A Kínai Haditengerészet első repülőgép-hordozó hadihajóját még ebben az évben hadrendbe állítják, miután sikeresek voltak a tavaly kezdett próbaútjai – közölte március 8-án, csütörtökön a kínai sajtó. A Népi Felszabadítási Hadsereg Haditengerészetének parancsnokhelyettese, Hszü Hung-meng (Xu Hongmeng) elmondta, hogy az eredetileg Varjagnak nevezett, orosz gyárban készült, de Kínában modernizált és felszerelt hajó próbaútjai, és a hozzá tartozó repülőgépek próbarepülései sikeresek volt, és az a terv, hogy a hajót ebben az évben szolgálatba állítsák. Ennek azonban még nincs pontos dátuma.
A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a modern fegyverek kifejlesztése ellenére sem változik a nemzetvédelmi politika, de a kínai fegyverkezés és gyakori erőfitogtatás aggodalmat kelt a térségben – jegyzi meg a Kyodo japán hírügynökség.
Kína a napokban jelentette be, hogy védelmi költségvetését 11,2 százalékkal, 670,3 milliárd jüanra (106,4 milliárd dollár) növeli az idén, belbiztonsági kiadásai pedig 13,8 százalékkal, 701,8 milliárd jüanra nőnek.