Az öt leghalálosabb légvédelmi rakéta 2. rész

"Az SA–6 Gainful rendszer az európai, afrikai és közel-keleti konfliktusok veteránja, amely az 1973-as jóm kippúri háború alatt mutatkozott be. Lánctalpas jármüről indítható radarvezérelt rakéta. Ahhoz képest, hogy tervezése az 1950-es években történt, alkalmazási területe igencsak széles: képes légi célok elfogására 4 és 24 kilométer közötti távolságban 50-től 14.000 méter magasságig.

Az 1973-as jóm kippúri háború során vált híressé, amikor Egyiptom behatolt a Sínai-félszigetre. Az egyiptomi erők 32 SA–6 üteggel rendelkeztek, melyek feladata a 2. és 3. Hadsereg előrenyomulásának oltalmazása volt. A rendszerrel eladdig nyugati erők nem találkoztak, így az izraeli légierő (IAF – Israeli Air Force) sem volt képes azonosítani  az SA–6 radarjának kisugárzását.

Az izraeli légierőt meglepte az arab hadseregek váratlan támadása és nem volt képes elnyomni azok légvédelmét a saját légi müveleteinek megkezdése előtt. Az SA–6 rendszernek köszönhetően az IAF közel 50 gépet veszített a háború első három napja során. A rendszer olyannyira hatékony volt, hogy a háború harmadik napján az IAF parancsnoka elrendelte, hogy amennyiben nem elengedhetetlenül szükséges, úgy repülői maradjanak távol a Szuezi-csatornától.

Az IAF magára vállalta a „repülő tüzérség” szerepét, az SA–6 azonban számos esetben megakadályozta az izraeli szárazföldi csapatok légi támogatását. Az SA–6 mindaddig fenyegetést jelentett, amíg Izrael kombinált földi és légi ellentámadása meg nem bontotta az egyiptomi légvédelmi rendszert. A háború végéig körülbelül negyven F–4 Phantom és A–4 Skyhawk lelövése volt az SA–6 számlájára írható, ami az említett típusok izraeli állományának 14 százalékát jelentette.

A rendszer közel harminc országban állt szolgálatban és huszonkettő még napjainkban is alkalmazza. Az SA–6 által jelentett fenyegetés igazán csak azután csökkent, miután zsákmányolt rakéták elemzését követően sikerült nyugaton a megfelelő ellentevékenységet „kifejleszteni”. Két amerikai F–16 lelövése tudható be a Kubnak: az elsőt az 1991-es Öböl-háborúban semmisítették meg Irak fölött, a másikat pedig 1995-ben Boszniában. A legutóbbi „sikeres” megsemmisítés egy baráti tüz esemény volt 2003-ban Lengyelországban, amikor gyakorlatozás közben egy lengyel légvédelmi rakétaüteg lelőtte a lengyel légierő SU–22 Fitter vadászbombázóját.

A Stinger egy tipikus második generációs hordozható légvédelmi rakéta. Hírnevét Afganisztán hegyei között szerezte, ahol nagyon hatékonynak bizonyult a szovjet helikopterek és repülők ellen, így alkalmazása hozzájáruhatottt a háború lerövidítéséhez is.

Az SA–7-hez hasonlóan a Stingert az amerikai szárazföldi erők önlégvédelmére fejlesztették ki. Azonban az SA–7-től eltérően a Stinger már rendelkezik az „all-aspect” képességgel, tehát képes a célokat bármely irányból befogni és megsemmisíteni, nem csak hátulról. Ez a képesség lehetővé teszi az amerikai légvédelmi rakétacsapatok számára, hogy az ellenséges repülőket lelőjék, még mielőtt azok támadhatnának, vagy legalábbis eltéríthetik őket feladatuktól.

A Stinger újabb verziói már kettős rávezető rendszert alkalmaznak, amely az infravörös és az ultraviola sávban müködik. A korábban hatékonyan alkalmazott infracsapdák az ultraviola sávban nem müködnek. Az előző generációs rakétákhoz képest a Stinger nagyobb harci résszel rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy sérülések okozása helyett gyakran valóban le is lőjék a harci repülőket.

1986-tól az Amerikai Egyesült Államok titokban Stinger rakétákkal látta el az afgán lázadókat: a mudzsahed 500 indító berendezést és 1000 rakétát kapott „ajándékba”. A Stinger első – meg nem erősített – sikere 1986. szeptember 25-én volt, amikor egy Mi–8MT Hip helikoptert lőttek le vele Jalalabad mellett. 1986 és 1989 között a Szovjetunió közel 270 repülő eszközt veszített Afganisztánban.

A Stinger harctéri hatásfokát különböző források 4 és 70 százalék közöttire teszik. Bármi is a valóság, a szovjet légierőnek bizonyítottan meg kellett változtatnia az eljárásait, a szovjet szárazföldi erők pedig gyakran maradtak közvetlen légi támogatás nélkül és helikopteres müveleteiket is korlátozniuk kellett.

Az Amerikai Egyesült Államok hadseregének Patriot rakétája a világ egyik leghíresebb légvédelmi rakétarendszere. Közismertté az 1991-es Öböl háború során vált, amikor a koalíciós erők és az izraeli lakott területek védelmére alkalmazták Szaddam Husszein Scud-rakétáival szemben. Habár abban az időben hatalmas sikernek állították be, a Patriot valódi hatásfoka 10 % alatt mozgott.

Azóta a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a Patriot egy kiforrott rakéta rendszerré vált, amely képes a legkülönbözőbb repülési profilú célokat is befogni. Az eredetileg csak repülőgépek elleni védelemre tervezett Patriot mára képes helikopterek, cirkálórakéták, ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek ellen is megfelelő védelmet biztosítani. Harci alkalmazása szerint a Patriot a ballisztikus rakéták robbanófejeit a végső megközelítési fázisban küzdi le.

A Patriot fejlesztések két eltérő rakétát eredményeztek. A légvédelmi rakétaütegek mindkettőt alkalmazhatják, hogy a legkülönbözőbb kihívásoknak is megfeleljenek. A PAC–2/GEM (Patriot Advanced Capability–2 / Guidance Enhanced Missile) változat repülők, cirkálórakéták és kisebb hatótávolságú harctéri ballisztikus rakéták ellen alkalmazható. Egy indító berendezés négy rakétát hordoz. A PAC–2/GEM hatótávolsága 70 kilométer, a megsemmisíthető célok maximális magassága pedig 84000 láb (25600 méter).

A PAC–3 MSE (Missile Segment Enhancement) kifejezetten a ballisztikus rakéták elleni védelemre lett kifejlesztve. A rakéták kisebbek, így az indító berendezés négy helyett tizenkettőt hordozhat. Hatótávolsága 35 kilométer a maximális magasság pedig 112000 láb (34100 méter).

A Patriot az 1970-es és 80-as évek terméke, amikor a harctéri rakétavédelem követelményeit még nem fogalmazták meg, ezért a rendszer kifejlesztésének célja egyszerüen a repülőgépek elleni hatékony védelem volt. Az idő múlásával azonban kiderült, hogy a rendszer meglepően jól modernizálható. Az 1991-es Öböl-háború során tapasztalt hiányosságok után a 2003-as müveletek alatt már kilenc iraki harctéri ballisztikus rakétát semmisítettek meg vele."

Fordította: 

Nagy Sándor százados

Forrás:

http://nationalinterest.org/feature/weapons-war-the-five-deadliest-air-defense-missiles-10969