Néhány megválaszolatlan kérdésre derült fény egy július 14-én végrehajtott rakétatámadással kapcsolatban. Két C-802 iráni gyártású (amely ott Tondar név alatt ismert) hajó elleni rakétát indítottak július 14-én egy izraeli hadihajó ellen, ám valamiért 360 fontos harcirész az 1100 tonnás korvettet nem süllyesztette el, s valamiért a hajó védelmi rendszerei is ki voltak kapcsolva.
Az okok végeülis kiderültek, s sokat elárulnak a modern hadviselésről. Először is a C-802 rakéta, amely a korvett helikopter hangárjába csapódott egy rakétákra ugyancsak jellemző probléma miatt nem semmisítette meg célját: a harcirész nem robbant fel. A hajófedélzeten a tüzet a fél tonnás rakéta becsapodása és az el nem használt üzemanyag okozta. A másik C-802 egy közelben tartózkodó egyiptomi hajót vett célba és elsüllyesztette (ebbem az esetben müködésbe lépett a robbanófej). Az izraeli hajó rakétaelhárító rendszerei nem voltak bekapcsolva u.i. a rendszerek zavarták a körzetben tevékenykedő izraeli harci gépek tevékenységét. Ez szintén egy komoly probléma a modern hadviselésben, hiszen annyi elektronikus berendezés ad és vesz jeleket, hogy szó szerint összekeverednek a rádiójelek.
A C-802 csupán 6,66 méter hosszú, 360mm átmérőjü, 500 kg tömegü rakéta 360 fontos harci résszel. Az izraeli hadihajó rakéták elleni elektronikus zavaróeszközökkel és Phalanx gépágyútornyokkal is fel volt szerelve. Ezeknek a rendszereknek elvileg üzemelniük kellene, ha feltételezhető, hogy hajó elleni rakétát lőnek ki rá. A Phalanx rendszer körülbelül 5000 méterről észlel egy rakétát és a 20mm gépágyú megközelítőleg 2000 méteres távolságtól hatásos. A rakéták általában 250 m/s sebességgel közelednek, így érthető, hogy a Phalanx rendszer miért teljesen automatizált.
A C-802 radarrávezetést igényel ahhoz, hogy célba találjon, így a rakéta nyílván Libanon tengerparti radarállomásait használta. A hajó megtámadása után az izraeli hadsereg megsemmisítette a szóban forgó radarokat, így nem indítottak több C-802 rakétát, amely immár 30 éves technológián alapszik.
