II. világháború

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum (SZIKM), valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) – közösségi régészeti program keretén belül – egy második világháborús német harckocsi megsemmisülési helyszínét azonosította a Fejér vármegyei Baracska község térségében.

A normandiai partraszállásról számos könyv, film és cikk született az elmúlt évtizedekben, töviről – hegyire bemutatva a nagyszabású hadműveletet. Alig ismert azonban a nemsokkal előtte lezajlott Tigris hadgyakorlat, amelyet a D-Day egyik főpróbájának szántak.

1939. november 23-án zajlott le a II. világháború első tengeri ütközete. Az északi vizeken járőröző, ósdi lövegekkel felszerelt HMS Rawalpindi balszerencséjére összetalálkozott a félelmetes ikrekkel, a Scharnhorst és a Gneisenau csatacirkálókkal, amelyek akkor a Harmadik Birodalom legnagyobb és legütőképesebb hadihajóinak számítottak.

1945 nyarára Európában már elhallgattak a fegyverek, de a világ túlsó felén, az amerikaiak még mindig az elszántan és egyre kétségbeesettebben védekező Japán Császársággal harcoltak.

1943. április 5-én éjszaka, az USS O’Bannon romboló a Russel-szigeteknél járőrözött, amikor radarján váratlanul felbukkant egy japán tengeralattjáró. Az ellenséges hajó legénysége láthatóan nem vette észre a közeledő amerikaiakat.

The Longest Day – azaz a leghosszabb nap. Így vonult be a történelembe 1944. június 6., azaz a normandiai partraszállás napja. Ugyanakkor a 75 esztendővel ezelőtt kezdődött hadművelet több szempontból is kiérdemli a „leg” jelzőt.

1945. április 16-án ugyanúgy indult a nap az USS Laffey romboló legénységének, mint máskor. A hajó előretolt radarállomásként, napok óta figyelőszolgálatot látott el Okinawától északra, az inváziós erőket fedező, tizenhat rombolóból álló védőgyűrű egyik legfontosabb tagjaként.

Állományát több mint ezeregyszáz színész, grafikus, hangmérnök, meteorológus, építész és műszaki szerelő alkotta, felszereltsége látszólag messze megelőzte bármely más, aktív alakulat fegyverzetét.

A modern kori hadvezetést mindig is érdekelte, hogy miként lehetne nagyobb tűzerővel felvértezni az ejtőernyős csapatokat. Habár az ellenséges vonalak mögött földet érő alegységek önmagukban is nagy károkozásra képesek, a magukkal vihető felszerelések korlátozott mennyisége miatt mégis sebezhetők.