A szövetséges légierők első bombatámadásait követően, 1944 áprilisában, májusában a magyar sajtóban egymást érték a cikkek, amelyekben beszámoltak arról, hogy az angol–amerikai repülőgépek robbanó töltőtollakat, babákat és más játékszereket dobáltak le magyar földre, átrepülésük során. Megírták, hogy a gyerekekre mért csapásokkal akarják aláásni a lakosság erkölcsi állóképességét, szilárdságát. A hatást fokozandó a német megszállók irányította magyar propagandagépezet még egy megrázó plakáttal sokkolta a bombázások által amúgy is meggyötört lakosságot. Emlékeim szerint egy robbanás által letépett kézfejű kislány meggyötört, rettenetes rémületet kifejező arca tekintett ránk a plakátról. Kinek ártottam? Úgy rémlik, ez a felirat volt a képen.
A magyar propaganda a szövetséges légierő katonáit lejáratandó, hatalmas kampányba kezdett. „Óvakodjunk a talált tárgyaktól!“ – írták nap mint nap a lapok. Számtalan rémhír is terjengett szerte az országban. Konkrét, valóban megtörtént eseményről viszont alig lehetett hallani valamit. A rémhírek azonban továbbra sem hallgattak el, sőt alaposan fölborzolták a kedélyeket. A háború befejezését követően is többször hallottam ilyen témájú beszélgetéseket, de szinte mindig e szavakkal kezdődtek, hogy ekkor és itt… robbanó babákat, töltőtollakat, játékokat, cipőkrémes dobozokat… (lehetne még hosszan sorolni mi mindent) dobtak le az angolszász repülőgépek.“ Pontos adatokat, amelyet hiteles szemtanú mondott volna el, egyetlen beszélgetés során sem hallottam. A robbanójátékszerekről szóló első híradások már 1943 őszén megjelentek. Beszámoltak arról, hogy Dél-Németországban, Ausztriában, Észak-Olaszországban találtak ilyen eszközöket. A múlt század nyolcvanas éveinek elején, amikor szerzőtársaimmal, Sárhidai Gyulával és Rozsos Istvánnal „Légi háború Magyarország felett“ címü könyvünket írtuk, mivel a „bombázások témakör“ feldolgozása – lévén polgári védelmi szakember – az én feladatom volt, feltúrtam a levéltárak nagy részét e kérdés tisztázására, de semmi érdemleges és tényeket tartalmazó adatot nem sikerült feltárnom. A kézirat lezárásakor, 1988-ban így összegeztem kutatásaim eredményét: Véleményünk szerint az esetek vagy a fantázia termékei, amelyek más balesteket nagyítottak – tudatosan vagy tudatlanul – rémhírré, vagy szándékos provokációk – ellenséges titkosszolgálatok földi úton elkövetett diverziói – voltak. Egyik változatra sem tudunk bizonyítékkal szolgálni… Sajnos emiatt a lakosság körében – főleg a Dráva melletti falvakban és néhány főváros környéki helységben – szinte lincshangulat alakult ki a lelőtt repülőgépekből ejtőernyővel kiugró pilótákkal szemben, akik – minden tiltás ellenére, egyéni akcióból – csordákat is legéppuskáztak, és falvakra is ejtettek bombákat alacsonyan szálló gépeikből. Azóta hasonló fővárosi eset leírására is bukkantam a jelentésekben. Tegyük hozzá, mindig a helyszínre érkező csendőröknek, rendőröknek kellett megvédeni az ejtőernyővel kiugrott és elfogott amerikai repülőket.Az időközben kutathatóvá vált belügyi (csendőrségi és rendőrségi) jelentések áttanulmányozása azonban néhány olyan esetet is feltárt – immár valóságos és viszonylag pontosan behatárolható tényekre támaszkodva –, melyek birtokában bizonyos mértékig pontosítani tudom előző megállapításaimat.Az esetek felvezetéseként magyarázattal tarozom arra, hogy mi keresnivalójuk van a csendőröknek, rendőröknek a légi eseményekkel, bombázásokkal kapcsolatos ügyekben. A Magyar Királyi Csendőrség „közbiztonsági és belső szolgálat teljesítésére rendelt, katonailag szervezett országos őrtestület“ volt, definiálja „Magyarország a második világháborúban“ címü kiváló lexikon, amely a belügyminiszter alárendeltségébe tartozott. A korabeli rendvédelmi felfogásnak megfelelően tevékenységét vidéken fejtette ki, míg a városokban a rendőrség felelt a rendfenntartásért. Egyben a városi rendőrkapitány az adott város légoltalmi parancsnoki funkcióját is ellátta. A légitámadásokról, légi eseményekről az előírásoknak megfelelően városok esetében a rendőrkapitány, vidéken pedig a területileg illetékes csendőrőrsök, szakaszok parancsnokai jelentettek. Az „őrs“ parancsnoka egy tiszthelyettes, a „szakaszé“ pedig egy alhadnagy (akkor a legmagasabb altiszti rendfokozatnak számított) volt. Az őrsök naponta jelentettek telefonon vagy táviratozva a csendőrség Budapesten székelő központi nyomozó parancsnokságnak, amely összegezte a napi eseményeket „Ideiglenes eseményösszesítés“ címmel, és eljuttatta az illetékesekhez. E jelentések tartalmazták az alábbi adatokat: ellenséges repülőgépek berepülését (itt jelentették a bombázási adatokat is), ellenséges léggömbök, robbanó testek, röpcédulák szórását, hajók aknára futását, partizán- és szabotázscselekményeket, ejtőernyősök elfogásának adatait, továbbá a saját (ideértve a német és a szövetséges horvát, szlovák) repülőgépek kényszerleszállásait és minden más, a nemzet biztonsága szempontjából figyelemreméltó eseményt. A rendőrségi jelentések ettől eltérően, csak a bombázásokhoz, a légoltalomhoz kötődő – kivéve az előírt határidős légoltalmi kárjelentések felterjesztését – egyedi eseteket tartalmazták. Ezek után nézzük a jelentéseket. Sajnos, most sem tudtam az összes eseményt föltárni, mivel az 1944-es esztendő 38 napjáról hiányzanak – az összes jelentős országos levéltárból – a jelentések.
Az első adatot a m. kir. rendőrség budapesti főkapitányának, azaz légoltalmi parancsnokának az 1944. április 13-i Budapest elleni amerikai nappali légitámadásról szóló összefoglaló kárjelentésében találtam. A következőket írta: „IX. ker. Üllői-út 83. sz. ház elé 2 db. robbanó játékmalac és 2 papucs (sic!) hullott. Elszállításukra intézkedtek… Az Üllői-út és József-körút sarkán robbanó töltőtolltól Kozma Jenő (VIII. Thék Endre u. 43.) megsérült, a Matolay klinikára szállították… A Vágóhíd előtti parkban (Soroksári út. A megjegyzés tőlem, P. I.) robbanó brosstüt találtak.“ Sajnos, a beszállított „robbanó játékok“ további sorsa nyomon követhetetlen, mivel a HM. 35. (légoltalmi) osztályának iratanyagai a főváros ostromakor megsemmisültek. Meggyőződésem azonban, hogy a jelentésben leírt tények bátran a propaganda hatásának a szüleményei. Egyszerüen elképzelhetetlen, hogy 6-8000 méter magasságból játék malacokat, papucsokat, töltőtollakat és brossokat szórnának le a támadó gépek a bombázás alkalmával. Arról nem is beszélve, hogy e tárgyak magától a zuhanástól megsemmisültek volna. A „felrobbant töltőtollra“ még visszatérek.Sokkal nagyobb figyelmet érdemelnek a szabadkai események. A „M. kir. Szabadkai Rendőrkapitányság“ jelentette a HM. 35. (légoltalmi) osztályának július 6-án, hogy 5-én l5.20-kor Ruszki Szvetozár Békora, 119. sz. alatti lakos, földjén egy db. kb. 10 cm. hosszú alumíniumnak látszó (úgy tünik e szó akkor is divatban volt. Megjegyzés tőlem, P. I.) töltőtollszerü tárgyat talált. Ugyanaznap jelentették azt is, hogy Lendvai Lajos szabadkai lakos reggel 08.30-kor „egy valószínüleg ellenséges repülőgépről ledobott robbanó ceruzát szolgáltatott be“. A „majsai úti iskolánál“ találta. A következő és időben későbbi nyilvántartási számú jelentés egy nappal korábbi eseményről számol be. 1944. július 4-én 13.30-kor Ruzman József, Batthyány utca 14. sz. alatti lakos „egy rongyból készült „Impreigner germani“ felírással ellátott gyanús játék babát, papírdobozban adott át (Mészáros 5. József m. kir. rendőrnek) azzal, hogy azt a háza udvarán találta. A következő jelentés szerint július 5-én 17.00-kor Győrfi József volt m. kir. próbarendőr, szabadkai lakos „egy valószínüleg ellenséges repülőgépről ledobott robbanó töltőtollat szolgáltatott be, amelyet a majsai szőlőkben talált. A talált és beszolgáltatott tárgyakat a rendőrség átadta a szabadkai honvéd állomásparancsnokságnak, további vizsgálatra. Állomásparancsnokság alatt mai szóhasználattal helyőrség parancsnokságot kell érteni. Sajnos, a bejelentések további útját ez esetben sem sikerült tovább követnem. Szabadkát Jugoszláviához csatolták, az állomásparancsnokság iratanyagait nem tudtam fellelni, a HM. Légoltalmi csoportfőnökség iratanyagáról pedig már írtam. A kör ezzel bezárult. Néhány következtetés azonban már levonható. Így teljes biztonsággal kizárható az, hogy a fellelt tárgyakat a 6-7000 méteres magasságban repülő amerikai vagy brit repülőgépekről közvetlenül dobták volna le. Ezt egyébként négy közül két jelentés nem is említi. Konténerben elképzelhető, de erre még visszatérek. A „robbanó baba“, az említett felirattal minden valószínüség szerint ismét az uralkodó hisztéria és rémhírek terméke. A három „töltőtoll“ azonban, mint diverziós fegyver, eszköz elképzelhető. Több, a háborús bombázásokról író osztrák történész tárgyal ilyen eseteket, így például Siegfried Beer és Stefan Karner: „Der Krieg aus der Luft, Kartnen und Steiermark 1941–1945“ címü könyvében 13 osztrák területek elleni SOE-bevetésről ír.Ennek megértéséhez idézzünk fel a brit SOE (Special Operations Executive, azaz „különleges hadviselés felelőse /szervezete) feladataiból és fegyvertárából néhányat. Az 1940 kora nyarán létrehozott szervezet feladatát legfrappánsabban Winston Churchill fogalmazta meg a hadigazdálkodási miniszternek – a szervezet felelős vezetőjének: „ – Most pedig borítsa lángba Európát“. A SOE nagyrészt a németek által megszállt országokból vagy a fasizmus elől Nagy-Britanniába emigrált és harcra jelentkezett ügynökei, csoportjai behatoltak a megszállt területekre. Szervezték, felkészítették az ellenállást. És ami legalább olyan fontos, minden lehetséges eszközzel, támadták a német csapatokat, állam- és elnyomógépezetet, szabotálták, akadályozták a termelést, a vasúti összeköttetést és még oldalakon keresztül lehetne sorolni feladataikat. Részükre készítettek töltőtollnak, ceruzának, termosznak, ruhaakasztónak, cigarettatárcának álcázott robbanó tölteteket. Ezt figyelembe véve lehetséges, hogy Szabadka térségében ilyen diverzáns eszközöket találtak a rendőrök. És ilyen diverzáns vagy diverzánsok tevékenykedtek Európa belső területein, ahová többnyire repülőgéppel szállították, és ejtőernyővel dobták le a SOE-ügynököket. A szükséges felszerelést, fegyvereket pedig – szintén ejtőernyővel – konténerekben. (Lásd a képet). Íme egy 1944. július 10-én kelt jelentés a Szabadkai Rendőrkapitányságtól: „július 9-én délután 15 órakor Szabadka határában egy 120x40 centiméteres henger alakú alumínium ládát találtak (a méretekből egyértelmüen megállapítható, hogy konténerről van szó, csak akkor még hazánkban nem használták, és nem ismerték e kifejezést). Tartalma: „2 db. golyószóró (a jelentés korabeli rövidítéseket használt, ezért kiírtam a teljes szöveget), 4 zsák golyószóró lőszer, 1 db. 6x30-as távcső, fegyver alkatrészek, felszerelési tárgyak. Angolszász eredetüek.“ Mivel légiriadó nem volt, zavarórepüléskor – mivel egy-két berepülő repülőgépre a légvédelem kisebb figyelmet fordított –, különösen éjszaka, mind az ügynököket, mind a konténereket viszonylag zavartalanabbul dobhatták le. Mivel a „zavarórepülés“ fogalma napjainkban már nem ismert, megjegyzem, hogy „zavarórepülésről“ csak akkor tájékoztatták a lakosságot rádión, „ha a riasztókörzet központját 1-2-3 repülőgép 100 km-re megközelítette. Az akkori amerikai bombázógépek (B–17, B–24) utazósebességét figyelembe véve megállapítható, hogy a rendelkezésre álló negyed óra elegendő volt ahhoz, hogy az emberek eldöntsék, óvóhelyre mennek, vagy dolgoznak, pihennek tovább, mintha mi sem történt volna. A konténer tartalmából egyértelmü, hogy célpontja minden valószínüség szerint Magyarország volt. 1944 nyarán viszonylag sok hasonló konténer ledobását jelentették be, főleg az Alföldön. Nem térek ki a többire. A legtöbb esetben a tartályban talált felszerelésből, a fegyverek leírásából megállapítható, hogy nem Magyarország volt a „címzett“, hanem Varsó. Gőzerővel folyt, a köznyelvben „varsói járatnak“ emlegetett, és éjszakánként a késő esti órákban délről észak felé átrepülő, majd éjfél után két-három óra múlva visszarepülő, gyakran több tucat brit szállítógép bevetésével, a lengyel „honi hadsereg“ felfegyverzése. A német éjjeli vadászok dühödten támadták e gépeket, és többet lelőttek. A nem részletezett „lengyel“ konténerekben azonban egyenruhák és a fegyverekhez lengyel nyelvü használati utasítások voltak. A brit–lengyel szállításokkal párhuzamosan „közlekedett“ a jugoszláv partizánok utánpótlását szállító „Tito busz“, vagy „Tito járat“ amely ukrajnai, szovjet repülőterekről felszállva északkeletről délnyugati irányba, majd vissza szelte át az ország légterét. Június–július–augusztus hónapokban, enyhe túlzással, valóságos „légi folyosói forgalom“ zajlott éjszakánként országunk légterében. Nem volt ritka az az éjszaka, hogy 80-100 szállítógép is „közlekedett“ felettünk. De térjünk vissza a szabadkai eseményekre. Nem tartom véletlennek, hogy a több, néhány kilométer eltéréssel behatárolható helyszínen és nagyjából azonos időpontban talált eszközök és a konténer ne lennének összekapcsolhatók. Hozzáteszem a SOE Magyarországra történő behatolási iránya dél volt. Ezen a berepülési úton érkezett magyar területre a csendőrség 1944. április 19-i összefoglaló eseményjelentése szerint Ágoston Iván „ejtőernyős angol rádiós tiszt“. Az április 9-én Makó határában elfogott, 1917. november 29-én Karánsebesen született református vallású és magyar állampolgár, nőtlen férfi brit Halifax típusú bombázógéppel érkezett Magyarország fölé. Ejtőernyővel ugrott ki, és rádió adó-vevőt hozott magával. A brit hadsereg tisztje volt. És minden valószínüség szerint a SOE ügynöke. További sorsát még nem tudtam követni. Néhány esetben a jugoszláv partizánok uralta területre dobták le, vagy szállították repülőgéppel ügynökeiket, és Horvátországon keresztül közelítették meg hazánkat. Ezen az útvonalon érkezett hazánkba Szenes Hanna, szintén a brit hadsereg tisztjeként. Sorsa közismert. Sikeres amerikai játékfilmen volt látható a hazai mozikban. Véleményem szerint e lépésekkel egy SOE-akcióba „tenyerel bele“ a magyar rendőrség. A további nyári események már vitathatók. „Július 14-én – idézi fel az eseményt a július 18-i csendőrségi ideiglenes eseményösszesítés – Papp András óharaszti lakos a Nagyhegy és Macskakő közötti erdőrészben öngyújtóhoz hasonló tárgyat talált, felvette, kipróbálta, és az eszköz felrobbanva súlyosan megsebesíttette jobb kezét. Július 27-én Bősön Soós Flórián lakos egy 2 cm széles és 6-7 cm széles fehér bádogdobozt talált. Csavargatni kezdte. Kezében felrobbant, súlyos sérüléssel kórházba szállították.“ Egyik esetről sem lehet egyértelmüen bizonyítani, hogy egy SOE-terrorista fegyvere robbant kezükben. Gyanakvásom alátámasztja az, hogy ugyanaznap Hosszúpályiban Nagy József lakos egy kerek alakú tárgyat talált, amelyet átadott a tüzszerészeknek, akik megállapították, hogy „angol eredetü gyújtókocka“. Feltehetően az előzőekben tárgyalt hoszszúkás alakú tárgyak is inkább gyújtószerkezetek, gyutacsok, mint terrorista fegyverek voltak.A jelentésekben szereplő utolsó esemény viszont egyértelmüen diverzáns akcióra utal. A dési csendőrség jelentette, hogy Kocsis István magyarnemegyei lakos a Kertecske (Beszterce-Naszód vármegye) vasútállomásán egy nikkelezett dohányszelencét talált. Amikor kinyitotta, kezében felrobbant, és roncsolta bal kézfejét.
