette lehetővé. Az első – a stratégiai együttmüködésről – még 2008 augusztusában került aláírásra, míg a második – amerikai katonák lengyelországi jelenlétéről – 2009. november 27-én. A kezdeti tervek szerint a Patriot légvédelmi rakétakomplexumok PAC-2 és PAC-3 modifikációjú egységei Varsó körzetében kerültek volna telepítésre, majd Lengyelország változtatott az elképzelésen, és Mor±g városát jelülte ki a komplexumok telepítési helyéül.

Előzetes információk szerint Lengyelországban egy Patriot üteg kerül telepítésre, amely 4-8 rakétaindító állást foglal magába. A technikai eszközök kiszolgálására létrehoznak egy amerikai katonai bázist mintegy 100 fő amerikai katonával. A bázis létrehozása közel két hónapot vesz igénybe. Az első légvédelmi rakétakomplexum telepítése már 2010 áprilisában megtörténhet.

Az orosz Politikai Technológiák Központja igazgatóhelyettese, Szergej Mihejev véleménye szerint Lengyelország nem egy nagy ország, így a rakéták áthelyezésének Varsó közeléből Mor±gba nincs stratégiai jelentősége. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy 2012-ig Lengyelország a Patriot komplexumoknak csak kiképző változatát fogja megkapni, a robbanófejjel ellátott rakéták érkezése csak 2013-tól várható. Ezt erősítette meg a lengyel védelmi miniszter, Bogdan Klich is.

Mivel az amerikai komplexumok elsősorban védekező fegyverek, nem jelentenek veszélyt Oroszországra. Azonban bonyodalmakat okoznak az amúgy sem feszültségmentes kapcsolatokban Varsó és Moszkva között. Különösen igaz ez ebben az esetben, amikor is Moszkva mindig negatívan viszonyult az amerikai tervekhez, hogy rakétaelhárító védelmi rendszereket telepítsen Európába, amelyek az amerikai oldal szerint az Iránból indított rakéták ellen hivatottak védelmet nyújtani.

Az orosz politika résztvevőinek reakciója a lengyelországi tervekre egyelőre nem ismert. A tervek megjelenésének másnap reggelén az orosz haditengerészet egy képviselője úgy nyilatkozott, hogy válaszlépésként új tengeralattjárókkal és nagypontosságú cirkáló rakétákkal fogják megerősíteni a Balti-flotta állományát. Mindazonáltal az igazsághoz tartozik, hogy a Balti-flotta megerősítéséről szóló döntést nem tegnap hozták meg, a bejelentést azonban valószínüleg nem véletlenül időzítették válaszlépésként a lengyel bejelentésre.

A Balti-flotta megerősítését tervezik úgy a vízfelszíni-, mint a vízalatti- valamint a repülőállomány esetében is. A vízfelszíni flottát elsősorban korvett osztályú hadihajókkal erősítik, amelyeket nagypontosságú cirkáló rakétákkal fognak felfegyverezni. Ezen kívül dízel meghajtású, nagypontosságú rakétakomplexumokkal felszerelt, valamint Lada (Project 677) osztályú dízel-elektromos tengeralattjárókat vezényelnek a Balti-flottához. Ez utóbbi alacsony zajkibocsátó képességével, valamint erőteljes torpedó és torpedó-rakéta fegyverzetével tünik ki.

Néhány órával a haditengerészet képviselőjének nyilatkozata után, az orosz védelmi minisztérium jelezte nem áll szándékában a Balti-flotta technikai-és személyi állományának megerősítése. A minisztérium sajtószolgálatának nyilatkozata alapján bármilyen, a flottát érintő átfegyverzés és modernizáció a korábban elfogadott állami program része.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
2023-10-25 15:50:04
A csádi elnök meghívására katonai misszió indulna az afrikai országba, ennek keretében 2024 tavaszától maximum 200 katona teljesítene ott szolgálatot - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Országgyűlés október 25-ei ülésén, a honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslat általános vitájában.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 11. 29., 16:38
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 29., 13:32
Az Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens 17. váltása közös lövészeten vett részt észt partnereivel november 24-én az Erbil melletti „Satur Areal Gunnery” lőtéren. A közös lövészeten arra is lehetőség volt, hogy a magyar és észt katonák kölcsönösen megismerjék és kipróbálják a két nemzet haderejében rendszeresített lőfegyvereket.
2023. 11. 28., 10:50
Akkreditációs látogatás keretén belül fogadta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az új olasz véderő, valamint az új görög véderő-, katonai és légügyi attasét.
2023. 11. 24., 10:45
Delegáció élén Párizsba látogatott dr. Sticz László vezérőrnagy, az Európai Unió EUFOR ALTHEA műveletének következő parancsnoka november 20-án. A látogatás célja a bosznia-hercegovinai francia szerepvállalás és a francia-bosnyák kapcsolatok részleteiben történő megismerése volt.

  JETfly Magazin

A korábban bejelentett 95 darab új Boeing és 15 darab új Airbus repülőgép beszerzésével az Emirates légiflottája 310 szélestörzsű repülőgéppel bővül az elkövetkező években. A flotta kiszolgálására új, hipermodern műszaki bázist is épít a légitársaság.